15502.htm CIMSZO: Zsidó irodalom SZOCIKK: "zsidó arabra fordítja az indus Kahla vedimna mesegyűjteményt, amely elbűvöli az arabul olvasó zsidóságot és még Száadja gáon, a karaiták nagy ellenzője is magasztalja azt tanulságos tartalma miatt. Ezután a félénk megindulás után még mindig nem csattant ki a héber költőkből a világi dal. Mintha nem tartották volna világias költészetre is alkalmasnak a héber szót, vagy mintha attól tartottak volna, hogy profanizálnák azt a nem-vallásos költészettel, még az igazán tehetséges költők is csak arabul verseltek ez időben. A Mohamed előtti arab irodalom számos zsidó költőt mutat fel. Haszon nélkül azért nem múlt el ez a periódus, mert az arab iskolában finomodott ki a zsidó költők formaérzéke és a hébernyelv későbbi kicsiszolására is itt kapták az első ösztönzést. A puszta hangsúlyra támaszkodó verselés helyébe Dunas ben Labrát Afrikából hozta át a hosszú és rövid szótag váltakozásán és a szótagok szabott számán alapuló verselést. A karaita szakadás is előre lendítette a héber költészet fejlődését. A Bibliához való visszatérés ugyanis elháríthatatlanul követelte a héber nyelv alapos grammatikai kikutatását, a gyök, tő, rag és képző megkülönböztetését és ezzel útját egyengette az új szóképzésnek a nyelvtanilag megengedhető keretek között. A nyelvújítás természetesen harccal jár és ennek eredményeit a költészet aknázta ki, amely szemlátomást izmosodott. A fejlődés mindazonáltal nem egyenletes és lassúbb, vagy erőteljesebb, aszerint, hogy milyen talajon termékenyülhetett meg és mennyi szabadsággal bontakozhatott ki a zsidó szellem. A héber világi költészet csak spanyol és provencál, később olasz földön virágozhatott, ahol a zsidóság a politikai nyomás alól felszabadult. A zsidó és világi szellem egybeolvadásának legérdekesebb tünete a muziv-stilus megteremtése. Ez abban áll, hogy a költők sztereotip, a közönség előtt is ismeretes bibliai szólamokat használnak fel, amelyek szent vonatkozásuknál fogva lekötik a figyelmet, de az ő költészetükben egész más értelmet nyernek és néha nagyon is világias célzatokra éleződnek ki. Különösen Alcharizi mestere ennek a művészetnek, melynek csiráit már az Aggadában is találjuk. A világi költészet virágkorát egy zsidó mecénás, Chaszdaj ibn Saprut (950 körül) nyitja meg, aki III. Abdurraham kalifa háziorvosa és minisztere volt; és mindjárt e kor elején tetőpontját éri el Salamon ibn Gabirol-ban (1050 körül), ki mint bölcselkedő főkép vallásos költeményekkel gazdagította a zsidó irodalmat, de mély lelkülete világi költészetben is kiélte magát. Egész modern hangokat üt meg egyik bordala: « A víz nyomorúsága». Általában véve azonban Gabirol a világfájdalom megszólaltatója. Kiss Arnold a zsidó Arany Jánosnak mondja, míg Juda Halévit a zsidó Petőfinek. (V. ö. Kiss Arnold, Salamon ibn Gabi-ról [Népszerű Zsidókönyvtár 4.J) Gabirolt már kora is megértette. Alcharizi az ő makamajában irodalomtörténeti méltatását adja és a költők királyává avatja. Magyarra fordították: Klein Mór, Kies Arnold, Makai Emil, Patai József, Kecskeméti Lipót (Népszerű Zsidó Könyvek). Egy másik költő, ki a világi költészet terén is működött, Mózes ibn Ezra (1070—1139), Granadában élt,szerelmi viszony fűzte fivérének lányához, de ez másnak lett a felesége és fiatalon halt meg. A költő e fölötti bánatában bujdosásnak adta magát. De nemcsak a szerelem oltárához merészkedik költészetével, még a bor mámora is felszabadítja lelkét. Jellemző Mózes ibn Ezrára és kortársaira, hogy nem csupán zsidó olvasóközönséget tartottak szem előtt, hanem arabot is, és ennek kedvéért írtak elegáns arab stílusban tudományos munkákat. Mózes ibn Ezra egyszersmind Herder elődének tekinthető abban a tekintetben, hogy a Magyarázat és emlékeztetés c. könyvében a Bibliát esztétikai szempontból tárgyalja, még pedig Aristoteles poétikájában gyökerezve. Legismertebb a spanyol költők között Juda Halévi, kit téves ismeretek alapján bár, Heine mutatott be a világirodalomban. A XI. sz. végén született Kasztíliában és orvosi gyakorlatot űzött. Híressé vált Cion dalain kívül világi tárgyú költeményeket is hagyott ránk, melyek a borról, barátságról és a szerelemről énekelnek. A világi költészetben csillogtatta szellemét Ábrahám ibn Ezra is, ki különben híres exegeta is. Nyomorúsága világgá űzte. Bejárta Angliát, Franciaországot, Egyiptomot, Palesztinát, Babilóniát, öreg korát Rómában töltötte, de végül visszatért Toledóba, útközben érte utól a halál. Ibn Ezra elsősorban szellemes írásmagyarázó, de költői tehetségét az exegézis terén is ragyogtatja. A tórakommentárhoz írt bevezetésében élesen jellemzi a keresztény, karaita misztikus és allegorikus magyarázatirányokat. A spanyol-zsidó fénykor egyik utolsó csillaga Juda Alcharizi. Toledóban a XII. sz. végén élt, ő is sokat vándorolt nyugaton és keleten. Rímes prózáját Tachkemóni c. gyűjteményében hagyta ránk. Ebben Hémán nevén ő maga szerepel, mint költő, aki kalandokba sodródik. E műfajt Arany János is utánozta a Bolha c. makamajában. Szellemességben, nyelvkezelési ügyességben, a muzivstílus helyes alkalmazásában utolérhetetlen. Alcharizi egyik makamája «A spanyol zsidó költők» korának nagyjait örökíti meg és irodalomtörténeti forrásul szolgál. Olaszországban Anyou Róbert nápolyi király udvarában számos zsidó költő és tudós héber munkákat fordított a király számára, ők fordították Aquinói Tamás munkáit is. Ezen írók legkiválóbbja Kalonymos ben Kalonymos a Próbakő c. szatirikus mű szerzője. A világi költészet egyik legnagyobbika Manuelló. A renaissance kori Olaszország szülötte, Dante kortársa, Bocaccio előde a novellaírásban, az első héber szonett-író s bár még a kabbalába is behatolt, az olasz új szellem gyermekének bizonyul, amikor a ledér hangnak csaknem egyedülálló megszólaltatója a héber irodalomban. Dante Divina Comoediájának mintájára írja a Pokol és Mennyország c. makámaszerű szatíráját. Természetesen a bort is dicsőíti: Ura vagyok a világnak, korlátlan nagy hatalmam, Élet üdve, halál mérge Nálam vannak karjaimban. Megtiltom az engedettet, A tilosat megengedem, Siratom a nevetőket, A sírókat kinevetem .... Szerelmi lángja később átnemesült; már nem a bűnös szerelemért hevül, hanem az erkölcsösért. Szonettjeiben oly hangokat üt meg, melyek méltán hívták ki az utókor tilalmát verseinek" Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 5502 .cimszó a lexikon 992 . oldalán van.