14222.htm       CIMSZO:        Ruách hakódes                                    SZOCIKK:     "Ruách hakódes (h.). Szent Lélek, szent Szellem. A bibliai irodalomban sugallatot, de igaz-lelkűséget, lelkiismeretességet, buzgalmat is jelent. ""Tiszta szívet teremts nekem, Isten és szilárd szellemet újíts fel bennem; ne vess el magadtól és szent szellemedet ne vedd el tőlünk"" (Zsolt. 51. 12, 13). Rendszerint a próféták érezték magukon Isten szellemét és ezt a talmudi irodalom szintén R.-nek mondja. De van a kabbalisztikus tudományban olyan használata is e szónak, amely közelebb áll már ahhoz a Szentlélekhez, amely az Újtestamentom szerint Istent helyettesíti és isteni része a Szentháromságnak. A zsidó felfogás természetesen kizárja az isteni egység felosztását és ennélfogva a Szentlélek nem mint Isten mellett való isten él a képzeletében, hanem mint isteni princípium csupán és mint cselekvő erő oly esetekben, mikor a cselekvés nem volna Istenhez elég méltó. A Midrás és az ókori aram bibliafordítások (Targum, l. o.) olykor a való tényekkel meg nem egyező jelenségek áthidalására, vagy a bibliai személyek ajkán természetellenesnek hangzó kijelentések naturizálására jelentetik meg a R.-t, vagyis egy-egy szót vagy kifejezést, amit ember nem mondhatott, vagy azért, mert azt, amiről beszél, akkor még nem tudhatta, vagy azért, mert azzal amit mond, véthetne az igazság ellen, a R.-nek tulajdonítanak. A R.-t ilyen esetben mindig védelmező géniusz, a Szentlélek, amely Isten szentjeitől elhárítja a hazugságot és megszólal az ajkukon, mikor olyat kell mondaniok, amiről ők még nem tudhatnak, de tudhatja a R. A R. tehát éppen az ellenkező szerepet játsza, mint Sátán, aki gáncsot vet az ember elé, hogy megvádolhassa. L. Szent és szentség. F.M."                             Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a 4222 .cimszó a lexikon 757 . oldalán van.