15470.htm       CIMSZO:        Zóhar                          SZOCIKK:     "Zóhar (másképen Midras ha-Z. vagy Midras de-Rabbi Simeon ben Jochai) az ókorból származó misztikus, pszeudoepigrafikus munka, melyet a hagyomány R. Simeon b. Jochainak tulajdonít. Arameus és csekélyebb részben héber nyelven irt kommentárokat tartalmaz a Pentateuch egyes szakaszaihoz. Fejtegetései és módszerei azonban eltérnek a Szentírás szabványos exegesisétől. A racionális írásmagyarázat helyett a Szentírás titkos értelmét kutatja és így bontakozik ki benne, ha rendszertelenül is, a kabbalisztikus teozófia, kozmogónia, kozmológia és az Isten természetéről, a lélekről, a bűnről, a jóról, rosszról, a megváltásról szóló misztikus tanítás. A legrégibb kabbilisztikus iratnak tartják és a legszentebbnek is valamennyi között. A tudományban azonban nem egységes a róla való felfogás és úgy eredetét, mint értékét különféleképpen ítélik meg. Szövege az eddigi megállapítások szerint legelőször Spanyolországban terjedt el; itt a XIII. sz.-ban Moses ben Sem-Tob de Leon kabbalisztikus író terjesztette s ő tulajdonította azt először R. Simon b. Jochainak. Amidőn Moses de Leon szegénységben meghalt s egy gazdag avilai zsidó tudós másolatot kért a Z.-ból, az özvegy azt állította, hogy férje volt a szerző, de szándékosan tulajdonította azt ókori szerzőnek, hogy az elismert, ősi név tekintélyével kerüljön a nyilvánosság elé. Sokan most már valóban a tekintélynélküli Moses de Leonnak tulajdonították a Z.-t és elvetették, mások éppen ellenkezőleg, autentikusnak s R. Simon b. Jochaitól eredőnek ismerték el. Minthogy a Z. seholsem hivatkozik más iratokra, keletkezésének kiderítése igen nehéz. A középkorban az volt a felfogás, hogy a Z.-nak valóban Simon b. Jochai a szerzője, de nem írásrnű formájában, hanem szóbeli hagyományképen adta át tanítványainak és így szállt utódról utódra, egészen addig, amig leírták. A Z.-ban előforduló post-talmudi históriai eseményeket pedig, amelyek a könyv későbbi keletkezé­sére vallottak, azzal igyekeztek mentesíteni a gyanú alól, hogy Simon b. Jochai jövendölései­nek tekintették. A Simon ben Jochai szerzősé­gét hirdető felfogást legelsőnek a XVI. sz.-i R. Elijah del Medigo, pádovai tudós támadta meg, aki Bahinat ha-Dath c. művében megállapítja, hogy a Z. nem származhat R. Simeon b. Jochai­tól, mert, 1. ha ő lett volna valóban a szerző, erről a Talmud éppenúgy említést tenne, mint a Szifréröl és más iratokról; 2. mert a Z. több oly embert említ, akik a Simon ben Jochaj utáni korszakban éltek; 3. ha R. Simeon lett volna a Z. szerzője, akkor halachikus dön­téseit a Talmud akceptálta volna; 4 ha a kabbalát valóban a szóbeli kinyilatkoztatás ha­gyományozta volna, akkor maguk közt a kabbalisták közt nem lehetne véleménykülönbség a törvények misztikus interpretációjára vonatko­zóan. Ezeket az érveket még megtoldja a XVII. sz.-i velencei tudós, Leo de Modena a Z. kritikájával foglalkozó müvében, továbbá a XVIII. sz.