14706.htm CIMSZO: Szanhédrin SZOCIKK: Szanhedrin,
a görög Szynedrion szóból alakult héber-arameus kifejezés, mely a zsidó állam
legfőbb politikai hatóságú s ítélkező szerve volt. A jeruzsálemi Sz.-t nagy
Sz.-nek. Sz. Gedólónak nevezi a Talmud és Josephus, megkülönböztetésül a
kerületekben való kisebb Sz.-októl. Legmagasabb funkciója a Sz.-nak kétségkívül
a bírói volt s emellett az állampolitikai ügyekben való döntés, tehát a legfőbb
bíróságnak felelt meg a csupán az hozhatott bűnügyekben is halálos ítéletet.
Büchler A. szerint két Sz. működött párhuzamosan s az egyik polgári és büntető
ügyekben, a másik kizárólag vallási kérdésekben döntött. A politikai Sz.
intézménye sokkal régebbi volt, mint maga az elnevezés, mely a Jézus előtti II.
sz.-ból származhat. A makkabeusi kor kezdetén még a görögök Gerousiá-nak
nevezték a későbbi Sz.-t, melyet senatusnak tekintettek. Úgy ennek, mint a
Sz.-nek 71 tagja volt s ezeket a vezető tekintélyeket és tudósokat Zekénimnek, öregeknek nevezték.
A Sz.-t a király, de leginkább a főpap (1. o.) hivta össze. A farizeusoknak,
akik közül a legkitűnőbb tudósok kerültek ki, nem volt nagy befolyásuk a
Sz.-ra, ahol inkább az előkelő családok kiválóbb tagjai s a szadduceus
kohaniták ültek, tehát arisztokratikus testület volt. A 71 tag közül egy
tíztagú bizottság intézte a Sz. ügyeit s ezek voltak a vezető tekintélyek.
Gyűlésüket a Nagy Templom e célra berendezett helyiségében tartották, amely
mellett a főpap hivatalos magánhelyisége volt. A római procurátorok működése
idején a Sz. hatalma meglehetősen leapadt s halálos ítéletet pl. egyáltalán nem
hozhatott, csupán a prokurátor megerősítésével. Az elnök a főpap volt, akit
elnöki minőségében nászv nak, fejedelemnek neveztek, mert állása a kormányzat
vezetőjének felelt meg. A vallásos ügyekben döntő Sz., vagyis a nagy Bész-Din,
még sokkal jelentékenyebb volt az előbbinél, a politikainál. Ennek eredete a
bibliai korra megy vissza, sőt a Deuter. 11. 4. 31. szerint a 70 tag eredete
Mózes intézkedésére ment vissza. Eredetileg mégis nem reguláris, hanem alkalmi
szinódus volt, mely intézményesen Ezra, illetve a második Templom kezdete óta
működött. Ebben a vallási Sz.-ben a farizeusoknak időnként nagyobb szerepük
volt, mint az előbbiben, aszerint, hogy a szadduceus papságot ki tudták onnan
szorítani. Ez a vallási Sz. túlélte Jeruzsálem elpusztítását s Jabnóbe tette át
székhelyét, ahol két elnöke is volt, Raban II. Gamaliel és R. Eleazár ben Azárja, mindkettő hírneves talmudszerző. A tagok
száma itt 72 volt s mindtől megkívánták, hogy tudós, mérsékletes és népszerű
férfiú legyen, de emellett erényt és bátorságot is kívántak tőlük. Csak oly
férfiú lehetett tag, akinek előzőleg bírói és közigazgatási működése volt.
Később a III. sz.-ban még az előkelő külső megjelenésre és magas termetre,
úgyszintén az előrehaladott korra is Ügyeltek a tagok megválasztásánál,
azonkívül pedig idegen nyelveket is kellett tudniok. A Sz. osztotta be a
papságot szolgálattételnél s látta el a felügyeletet, döntött jogesetekben,
intézte a tizedadó beszedését, rendezte a naptárt, gondoskodott a Tóra
lemásolásáról s ítélt a vallás támadói felett. Ennek a vallási Sz.-nek elnöke
kettő volt egymás mellett, ú. m. a nászi (fejedelem) és az Ab-Béth-Din, az
alelnök v. ülnök, aki rendszerint a legkiválóbb jogtudós volt, de az előbbi
méltóságot is számos esetben a Talmud legkiválóbb szerzői töltötték be, így
Hillel és utódai évszázadokon át, midőn a Sz. Babyloniába tette át működése helyét.
Sz.-nek nevezik míg a zsidó irodalomban a Talmud egyik legfontosabb
traktátusát, mely jogi, vallási és államjogi problémákat boncol s rendkívül
beesés kultúrtörténelmi adalékot tartalmaz éppen a zsidó állam végső
korszakainak megértéséhez. Sz.-nek nevezik még a zsidó történelemben a Napóleon által 1806 okt. 6. összehívott
gyülekezetet, melyet a császár egyenesen a jeruzsálemi nagy Sz. mintájára az
egész világ zsidósága számára tervezett. Az összehívás alapja a zsidók
egyenjogúságának elismerése volt. A Sz -nak 12 kérdésre kellett választ adnia,
amelyek a zsidóknak az államhoz való viszonyát tisztázták. A Sz. összehívása
héber, francia, olasz és német nyelven történt s 1807 febr. 9. nyitották meg a
párisi Hotel de Villeben, a városháza disztermében. Három elnöke volt, ú. m.
Sinzheim strassburgi, Segré vercellii és A. de Cologna mantovai főrabbik,
akiket valamennyiüket egymásután Grand-Rabbin de Francénak és párisi
főrabbiknak választottak meg.. Irodalom. Graetz, Gesch. der Juden IV.; Schürer,
Gegchichte dea jüdischen Volkes II. ; Reitmann, Sanhedrin (Berditschew 1888) ;
Adolf Buchler, Das Synheirium in Jerusalem und das grosse Beth-Din in der
Quaderkammer des Jerasalemischen Tempels (1902); Lauterbach-Manheimer,
Sanhedrin (J. Enc. 1904); Jelski, Die innere Binricttung: des grossen
Sanhedrin. A francia Sz.-hez: Graetz XI. ; Leon Kahn, Les Juifs de Paris
pendant