15523.htm CIMSZO: Zsidók története SZOCIKK: "Isten-uralmi jellegét, nem válhatott hasonló világi birodalommá, mint a keleti királyságok. Saul király hazafias és népéért életét kockáztató király volt, de Sámuel mégis megbuktatta házát és ezt azzal indokolta meg, hogy Saul egy ízben Isten tilalma ellenére hadseregét jóllakatta a hadi zsákmányból. (Az indokolás homályos, hiszen hadvezér nem válogathat, mikor élelmeznie kell a hadsereget.) A dinasztia-változásnak más, mélyebb okai lehettek. Dávid, a filiszteusok elleni harcok ünnepelt hőse szorította ki Saul fiát, Izbósetet az uralomból és trónra lépett. Meghódítja Jeruzsálemet és azt teszi székvárossá. Állandó hadsereget szervez és teljesen világiasan rendezkedik be. Most nyilvánul meg a nép szíve mélyén élő vallásos érzület a néplelkiismeretet képviselő próféták ajkain. Amikor Dávid pompázatos templom építéséhez fog, Nátán próféta meginti, hogy Isten eddig csak sátorban honolt, nem felel meg lényének az emberi ízléshez mért pompa. Amikor a király egy nőrablást enged meg magának (l. Uriás levél), ugyancsak Nátán próféta híressé vált hasonlatával bűnét szemére lobbantja; egy ízben pedig népszámlálás miatt Gád próféta sújtja isteni büntetéssel. A zsidó királyság tehát Isten felső uralma és prófétai ellenőrzés alatt álló hatalom volt. A Sámuel személyében megtestesített kettős méltóság, a vezéri és papi tisztség csak személyekben oszlott meg, de el nem enyészett. Ezentúl is állandóan ott találjuk a királyok oldalán a vallásos lelkiismeret szószólóit: a prófétákat. A világi és erkölcsi hatalomnak e kölcsönös ellensúlyozása vált mintájává még a középkornak is a császárság és egyház közötti villongásban, azzal a különbséggel azonban, hogy a prófétaság nem tett szert és nem vágyott világi hatalomra, hanem csupán azt kívánta, hogy a király, kinek magának kellett a Tórát lemásolnia, maga is tartsa meg. Salamon még világiasabb uralmat honosított meg. Fejleszti a külkereskedelmet, új közigazgatási beosztást létesít, mely azonban nem néptörzsenkénti megoszlás, hanem tisztán adóbehajtási célzatok után indult. Hogy hasznos politikai támaszra szert tegyen, elveszi az egyiptomi király leányát és ezzel megteszi Palesztinát karaván korridorrá Egyiptom és Babilonia között. Mindez magával hozza a keleties, fényes udvartartást és a nép adóval való túlterhelését. A templomépítéssel is inkább dinasztikus, mint vallási érdeket szolgált, azért, mert ezzel közvetlen felügyelete alá vonta a papságot és nem átallotta, hogy a költségek előteremtésére húsz északi várost elzálogosítson. Ez már a nép elégületlenségét váltotta ki, főkép az északi törzsekben s az efrajimi adóbehajtónak: Jerobeámnak hálás szerepe volt Achia prófétával, aki Salamont bálványimádása miatt akarta a trónról letaszítani: Salamon fiával, Rehabeámmal szövetkezett. Az északi törzseket elszakadásra bírta és később az északi törzsekkel «Izráel» királyává kiáltatta ki magát. Ezentúl két zsidó állam áll fenn és küzd egymás ellen. A politikai szakadást mélyíti Jerobeám vallási reformja is, mely a sátorosünnepet egy hónappal kitolja, csak azért, hogy a régi jeruzsálemi zarándoklat ne vonja az ő alattvalóit is a judeai fővárosba, sőt annyira ment, hogy az istenséget is arany bikák alakjában tette imádat tárgyává. A monoteizmust a nép hitéből kiirtani már nem lehetett, de a szomszéd népek példájára az istenséget érzékelhetővé és megközelíthetővé tenni még mindig sikerrel járt. Szerencsére a népegységet biztosító két intézményt: a nyelvet és a próféciát nem lehetett sem megváltoztatni, sem elnémítani, legkevésbé pedig kiközösíteni. Judabeli próféták jártak át Izraelbe is és nagy hatással hirdette Ámosz: «Elesett, feltámaszthatatlanul Izrael hajadona, elterül a földjén, nincs ki feltámassza.» Az északi királyságnak ősbűne volt a bitorló dinasztia, ez nem tudta úgy meggyökereztetni a királyság iránti hódolatot, mint a Dávid háza; megállandósul a trón villongás, úgy, hogy csak az egy Hosea próféta alatt hét király, többnyire királygyilkos kerül a trónra. Ilyen viszonyok között a prófétaság köré egész új szervezet tömörül: a rechabiták rendje, mely a városi fényűző kultúrában látja az imperializmus bűnének és minden nemzeti veszedelemnek kútforrását és ezért a világias élettel szakítva, félrevonul, házakból pusztai sátrakba költözködik és nemcsak a borivással szakít, hanem a földműveléssel is. Acháb király idejében ismét nemesen hevül a prófétai elszántság. A király megöletett egy polgárembert, hogy elkobozhassa a szőlőkertjét. Elijáhu (Illés) elébe áll és a szemébe vágja: «gyilkoltál és még örökölsz». Ennek a prófétának működése rávilágít arra a vallásos ingadozásra, mely e korban a lelkeken erőt vett. A tiszta Egyistenhit elhomályosult, viszont a föníciai származású királynő által meghonosított idegen kultusz csak a bálványimádás formáját nyomta rá a meggyökeresedett Egyistenhitre. Elijáhu egy nyilvános «istenpróbán» kigúnyolja e szinkretizmust: «meddig sántikáltok még két ágon ?» Izrael történetét Elijáhu legszívesebben csendes patakként látta volna lefolyni, mely nyugodtan halad célja felé. A Hórebre zarándokol, hogy közelebbről hasson reá Mózes szelleme. Itt úgy észleli, hogy «nem szélviharban van az Isten, nem is földrengésben és nem tűzben, hanem szellő halk suttogásában», szerény, zajtalan állami életben. De rég kizökkentette e szerény csöndességből a zsidó nép életét Salamon, amikor egyiptomi összeköttetései kedvéért tág kaput nyitott a déli hatalmasságnak és magára zúdította ezzel az északi ellenhatalomnak, Asszíriának féltékenységét. Most a két ellenség Izraelen és Judán keresztül száll szembe egymással. A prófétaság bizonyul most is annak az intézménynek, mely hivatva van a vallás intő szavával gátat vetni a királyok világias érdekű szövetkezésének és ezzel a pogány erkölcsök behurcolásának. Fel is tartóztatják ideig-óráig a veszedelmet, de a világi érdek felfegyverkezetten állott az ő szavukkal szemben és győzött, úgy azonban, hogy örvénybe sodorta a nemzetet. Asszíria abban a törekvésében, hogy a tengerhez kijáratot szerezzen, Szíria és Izrael országára veti ki hálóját. Ezek Judát akarják szövetséges társul megnyerni, de ekkor Egyiptom zúdítja ellene seregeit. Ámosz, Hósea, Micha próféták még csak az erkölcsök elpogányosodása ellen emelték fel szavukat, azonban Ezsajás (Jesája), Jeremiás és egy sereg más próféta már" Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 5523 .cimszó a lexikon 1009 . oldalán van.