-beli Jacob Emden altonai rabbi, aki megállapítja, hogy a Z. hamis szövegben idéz a Szentírásból; félremagyarázza és félreérti a Talmudszöveget; olyan rituális rendelkezéseket említ, amelyek jóval a könyv állítólagos keletkezése után rendeltettek el; említi a mohamedánok elleni keresztes hadjáratokat, holott R. Jochai korában az iszlám még nem is létezett; a zsinagógára az esnogu portugál korrupciót használja s misztikus magyarázatot ad a héber szavak punktuációjának, amelyek jóval a Talmud utáni korszakban jöttek létre. Ugyanezeket az érveket a francia keresztény teológus, Jean Morin is átveszi Exercitationes Biblicae (Paris 1669) c. művében. De mindkét érvelést megcáfolni igyekszik Moses ben Menachem Kunitz Ben Jochai c. müvében (Óbuda 1815), amelyben a következőket állítja: a punctuatiót már a talmudi korban ismerték; a rituális parancsok, melyekről Emden azt állítja, hogy későbbi rabbik intézkedései, valójában szintén a talmudi korból erednek; továbbá, hogy R. Simeon b. Jochait a Talmud is csodatevőnek említi és misztikus mondásait is közli. David Luria Kadmut ha-Zohar (Königsberg 1855) c. müve elveti Moses de León szerzőségét és azt állítja, hogy a babiloni gáónok kabbalisztikus doktrinákat is idéztek egy bizonyos Midras Jerusalmiböl, amelynek nyelve azonos a Z.-éval; továbbá, hogy a Z. készen volt a Talmud lezárása előtt s hogy azt nagyrészt valóban R. Simeon b. Jochai írta; azonkívül az arameus nyelvet a talmudi és gáóni korszakban egyaránt használták. Ezzel szemben Jellinek, Graetz is Moses de Leont tartják a szerzőnek, mert ennek más művei szószerint tartalmazzák a Z. egyes helyeit. Az egész vitának véget vet a modern kritika következő megállapítása : a Z. nem lehet egy szerző műve, sem egy korszaké, hanem több szerzőé, több korszaké és többféle civilizáció hatása alatt keletkezett, ami számos ellenmondásból és következetlenség­ből is kitűnik. Magas, sőt fenséges gondolatszép­ségek váltakoznak ott a régi misztikus tanításokkal és a kabbalával. Eredetére igen fontos az a körülmény, hogy már az ókori zsidóság különböző államokban élt s egyrésze sokféle eszme­áramlásba került. Az akkor magas kultúrfokon élő Babiloniának hindu eredetű spiritualizmusa sem maradhatott rájuk hatás nélkül. Legszembeötlőbben valóban a hindu hatás mutatkozik meg a Z.-ban. Hindu felfogásra vall a következő pár vers is, amelyet később a XVI. sz.-ban Copernicus rendszere néven ismert meg az emberiség s amelyet előtte Z. tanított, de amelyről bebizonyított dolog, hogy csupán a hinduk ismer­ték : «Az idősebb Hammunah könyvéből tanultuk magyarázatok segítségével, hogy a föld kör alakban forog tengelye körül; hogy némelyek fent, mások alul vannak; hogy minden teremtmény, bár ugyanazon helyzetben van is, változtatja kinézését a hely különbözőségének viszonyai szerint. De vannak földségek, ahol világos van ugyanakkor, amikor máshol sötétség van s van nak földségek, ahol állandóan nappal van, vagy pedig az éj csupán egészen rövid ideig tart ... Ezeket a titkokat az embernek a titkos tudomány teszi ismertté, nem pedig a geográfia.» (Zóhár IIL 9b). Ez a földforgási teória, melyet Copernicus előtt az időszám, előtti 1. sz. ban ismertek a hinduk, majd a perzsák is, nem maradhatott természetesen hatás nélkül a Perzsa birodalom nagykulturájú zsidóságára sem. A zsidó szektárius Yudghaniták egyenesen a Vedanta-fllozófia miszticizmusa nyomán elvetették a Tóra betüszerinti szö­vegén alapuló értelmezést s ennek helyébe a misztikus magyarázatot tették; aszkézisükben is a hindu filozófusokat követték. Titkos irataik valószínűen rnagvát képezték a Z.