15487.htm CIMSZO: Zsidó adók SZOCIKK: Zsidó adók. Elég késői intézmény, amely a zsidótörvények életbeléptetése után vált törvényes kényszerré. Sem Szt. László, sem pedig Kálmán király, akik némikép foglalkoztak a zsidók megrendszabályozásával, nem említenek a zsidók számára semmiféle külön adót és azok egészen II. Endréig minden különösebb zaklatástól mentesen éltek Magyarországon. Ha mégis volt valamiféle adóterhük, az csak úgy terhelhette őket, mint a keresztény magyarokat és az akkori idők általános szokása szerint a papoknak fizetendő tized sem eshetett semmiféle megkülönböztetés alá. Valószínű, hogy mikor IV. Béla alatt a zsidók a királyi kamara szolgái lettek (1. Kamaraszolgák) és közvetlenül a királyi hatalom alá kerültek, a kincstárnak külön fizettek bizonyos összegeket. Az 1436-iki békekötés után, mikor Zsigmond király IV. Béla kiváltságlevelét megerősítette (1. Béla (IV.) király zsidótörvénye), kibocsátott egy másik királyi levelet, amelynek kiváltságokat tartalmazó cikkelyei között a második mégis újabb terheket ró a zsidókra. Ez a cikk az országnagyok zsidótartási jogával kapcsolatosan az adózással függ össze, mert elrendeli, hogy a főuraknak valósággal elajándékozott zsidók(1. Zsigmond királyi levele) a főuraknak tartoznak fizetni mindazokat az adókat, amelyeket eddig, mint a kamara szolgái a kincstárnak fizettek. De hogy a zsidók az ő számára is jövedelmezzenek, meghagyja, hogy neki is fizessék a különféle Zs.-at. így a zsidók adóterhe megkétszereződött, emiatt aztán főleg a királyi városokba költözködtek, hogy a kétszeres adótehertől megszabaduljanak, mivel ott csak a kincstárnak fizettek adót. Zsigmond egyébként elrendelte, hogy zsidóktól sehol nem szedhetnek több adót, mint a városok vagy nemesi birtokok keresztény lakóitól. V. László már kizárólagosan királyi jognak tekintette a zsidók megadóztatását és ebből tetemes jövedelmet húzott. A királyi pénztárba befolyt összeg, amit a zsidók fizettek ki uralkodása alatt, négyezer arany forintra rúgott, ami tekintve a zsidók csekély számát és a kincstár egyéb jövedelmeit, igen számottevő tétel. Ebben az összegben nincsenek benne a rendkívüli adók, amelyeket gyakran vetett ki a kincstár, ha pénzállománya megfogyatkozott, vagy ha háborúra kellett a pénz, mint 1456. a törökök ellen. És nincs benne az az. összeg sem, amit azok a zsidók fizettek, akiknek adóját a király valamely városnak ajándékozta. Tíz éven keresztül 1450-ig Erzsébet Pozsonynak ajándékozta az ottani zsidók adóját, Hunyadi pedig ezt az ajándékozást két évvel megtoldotta (1. Zsidó-pénz). A város falainak és az erődítések karbantartásához a többi polgársággal együtt adóztak a zsidók. Hunyadi 1452. a nagyszombati zsidókat, V. László 1454. a pozsonyiakat, 1456. pedig ismét a nagyszombatiakat keményen megdorgálta, hogy kötelezettségüknek nem tettek eleget. A zsidóság adóját egyébként a rendes királyi adó fejében szedték, amit törvény szabályozott. Mátyás király huszonkét esztendős uralkodása alatt, ha nem is boldogan, de nyugalomban éltek a zsidók. A királyi kincstárnak egyenes adók, vagy ajándékok cimén adóztak és tekintve a zsidók csekély számát, túlságosan nagy az a jövedelem, amihez általuk a kincstár hozzájutott. Húszezer aranyat tett ki ez az összeg, amelyen kívül még városi adók terhelték őket és szokás szerint fizették a papi dézsmát és egyéb járandóságokat. Négy esztendővel később, 1494—95. II. Ulászló alatt már 800 forintra apadtak a Zs., nyilván, mert a főurak, mint az egyéb adókat, a zsidókét is maguk szedték fel. Más oka az adók huszonötöd részre való leapadásának nem lehet, mert a zsidók száma nem csökkent ez idő alatt. Már Mátyás idejében megkezdődött az általános elszegényedés, amely e korszak végéig, Buda kivételével, országos hatású. Érthető hát, hogy Ulászló már kölcsönök helyett rendkívüli adókat vett igénybe. 