15155.htm CIMSZO: Uj-Testamentum SZOCIKK: "Ezen az alapon azonban még nem lehet Jézust egyszerűen a mithológiába utalni, mert Josephus Flavius talán éppen valláspolitikai okokból tartotta kívánatosnak az elhallgatást, vagy azért, mert az ő idejében még nem kristályosodott ki Jézus későbbi jelentősége. Aminthogy az sem felelne meg a történelmi kutatás objektivitásának, ha azt akarnók bizonyítani, hogy Josephus Flavius igenis ismerte Jézust, küldetését és történetét is, csak azért, mert könyvében a következő feljegyzés található: «Ez időben élt Jézus, bölcs ember, ha ugyan embernek nevezhető. Ő ugyanis csodás dolgokat művelt és tanította azokat, akik örömmel fogadták igazságait. Sok zsidót és sok hellént vonzott magához. Ő volt a Messiás. Amikor a mi első embereink följelentésére Pilátus keresztre feszíttette őt, nem hagytak fel vele, akik szerették. Három nap múlva ugyanis újból élve jelent meg nekik, miután az isteni próféták ezt és ezer más csodadolgot jósoltak felőle. Még mai napig sem szűnt meg azoknak a gyülekezete, amely őróla kereszténynek neveztetik.» Maga a keresztény tudományos irodalom is elismeri, hogy ezt nem írhatta Josephus, akinek más felfogása volt a Messiásról. A kohén származású büszke tudós, aki politikus, hadvezér és kormányzó volt, elégszer érezhette a messiási gondolattal járó nyugtalanságot és nem magasztalhatott fel olyan embert, aki súlyos válságokkal fenyegette az akkori zsidóság lelki életét. Josephus csak akkor írhatta volna le ezeket a szavakat, ha szakított volna a zsidósággal, de éppen az iratokból tudjuk, hogy szigorúan a hitéhez ragaszkodott. A kritika meg is állapította, hogy ezt a helyet kétségtelenül keresztény ember csempészte be utólag a szövegbe, mert e hely interpolálására szüksége volt a kereszténységnek, hogy tanításaihoz történetírói tanúságot kapjon, miután az egykorú Tacituson kívül egy historikus sem emlékezik meg Jézusról, és Tacitus is csupán a halálát említi. Mindenesetre nehéz elképzelni, hogy azokban az időkben, mikor újak voltak még a Jézusra vonatkozó hagyományok, de kezdett már kikristályosodni a kereszténység történelmi felfogása, a mozgalomról ennyi szimpátiával írhasson egy zsidó történetíró, mikor nem számíthatott kölcsönösségre és nem lehetett már titok, hogy ha ezeket a hagyományokat a történetírás veszi át, akkor is inkább ellenérzéssel, mint szimpátiával fog fordulni a zsidóság ellen. Az Evangéliumokban valóban már érezhető is a zsidóellenes hangulat. Különösen éles az irányzatosság a Júdás árulásáról szóló epizódban. Olyan alkatelemekből rakták össze ezt az epizódot, amelyek még látszatra sem mentik meg a történeti logikát. Jézus tudja, meg is mondja, hogy tanítványai közül egy el fogja árulni. Ez sejtelemnél több lehetett, próféciánál konkrétebb tudás és az áruló jellemének és szándékának biztos ismeretén alapult. Jézusnak tudnia kellett, hogy melyik lesz az áruló és ha úgy tudta, hogy Júdás fogja elárulni, akkor mégis miért tűrte meg maga mellett'? A történelmi adottságok félreértése és a logika korlátait leromboló célzatosság sugalmazta az árulás exponálását és végrehajtását is. Júdás úgy árulta el Jézust, hogy megcsókolja. Ez volt a jeladás és Jézus személyazonosságának a megpecsételése. Mindez csak amellett a szuppozició mellett történhetett volna meg, hogy sem a hatalom képviselői, sem a végrehajtói nem ismerték Jézust. De az U. előadása szerint százezrek ujjongtak Jézus elé, mikor bevonult Jeruzsálembe. Nyilvános helyeken tanított és prédikált, a templomból kiverte a kufárokat, ami bizonyára nemcsak a papok, de a hatóság figyelmét is reá terelte; el lehet-e hát képzelni, hogy ilyen körülmények között éppen csak a rendészeti hatóság nem ismerte Jézust? Valóban sem a főpap (ha volt szerepe Jézus elfogatásában és tragédiájában), sem Pilátus, aki kivégeztette, mert féltette tőle a római hatalomtól megtámasztott közrendet, nem szorult arra, hogy valaki a ráismerés céljából csókkal, vagy akármilyen más jellel elárulja. Még a romantika és Jézusnak az ellentétek által való glorifikálása sem követel ennyi logikai megtagadást. Hogy ezt az epizódot mégis beszőtték Jézus történetébe, annak csak egy magyarázata lehet, még pedig az, hogy akkor, amikor az Evangéliumot a hagyományok nyomán megírták, már nagyon kiéleződött az ellentét keresztények és Judaiak között és a vallási ellenszenv politikai szükségességnek érezte a zsidók megbélyegzését, főleg pedig"" a felelősségnek rájuk való áthárítását. Az események még túl frissek voltak ahhoz, hogy elviselhessenek a történelmi tényekkel meg nem egyező vádaskodást, különösen olyant, amely az egész nép ellen lazíthatta a Krisztushívek fájdalmát és haragját. De szimbolikus sejtetést elbírt már az akkori hangulat. Jézus elárulójának tehát Judást (Juda) tették meg, az egész nép nevének hordozóját, a megbélyegzés ilyenformán nemcsak őt magát érte, hanem az egész népet is (Judaeusok), amelyet szimbolizál. A célzatosság és a mindjobban erősödő keresztény ellenségeskedés nem kerülte el az akkori zsidók figyelmét és az új vallás hatásai is már oly nagy erővel mutatkoztak, hogy az ősi zsidó vallás védelmet követelt. A zsidó hagyomány őrzői ennélfogva állást foglaltak az új hit terjesztői ellen és különféle törvényes intézkedéssel körülbástyázták a zsidó hitet és zsidó életet, hogy abba semmi se szivároghasson be az új vallás lényeges tanításaiból. Ezek közzé az intézkedések közzé tartozik pl. a miséhez használt bor tilalma is. Ezek a belső elsáncolások azonban nem viselik magukon a harciasság jellegét. Az akkori zsidóság még nem vitatkozott a kereszténységgel és mikor meg is indult (különösen Alexandriában) az apologetikus irodalom, ez akkor is inkább csak a judaizmus ismertetésére és feldicsérésére szorítkozott, de kevés szót vesztegetett arra, hogy más vallásokat lebecsüljön. Ez annál feltűnőbb, mert az új kereszténység nem volt ennyire kíméletes és írásai sok célzatossággal keserítették az akkori zsidóságot. De az itt-ott kiütköző célzatosság sem vonhat le semmit sem az evangéliumi könyvek értékéből és szépségeiből. Az ethikája kétségkívül nagyon alkalmas arra, hogy a vajúdó és kibontakozó új világszemlélet rajongóit még nagyobb rajongásra lelkesítse." Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 5155 .cimszó a lexikon 920 . oldalán van.