-nak, amely felosztásánál fogva is misztikus kommentárja akar lenni a Pentateuchnak. Később, amidőn az iszlám kultúra zenitjén a keleti kalifátusból a nyugatiba (Spanyolország) nagymérvű bevándorlás történt, a Z.-t is magukkal vitték és hozzátoldásokkal elferdítették. A Z. ezen későbbi szövege pótlékokkal is bővült, amelyek az egyes fejezetek függelékét képezik. Ilyenek: 1. a Szifra di-Zeniánta, amely öt fejezetben a teremtéssel, a végtelenségből a végesbe, az abszolút egységből a sokszorosságba, a tiszta szellemiségből az anya­giba való átmenetellel foglalkozik; 2. Idra Rabba, mely az előbbiben foglalt eszméket tovább fej­leszti; 3. az Idra Zutta, amely mind két előbbit összefoglalja. Jellemző, hogy mindhárom az «Én-Szof» doktrínát mellőzi és a kilencedik Szefirára a «Caddik» kifejezést használja, ami régebbi keletkezésükre vall. Ezeken kívül még a következő függelékei vannak a Z.-nak: Raze de-Razin, amely a kabbala fiziognomiájával s a testnek a lélekhez való viszonyával foglalkozik; Széfer Hachelot, amely a hét szférát, a paradicsomot és poklot írja le; Raja Mehemna, amely beszélgetést tartalmaz Mózes, Elijáhu próféta és Simeon ben Jochai között s a mózesi törvények allegórikus interpretálását adja; a Szitré Tóra, mely különböző kabbalasztikus dolgokról szól; a Midras ha-Neolam, amely a Biblia különböző helyeit a remazim (jelek) és a gematria segélyével magyarázza misztikusan; a Saba, amely a rnetempsychosis doktrinájáról dialógust tartalmaz Elijáhu próféta és Simeon b. Jochai között; a Janukah, Toszefta és Maszniszin, amely az előzők Szefirosz-doktrináját magyarázza. Még mindezeken a Z. néven ismeretes műveken kí­vül van a Zohar Chadas és a Tikkunim, régebbi és újabb s mindannyi erős hasonlatosságot mu­tat az eredeti Z.-ral. A Z. mindanütt kihangsúlyozza azt a gondolatot, hogy a felületen nem látható mélyebb értelmet kell a Szentírásból kinyomozni: Jaj annak, — szólt Simon b. Jochai, aki azt állítja, hogy a Tóra csupán közhelyeket tartalmaz és világi olvasmányokat. Ha így volna, akkor a jelenkorban is lehetne Tórát írni, sokkal vonzóbb elbeszélésekkel. A valóságban így áll a dolog ; a felső és az alsó világ egyugyan­azon principiumon épültek fel; az alsó világban él Izrael, a felsőben az angyalok élnek. Ha az angyalok le óhajtanak szállni az alsó világba, földi ruhát öltenek; ha pedig ez áll az angyalokra, mennyivel inkább áll a Tórára, amelynek kedveért teremtette meg az Isten a világot és az angyalokat. Nos, az elbeszélések a Tóra ruhái; aki azt gondolja, hogy ez a ruha maga a Tóra, megérdemli hogy elpusztuljon s ne legyen része a jövendő világban. Jaj a balgáknak, akik nem látnak tovább a díszes ruhánál! Sokkal értékesebb a ruhánál a test, amely azt hordja, de még értékesebb annál is a lélek, mely a testet életben tartja. A balgák csupán a Tóra köpenyét látják, a nagyobb szelleműek a testét, a bölcs azonban a Tóra valódi lényegét, annak lelkét látja. A messiási korban a Tóra «felsőbbrendü lelke» fog kinyilatkozni.» (III. 152). A mélyebb értelemről, a kutatásról, a szellemiségről s a magasabb rendű emberről való véleményét így fejezi ki misztikus formában, de költői lángo­lással más helyein is a Z. A bibliaexegézisnek négy formáját alkalmazza, ezek a pesat (betűmagyarázat), remez (célzás), deras (allegórikus magyarázat) és szod (misztikus magyarázat). E szavak achrosztikonja héberül Pardeszt, paradicsomot jelentenek s ez a további misztikus magyarázatnak legfelsőbb foka. Ez utóbbi szerint minden látható dolgok, a természeti jelenségeket beleértve, exoterikus és ezoterikus realitással bír­nak s ehhez képest az embert a láthatatlanban instruálják. Ezen alapvető doktrína szerint a világegyetem emanaciók fokozatisága s az emberi szellem, ha felfogja őket legfelsőbb megnyilat­kozásaikban, eljuthat a végső okok megfejtéséig. Ezt az okozatiságot a Z. négy kategóriára osztja s ez megfelel a tudás és megismerés négy fo­kának : 1. a dolgok külső észrevételéről szóló ismeret; 2. a dolgok lényegéről szóló tudás; 3. intuitív megismerés és 4. a szeretet által szerzett tudás, mert a Törvény csak azok előtt nyilatkozik ki, akik szeretik azt. A tudás eme 4 foká­nak elnyerése után extázis és vizió következik, mely még mozdulatlanságot, a kontemplációba teljes kontemplatív elmerülést, imamondást követel. Hét fokozata van az extatikus állapotnak valamennyit különböző színezetű vizió kíséri és mind a hét extatikus állapotnál a bölcs más és más égi szférába jut, míg eljut a hetedikbe, amely színtelen; kontemplációja ekkor véget ér s öntudatlanná válik. «A fekete pont fénylővé változott, a mélybe és a fenséges tengerbe folyt s kérdeztem vizióm értelmét, melyre választ kaptam: a bűn megbocsátása az» (Simon b. Jochai így beszéli el a Z.-ban saját kontemplációját). A Z. a zsidóságban hihetetlen gyorsasággal terjedt el. Alig ötven évvel castiliai megjelenése után, a XIII. sz.-ban már több kabbalista idézi, így Menachem Recanati, az olasz-zsidó misztikus. Tekintélye oly nagy lett, hogy már a XV. sz.-ban Castiliában Joseph ibn Sem Tób alapján és a Z. érveivel támadja meg Maimonidest. A kabbalistákra megigéző hatással volt misztikus poézise és azt hitték, hogy azt csak Istentől inspirált halandó írhatta s egyenesen a Bibliával egyenrangúsították. Még a Talmud-tudósok is szent könyvnek tekintették s döntéseknél, mint legfelsőbb tekintélyre hivatkoztak a Z.-ra. Ethikai princípiumait, magasztos nézeteit az emberről és a halhatatlan­ságról éppen a Talmud szellemével jobban összeegyeztethetőnek tartották, mint Maimonides és a többi vallásfllozófusok elveit, mert míg Maimonides és követői az embert csupán az universum részecskéjének fogták fel s oly lénynek tekintették, amelynek halhatatlansága saját aktív intellektusának fejlődési fokától függ: a Z. az embert a teremtés urának, legmagasabb rendű lényének tekinti, olyannak, amelynek halhatatlansága saját erkölcsiségétől függ; az erény gyakorlása és a morális tökéletesülés által lesz az ember az égi kegy részese, másrészt maga a fizikai élet is az erény alá van rendelve. A Z.-nak ez a magasztos tanítása elbűvölő hatással volt a zsidó tudósokra, nem csupán a középkorban és nem csupán a szefárdoknál nyugaton és keleten, hanem egészen napjainkig is és főképpen Kelet-Európában. A Z. félretolta a formalizmust, növelte az áhítatot, az elmélyedést, a benső imát és mélységes vallásosságot, a földi lét külsőségeitől való elvonatkoztatást, a belsőnek, a szelleminek, a magasabbrendűségnek javára. Másrészt azonban, mint minden nehezebben értelmezhető miszticizmus, a Z. károsan is hatott, mert táplálta a babonás hajlamosságot, a misztikus álmodozást, a daemonológiában s az angelológiában való hitet s a rabbinikus törvénykezést misztikus kultusszal helyettesítette, úgy hogy az ünnepek és szertartások a Kelet és Kelet-Európa kabbalistáinál lassankint más értelmet nyertek s újfajta cerimonákkal bővültek az eredeti zsidó szokások rovására. A XVI. sz.