1491-ben kényszerkölcsönt, 1493., 1500. rendkívüli adót vetett ki, majd 1504. a nyomasztó pénzszükség miatt újabb rendkívüli zsidó adót hajtott be. 1514-ben pedig Dózsa parasztlázadásának elnyomására volt szüksége újabb adókra. II. Lajos alatt a kincstár teljesen szegény volt és ezért a zsidók még fokozottabban érezték a nyomasztó adókat. Tőlük vehették el legkönnyebben a pénzt akaratuk és beleegyezésük ellenére is. Nagy pontossággal hajtották be tőlük a legális adókat is, amire igen nagy szüksége volt az országnak, de a hiba ott volt, hogy csak a zsidókkal szemben éltek ezzel a pontossággal, olyannyira, hogy sokszor a határidő letelte előtt kezdték meg az adóbehajtásokat. Miután a királyi városok legnagyobb része zálogkézen volt, a városok jövedelme a hitelezőket illette. Mindamellett 1524. 1600 forintott tett ki a zsidóktól befolyt kincstári jövedelem. Valószínűleg a zsidók kétszeresen fizettek és az előzőleg II. Ulászló alatt évenként egyszer fizetendő 800 forintot kétszer szedték Szt. György és Szt. Mihály napján. Ezt a kétrészletbeli fizetést nyilván könnyítés céljából tették, merthogy az adót a kincstár felemelte. Az is meglehet, hogy az adóemelés az 1518-iki bácsi országgyűlés következménye volt, miután az elrendelte a zálogban levő országos javak kiadását és így az elzálogosított városok zsidóságának adója ismét a királyi kincstár jövedelmét fokozta. Súlyos rendkívüli adók is terhelték II. Lajos alatt aki a vagyonához mért adót nem fizette, elfogták és kínzásokkal kényszerítették az adóbevallásra. Ha a megkínzott meghalt, vagyona a kincstárra szállt. A törökök, hogy a zsidóknak kedvét szegjék az adóelengedésekért való folyamodásoktól, amint nem fizettek pontosan, túszokat szedtek össze, kiket fogva tartottak addig, míg a község az adót meg nem fizette. Az adók sorába tartozott a fogyasztási és telekadó is. A feudális rendszeren kiépült török birodalomban a földnek a szultán volt a kizárólagos birtokosa. így ha egy zsidó házat épített, a telek sohasem ment át az ő tulajdonába, hanem csak haszonbérletben használhatta évi adó fejében. Fennállott mindezen kívül a gabonatized, a város- és várépítési illeték s a véradó. Ez utóbbi olyan megváltási összeg féle volt azon látszólagos bűnrészességért, ha valakit az illető szomszédságában meggyilkoltak és ő nem sietett a segítségére, holott az nyilvánvalóan kiáltott segítségért. Az ilyen adóztatások alól csak az udvar kegyencei kaptak felmentést, így az udvarba bejáratos zsidók sem adóztak és pl. Saul budai zsidó kiáját, a kincstár körül szerzett érdemei elismeréséül a szultán felmentette a harács alól. Súlyos megadóztatás alá estek a zsidók, de a keresztények is, valahányszor háborús előkészületeket tett a török hadsereg. A szegény zsidótól 3—4 aranyat, a gazdagtól százat is kicsikartak. A török hódoltságon kívül eső országrészben sem tartotta szem előtt a zsidóság érdekeit az adópolitika. I. Ferdinánd 1551 óta a zsidók megszorítására törekedett, bár az adóterhek nem voltak olyan súlyosak, mint a hódoltság területein, csak a jogbizonytalanság öltött veszedelmes méreteket. Az 1578-iki országgyűlés azt kívánta, hogy a zsidók és anabaptisták kétszeresen viseljék az adó- és más közterheket. Ez évben sújtja Rudolf kétszeres házadóval a zsidókat. 