15061.htm CIMSZO: Teológia SZOCIKK: Teológia az a tudomány, mely Istennek a világhoz s különösen az emberekhez való viszonyát tárgyalja s ehhez képest a vallás lényegét adja. A T. a zsidó vallás alapprincipiumait és igazságait tárja fel. A konzervatív zsidó álláspont a zsidó vallást kinyilatkoztatott vallásnak tekinti, tanításai tehát isteni eredetűek és természetfeletti eszközök útján jutottak az emberhez, ill. a kiválasztott prófétákhoz, akik közt Mózes volt a legkimagaslóbb. A vallásos igazságokat nem szükséges emberi doktrínákkal megtoldani, de nem lehet azokat megsemmisíteni sem. A vallás igazságait főképen a Szentírás tartalmazza, de azonkívül az a szóbeli hagyomány is, mely szintén Mózestől származik s amelyet nem a hagyományozás idején, hanem későbbi századokban írtak le. Jóllehet a zsidó vallásos igazság forrása maga az isteni kinyilatkoztatás, a zsidó teológusok és vallásbölcsészek mégis azt vallják, hogy a Szentírás tanításai és vallásos igazságai nem állhatnak ellentétben az emberi értelemmel, miután az szintén isteni eredetű. Az emberi értelemnek joga van az isteni tanítások értékét és jelentőségét bírálni, miután a kinyilatkoztatott vallás alapigazságait felismerte. A zsidó T. azonban nem egyszerűen absztrakt igazságok és hitágazatok rendszere, hanem alapvető vallási elveket tartalmaz, melyeken a világra és emberi életre vonatkozó zsidó koncepció nyugszik; másrészt nem csupán hitet és a tanítások elismerését kívánja, hanem az azoknak megfelelő cselekedeteket is. Minthogy a judaizmus (1. o.) akár modern, akár orthodox álláspont szerint eszmék, érzelmek, szabályok, törvények, szokások, gondolatok összesége s ezekben ennélfogva nem csupán vallás-ethikai, hanem népies jellegzetesség is van, ezért nem könnyű a népi és teológiai elemet a judaizmuson belül elkülöníteni. Számos parancsolat és szokás van, amely népi jellegű, de a Szentírás előírása folytán mégis kötelező. A zsidók többségének véleménye és álláspontja szabta meg valamely doktrína helyességét s ha azt csupán egy-két egyén védte, akkor azt minden időben magánvéleménynek tekintették s nem bírt kötelező erővel az egész zsidóságra. Alapvető tantétel, amely nélkül a zsidó valláshoz ragaszkodni nem lehet s amely nélkül az elképzelhetetlen : az Egyistenség hite. Az Egység eszméje a hagyomány szerint még a kinyilatkoztatás előtti időből származik s a pátriárkákra megy vissza. Ebben a monoteisztikus felfogásban összegeződik a zsidó vallás Isten-eszméje s egyetlen kötelező erejű dogmája: Halljad Izrael, az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló Egyetlen (Deut. 6. 4., Genes. R. 98. 4.). Ezt a hitvallást mondja el a vallásos zsidó ősidőktől fogva máig naponkint háromszor és a halálos ágyon is. Ezzel a Semá -nak nevezett hitvallomással mentek máglyára a zsidóság ezrei az idők folyamán, mert monoteisztikus hitükből nem engedtek s inkább mártírhalált haltak, mintsem, hogy attól elszakadjanak. Számos más monoteisztikus felekezet eredt a zsidóból, de ily tiszta formában egyik sem tartotta azt meg. Ahogy az antropomorfizmust már az őskorban csirájában kiirtották, úgy irtották ki az Isten perszonifikálására vonatkozó képzeteket. Tulajdonságai és attribútumai Tőle nem választhatók el, mert abszolút egységes és oszthatatlan; mindenhatóságát pedig a zsidó történelem minden lapja bizonyítja. A zsidó T. szerint Isten Mindenttudó is. Ezen nyugszik az isteni gondviselés elve, amely az ember morális cselekedetére oly nagy hatást gyakorol s így a zsidó T.-nak fontos tanítása. Isten előtt nem lehet elrejteni semmiféle cselekedetet, sem senki nem rejtőzhet el előle, mert mindent lát és mindenről tud s amit ember elől el lehet rejteni, azt is látja, mert ismeri az ember gondolatát)). (Zsolt. 94.11) s nem lehet gonosz érzést sem rejteni Előtte, mert látja a szívet (Jeremiás). Ezért nem lehet titokban sem gonoszságot elkövetni. Isten az abszolút jóság s a zsidó T. tanítása szerint a lehető legjobban teremtette meg a világot (Genes. 1. 31. és Gen. Rabbach 9. 