15514.htm       CIMSZO:        Zsidó ostora                            SZOCIKK:     Zsidók ostora. Kapisztrán Jánost, a hitbuzgó szerzetest neveztek így egykorú hívei. V. László alatt lépett a magyar történelmi események forgatagába. Bajorországban, Ausztriában, Morvaországban és Csehországban, Sziléziában és Lengyelországban mindenütt fellázította a népeket azok ellen, akik nem hajoltak meg a szentszék előtt és akiket ő a kereszténység ellenségeinek tekintett. Amerre csak elhaladt, mindenütt véres zsidó pogromok jelezték az útját. Magyarországon azonban semmi nyoma nem maradt átvonulásának, fanatizmusa itt nem talált hálás követőkre, noha keresztes hadjáratot hirdetett a hitetlenek ellen, éppúgy, mint V. László többi országaiban. Városról-városra vitte csapatait a Zs. és levonult egészen Nándorfehérvárig, hogy megütköztek a fenyegetően előrenyomuló törökökkel. És Kapisztrán, aki Boroszlóban és más sziléziai városokban a felkoncolt és elűzött zsidók vagyonán nyíltan osztozkodott, ahogy ő maga mondta, az Isten dicsőítésére s a kereszténység tiszteletére örök időkre kitiltotta a zsidókat és házaikat, zsinagógáikat és temetőiket a polgároknak ajándékozta, Magyarországon a közhangulat nyomása alatt megkímélte a zsidókat. A magyar történelmi kegyelet a világháborút követő forradalmak után Budán, az egykori Zsidó kapu szomszédságában szobrot emelt Kapisztrán Jánosnak, minden bizonnyal azért, hogy a nándorfehérvári győző emlékét örökítse meg a harcoló szerzetesben. V. ö. Kohn Sámuel, «A zsidók története Magyarországon». u. L.                                   Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 5514 .cimszó a lexikon 1001 . oldalán van.