1593-ban külön fejadót vet ki rájuk, 1596. új adónemet rendel el, a katonaadót a zsidókra, anabaptistákra és egy-két nemzetiségre, «mint akik nem katonáskodnak)). Hadiadó fejében a zsidóság fejenként hat forintot volt köteles fizetni. A sz. kir. városok adóztatási rendszere érdemel még említést ebből a korszakból. Eleonóra Magdaléna Terézia özvegy császárné 1711., mikor a budai zsidókat is a városi törvényhatóság alá rendelte, kimondta,hogy mindazon zsidók, akik nem tartoznak a császári szállítók közé és adózásnak vannak alávetve, az ország többi zsidóival együtt évenként bizonyos adót fizessenek tűrésükért a királyi kamarába. A zsidók tehát kétféle adót fizettek, kamarait és városit. Az első nem volt új, védelmi és türelmi adó címén már megtelepedésük óta fizették, évi 50 forintot minden üzlet után. A türelmi adójuk viszont súlyos volt és túlemelkedett a rácokén is, akik közösen csak 300 forintot fizettek türelmi adó fejében, míg egy Feit Hirsch nevű zsidó egymaga fizetett évi 75 forintot toleranciális taksa címén (1. Tolerált). A türelmi és védelmi adóhoz régebben hozzájárult a porció, országgyűlési, sánc és követi adó is. Ez az adórendszer lényegében fennállott Mária Teréziáig, míg ő külön türelmi adót vetett ki a magyar zsidóságra törvénytelen önkénnyel, az országgyűlés hozzájárulása nélkül. Az adótartozásokért börtönbe hurcolták még ekkor is a zsidók feleségét és gyermekeit és tovább is fennállott a megszégyenítő zsidó személyi vám. A türelmi adó ügyében 1749 máj. 16. Mária Terézia értesítette a helytartóságot, hogy a zsidók Magyarországon és a kapcsolt részeken a megyéknek és földesuraknak fizetett adón kívül a kincstárnak is fizessenek évi adót. Nemsokára már összegszerűen is megfogalmazva került a királynői követelés a törvényhatóságokhoz, így eszerint a legkisebb összeg, amit a zsidóktól az adókivető bizottság elfogadhat, az 1746. összegyűlt hadiadó összege: 29,694 frt, kerekszámban 30,000 frt. A zsidók, akik nevében külön bizottság tárgyalt, nem tudták vállalni a súlyos anyagi terheket, végre is abban állapodtak meg, hogy nyolc éven át húszezer forintot fizetnek. Az első részlet 1750 jan. 1., a második júl. 1. vált esedékessé. A királynő ezt az összeget csak három évre állandósította, de utóbb még két évig érvényben tartotta. A helytartóság nov. 26. közölte a törvényhatóságokkal a királynő által jóváhagyott előterjesztést. Pest megye felszólalt ellene az okt. 10-i gyűlésen,, mivel a rendelet ellenkezett az országgyűlési határozatokkal, amelyek szerint a zsidók csak a megyék belső szükségleteihez kötelesek járulni. A türelmi adó, vagy ahogy a zsidók nevezték, a «Malkegeld» (királyasszony pénze) kivetését már megakadályozni nem lehetett. Az ötévi határidő letelte után pedig a zsidók egyre súlyosabb terheket kaptak. 