2.); minden, amit Isten tesz, jó, mégha az emberi lény előtt nem is látszik annak. Nem lehet hinni Istenről, hogy igazságtalan ítélettel sújtja az embert (Berachót 5b), tehát a vallásos zsidó kötelessége vizsgálatot tartani sajátmaga felett, hogy lássa, mennyiben okozta sajátmaga a szenvedéseit; kétségbeesni azonban sem emiatt, sem az isteni igazságszolgáltatás miatt nem szabad, hanem a szeretet szenvedésének)) (jiszurim sel ahavo) kell tekinteni a csapásokat is, mert akit Isten szeret, azt megjavítja (Példabesz. 3. 12.). A zsidó T. Isten abszolút egységéből akaratának változhatatlanságát is következteti s ez is hangsúlyozva van a Szentírásban : mert Én, az Isten, nem változom (Malachiás3 6.); Isten nem ember, hogy hazudjon, sem ember fia, hogy megbánjon (Num. 23. 19 és I. Sám. 15. 29). A büntetések szenvedések alakjában bűneikért sújtják az embereket, de csupán addig, míg meg nem térnek; a bűnbánás (tesuvó) azonban elveszi a büntetést. A bűnbánás gondolata létrejött (élt már mint engesztelő princípium az Istenben) még mielőtt a világ teremtetett volna (Peszáchim 54a) A vezeklést őszinte, benső imádság is előmozdíthatja, ha teljes szívvel és egész lélekkel) történik az. A Biblia több ilyen szívből jövő imádságot említ, így Hanna (Sám. I. 1. 10. és köv.), Jónás (Jóna 2. 2. és köv.) imáit. Imádságot csupán Istenhez lehet intézni. Ha az ember Istenhez akar közeledni, akkor nincs szüksége közvetítőre , mondja a Talmud (Jerus. Beráchót 9.13a) és mindenki imája, ha őszinte, egyformán meghallgattatik, akár Mózes az, akár a legalacsonyabb rendű (Exod. Rabba 21. 3). A tradicionális zsidóság T.-jának doktrínája a kinyilatkoztatás (1. o.) szószerinti hite, tehát az, hogy Isten Mózesnek és a prófétáknak megjelent, de a Sínai-hegyén, a Tízparancsolat adásakor az egész zsidó nép hallotta, hogy Mózeshez szólt s Mózes az Isten akaratát és parancsait tudatta az egész néppel; hiszi továbbá, hogy Mózes maga írta le halála előtt a Tórát, amellyel együtt a szóbeli hagyomány is nemzedékről nemzedékre szállt. A Tóra az emberi életet szabályozó, irányító, erkölcsi és vallási tökéletesülés felé vezető parancsok és allegóriák gyűjteménye. Ehhez képest a törvény megőrzése, megtartása s az Isten akaratának való alárendelés az ember kötelessége. A szóbeli hagyomány a Tóra interpretálója s ennek kifejtése Izrael bölcseinek volt feladata; az ő dolguk volt azoknak a korral való egyeztetése, jóllehet, maga a Törvény változtathatatlan és visszavonhatatlan; azonban kétfélék a Törvények, ú. m. chukkosz ólam (örök törvények) és ledórósz ólam (egyes nemzedékeknek szólóak), de ez utóbbiak is csak a korhoz való alkalmazkodás érdekében tűrnek el szükséges módosításokat, eltörölni azonban ezeket sem szabad. A Törvényt Isten az embernek adta földi élete irányítójául s ezáltal elébe adta a választást a helyes és helytelen közt: Az Eget és a földet tanuúl hívom, hogy elébetek tettem az életet és halált az áldást és átkot; ezért válasszátok az életet stb. (Deut. 30. 19-20), amiből a szabadakarat doktrínája következik, mint a zsidó T. egyik alkateleme (l. Akaratszabadság). Ebből viszont az ember felelőssége következik, mert Isten mindenttudó, ismeri a szív titkos érzületeit és szándékait, az ember gondolatait s a gonoszságot megbünteti. A büntetés elve feltételezi a Gondviselést (1. o.), ami alapvető doktrína a zsidó T.-ban. Az ebből levezetett isteni igazságszolgáltatás, megtorlás nagy és sokat vitatott problémája a konzervatív zsidó T.-nak is s már a prófétákat, főkép pedig a Talmudszerzőket is foglalkoztatta. Alapja a kinyilatkoztatás szavai a büntetésre és könyörületre vonatkozóan (Exod. XX. 5 - 6). De ez is nehezen magyarázható, mert Isten akarata nélkül semmi sem történhetik a világon s mégis mennyire szenvednek az istenfélő és jó emberek, ellentétben a gonoszokkal, akik jólétben élnek. Ezzel már Jeremiás (12. 1), Chabakuk (1. 13; 1. 4) Jób Könyve és a zsoltáros Ászáf (73.) is foglalkoztak, úgyszintén a Talmud (Beráchót 7a és Josef Abbi az Ikkarimban) s az eredmény a következőben foglalható össze: Az emberi ész korlátoltsága nem tudhatja megállapítani, ki a valóban igazságos és valóban bűnöző, sem az abszolút jót és abszolút rosszat nem tudja helyesen meg állapítani. Az igazak szenvedése kapcsolatban van a halhatatlanság doktrínájával. A lélek halhatatlan s a test elhalása után is él sjutalmat nyer a jövő életben. Ennek alapjait is a Bibliából véli kiolvasni a tradicionális zsidó T., jóllehet az csupán a későbbi iratokban szerepel: Ne hadd magad rábeszélni, hogy a sír menedékhely számodra (Misna, Ábót 4. 