-tól kezdve a liturgia is lassankint megváltozott a kabbalisztikus körökben; arameus nyelvű imáikban túltengenek a Z. allegóriái és szimbólumai, tartalmuk azonban magasztos, mert Isten és ember viszonyára, a vallás és szeretet összeforrt egyértelműségére vonatkozik. A Z.-nak korán megvoltak keresztények közt is a rajongói, így a XV. sz.-i híres firenzei orientalista, Pico della Mirandola, a kölni humanista Reuchlin, a viterbói Aegidius és sokan mások európaszerte, akik a nehéz arameus nyelvet a Z. kedvéért tanulták meg. Korán feltűnt a Z. és némely keresztény dogma hasonlatossága is, így a bűnbeesés és a megváltás, sőt a trinitás dogmájával való ha­sonlatosság is. E Z.-részek miatt keresztény tudósok is propagálták a Z.-t, oly időkben is, midőn a Talmudot elégették (1. Cenzura). Először 1558. Mantovában és Cremonában nyomtatták ki a Z.-t, amelynek a lélekről szóló egyes fejezeteit Joseph de Voisin lefordította latinra. Ehhez ké­sőbb más részek latin fordítása járult. A Z.-nak számos kommentárja van s ezek közül fontosabbak : a Tórasz Emesz, melynek szerzője Dávid ben Ábrahám Semarjah (Salonici 1604); Jes Zóchór, Mekór Chochmo és Imré Binó, szerző­jük Ber ben Petachja (Prag 1610-1611); A marósz Tehórósz, szintén főkép) szómagyarázat, Wolf Leitmeritztól (Lublin 1645); Saár ha-Somáim Ábrahám Herától (u. o. 1655); Cheszed le-Avrohom Ábrahám Azulaitól (u. o. 1685); Vajakhél Móse, Moses ben Menachemtől (Dessau 1699) ; Or Iszráel Israel Jaffétól (Frankfurt a. Oder 1711). L. Kabbala, Szefirót és Lélek. Irodolom. Isaac Broydée, Zohar (Jew. Enc. 1904) : Zunz, Gottesdienstliche Vorträge (2. kiad.) ; Stern I. (1. o.), a Ben Chananjah I.—IV. évf.-ban ; A. Franck, La Kabbala (Paris 1843, alapvető mü, szerző kiváló hebraista, egyszermind a modern filozófia egyetemi tanára volt. Művét A. Jellinek fordította le németre [Leipzig 1844] s a .mo­dern tudomány azóta foglalkozik újból a kabbalával): A. Jellinek, Moses de Leon und sein Verhältnis zum Zohar (u. o. 1851): D. H. Joël, Midrasch ha-Zohar. Die Religions-philosophie des Zohar (u. o 1849); Steinschneider, Jewish Litterature (§ X1I1.): Jost, Geschichte des Judentums und seiner Sekten (II—III.); Ginsburg, The Kabbalah (London 1865); Hamburger, Realencyclopedie zur Bibel und Talmud ; R. Beer, Historische Daten in dem Zohar (Monatsschrift V.); Duschak, Platonische Mythe in dem Zohar (Orient X.); Landauer (u. o. VI.); Rapoport, Kerem Chemed I. ; Grätz, Geschichte der Juden VII. ; Bacher, Vilmos, L'Éxegése Biblique dans le Zohar (Revue des Études Juifs XXII.); u. a., Jewish Quart. Rev. III.; Karppe, Etudes sur les origines du Zohar (Paris 1891); Isaac Mayer, Kabbalah (Philadelphia 1888); Flugel, Philosophy, Kabbalah and Vedanta (Baltimore 1902)."                           Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a 5470 .cimszó a lexikon 975 . oldalán van.