1760-ban a régi 20,000 frt helyett 30,000 frt-ot, 1772: 50,000-et, 1778: 80,000-et, 1813: 160,000 frt-ot voltak kénytelenek fizetni. II. József egyenjogosító törekvésében (1. Egyenjogosító törekvések) 1785-ben megszüntette a zsidóság régi sérelmét, a zsidó személyi vámot és eltörölte a türelmi adónak megszégyenítő címét, de mert magáról az adóról a kincstár nem mondhatott le, azt azontúl kamerális taksa (1. o.) címen szedette. A XIX. sz. elején, mikor nagyobb lendületet vett a zsidók küzdelme az egyenjogosításért, 1817 nov. 9. a zsidóság képviselői elhatározták, hogy a 160,000 frt-nyi nyomasztó türelmi adó leszállítását kérik a királytól. A következő esztendőben ismét aktuálissá vált a kérdés és a zsidóság keresztül akarta vinni, hogy a türelmi adó felosztási kulcsát ne a helytartóság, hanem maga a zsidóság határozhassa meg. 1832-ben pedig már kifejezetten megbízottakat küldenek a pozsonyi országgyűlés helyszínére, hogy ott képviseljék a zsidóság érdekeit. Csak az 1839/40-iki országgyűlés emelt szót a türelmi adó ellen, de ekkor már az alsó és felső tábla egyhangúlag a türelmi adó, illetve a kamerális taksa kivetése ellen fordult. A király azonban az 1840-iki rezoluciójában még nem szüntette meg a megalázó terheket, de kijelentette, hogy eltörlését a kormányszékek nyilatkozatától teszi függővé. Az 1840-iki országgyűlés XXIX. t.-c.-e már az ország törvényes lakóinak ismerte el a zsidóságot és ekkor a magyar zsidóság felségfolyamodványban kérte ismét a különös adónem megszüntetését. A király az országgyűlés hangulatának befolyása alatt hajlandó volt elengedni a türelmi adót, ha a zsidóság lefizeti az évek folyamán felgyülemlett hátralékos taksáját, amely 2.554,293 frt 41/2kr.-ra rúgott. A zsidóságnak végül is sikerült 1.200,000 frt-ban kiegyezni a kincstárral. Magyarország és kapcsolt részeinek zsidó képviseletei 1846. elhatározták, hogy a türelmi adó örök megváltására megállapított összeget öt esztendő alatt fizetik le. Ezen az alapon köttetett meg a végső megállapodás is és 1846 júl. 2. a kamara elnöke tudatta a kezelő-bizottsággal, hogy Ferdinánd király jún. 24. örökre megszüntette a kamerális taksát. Mikor az osztrák seregek megszállták a magyar fővárost, a császári csapatok fővezére követelte az 1848 máj. és nov. 15. esedékessé vált ötödik és hatodik részlet megfizetését. A követelést súlyosan érintette a fizetési parancs, mert a magyar pénzügyminiszter 1848 ápr. 7.felfüggesztette a részletek további fizetésének kötelezettségét, az országgyűlés is később ezt helybenhagyta, mire a vidéki hitközségek nem fizették be a rájuk eső részleteket. Időközben a türelmi adóváltság alapjának a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankban elhelyezett tartaléktőkéje meg¬fogyatkozott. Mikor a kezelőség a banktól a 111,400 frt tartaléktőke folyósítását kérte, az azt Kossuth-bankókban akarta kifizetni. Az ügy törvényszék elé került, amely a pesti hitközség tagjait arra kötelezte, hogy Kossuth-pénzben fogadja el tartaléktőkéjét. A hitközség mind e sok nehézség ellenére mára 13. lefizette hátralékadóját. E súlyos terhekhez még hozzájárult az a hadisarc, amellyel a szabadságharc támogatásá¬ért sújtották a zsidóságot. A 2.300,000 forintot, a lojális Pozsony és Temesvár kivételével vala¬mennyi hitközség fizetni tartozott. Ezt az össze¬get a zsidóság kérelmére 1850 szept. 20. a császár elengedte azzal, hogy két éven belül a zsidóság egymillió frt iskolaalapot létesítsen. Ez időn túl a történelem már nem ismer kifejezetten zsidókat sújtó adónemeket és az 1867-iki emancipáció (1. o.) véglegesen megszüntette azt a különleges elbírálási rendszert, amely évszázadokon keresztül anyagi és erkölcsi megkülönböztetés alá vetette a zsidóságot. Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 5487 .cimszó a lexikon 980 . oldalán van.