22); Akaratod ellen születtél, akaratod ellen élsz, akaratod ellen halsz meg s leszel kényszerülve, hogy számot adj életedről a Királyok Királya, a Legszentebb előtt, dicsértessék Ő . Több helyen kifejti a Talmud, hogy a jó cselekedetekért nem ezen a világon kell remélni a jutalmat, hanem a jövő életben (Abóda Zárá 3a; Kiddusin 39b) a ez a jutalmazás és büntetés csupán lelki természetű, mert a lélekre vonatkozik. A zsidó T. képzetei és doktrínái szerint anyagi gyönyör nincs a jövő életben, de a jámborok dicsőségtől ékesítve, Isten ragyogását élvezik . (Beráchót 17a); Isten közelsége és ismerete a legmagasabb jutalmazás annak, aki parancsolatai szerint él, míg akik megszegik a Törvényt és nem Isten útjait járják, azok kizáratnak közelségéből. Azonban a Törvényt nem a jutalomért és nem a büntetéstől való félelem miatt kell megtartani, hanem Isten iránti szeretetből csupán (Szóta 31b ; Abóda Zára 19a). A lélek halhatatlanságával és a megtorlással kapcsolatos a feltámadás hite, melyet a zsidó T. különfélekép magyaráz. Azt, hogy a lélek újból a testbe fog találni, a Talmud egy parabolában fejezi ki (Szanhedrin 91a, b), míg Maimonides csupán csak képletesen fogja fel a feltámadást s azt mondja, hogy ez csak a lélek halhatatlanságát jelenti, mert ez tovább él testiség nélkül. Ellenben valamennyi orthodox zsidó teológus hiszi, hogy Isten a halottakat feltámasztja, de viszont ennek részletezésével köztük soha senki nem foglalkozott ; a Bibliában Dániel próféta fejti azt ki (12. 2). Az egész feltámadási hit valamennyire nacionalista eszme a zsidóknál s összefüggésben van a választott nép (1. o.) gondolatával, amely szintén doktrínája a zsidó T.-nak. Elődei érdemeiért s mert a Törvényt elfogadta, választatott ki Izráel, melynek hivatása, hogy mint papi nép éljen a többi népek közt, hírdetve az egyistenség hitét az egész földön, amíg újra fel nem támad nemzeti függetlensége s a világ minden részéből a zsidó nép össze nem gyűl ősei földjén, Cion hegyén, hol a Messiás meg fog jelenni. Ezt a messiási hitet, a zsidó géniusz legszebb adományát Jesája és Micha próféták így fejezik ki: A zsidó népnek Megváltója fog támadni, aki össze fogja gyűjteni ősi földjére a zsidó népet; ekkor független zsidó államiságot fognak alkotni és önálló nemzeti létre fognak felébredni s valamennyi nép gyakran fogja felkeresni a Szentföldet, hogy a szereteten és igazságoságon alapuló intézményeket tanulmányozzák. Cionból fogják a többi népek megtanulni, hogy saját intézményeikben hogyan valósíthatók meg az igazságosság és felebaráti szeretet ideáljai s a legtisztultabb vallási tanítások Jeruzsálemből fognak származni (v. ö. Jesája 2. 2-4; Micha 4. 1-4). Ennek a messiási reménységnek közvetlen célja a zsidó nép mérhetetlen szenvedésének megváltása, az exilium végetvetése, távolabbi célja Izráel missziójának tudata és beteljesülése. A hit alapja Isten és Izráel szerződése, mely nem tört meg azáltal, hogy egyes generációk vétkeztek, mert Isten nem akarja sem egyének, sem népek pusztúlását. Izráel bűnbánata fogja bibliai hit és jóslat szerint előidézni állami életének restaurálását is (Deuter 30. 1-5). E gondolat részletezésével sem a Biblia, sem a Talmud nem foglalkoznak s csupán annyit állítanak, hogy akkor fog ez az idő bekövetkezni, amikor Izráel népe lelkileg elő lesz készítve annak megvalósítására (Szanhedrin 98a). Ezért kell Izráelnek fenntartani úgy vallás-ethikai, mint népi jellegét, tulajdonságait s ezért nem szabad soha, semmi körülmény között vallástalannak és népe ellenesének lennie. Ha a zsidóság hisz a megváltás eszméjében s arra törekszik szívével és cselekedeteivel, akkor ez az idő be is fog következni. Ezekben foglalható össze a tradicionális T. A modern zsidó T.-t l. Judaizmus. S. R. Irodalom. Jac. Z. Lauterbach (Jew. Encycl.); Samson Raphael Hirsch, Neunzehn Briefe v. Ben Uziel; Salomon Schechter, Studies in Judaism (Philadelphia 1896); M. Friedländer, The Jewish Religion (London 1891); Morris Joseph, Judaism as Creed and Life (u. o. 1903). Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 5061 .cimszó a lexikon 894 . s köv. oldalán.