14034.htm       CIMSZO:        Rágalom                                  SZOCIKK:     "Rágalom (héb. lósón horó, vulg. losen hore, a. m. gonosz nyelv), a Bibliában, Talmudban és a rabbinikus irodalomban megbélyegzett bűn, mely iránt valamennyi irat kihangsúlyozott averziót mutat. A R. fogalmi körébe tartozik minden maliciózus vagy igaztalan vád, állítás, melynek az a célja, hogy embertársaink jó hírnevét beszennyezze alap nélkül, továbbá a könnyelmű fecsegés, mely végül is R. lesz. A rágalmat már a mózesi könyvek eltiltják: ""Nem szabad rágalmazóként járnod néped közt"" (Levit. 19. 16); ""Nem szabad hamis hírt terjesztened, ne játszál össze a gonosszal, mint igazságtalan tanu"" (Exod. 23. 1), amelyhez a rabbik a következő parancsot fűzik: ""Intés ez, hogy senki se figyelhessen a R.-ra. "" A bibliai parancs, ""ne tégy hamis tanúbizonyságot felebarátod ellen"", szintén a rágalmazókra vonatkozik. A próféták a társadalmi romlottságot a R. elterjedésével jellemzik. Jeremiás próféta azokról beszél, ""akiknek nyelve a nyílhoz hasonlóan hajlik a hazudozásra"" (9. 2), Ezékiel próféta pedig oly emberekről szól, akik mesemondással, azaz rágalmazással járnak a nép közt s vérontás okozói lesznek (22. 9). A rágalmat, mint bűnt a Zsoltárok és Példabeszédek könyve is megbélyegzi: ""Testvéred ellen ha beszélsz, megrágalmazod saját anyád gyermekét"" (Zsolt. 1. 20); ""Azt, aki rossz hírbe hozza szomszédját titokban, el fogom gáncsolni""; ""Ne rágalmazd meg a szolgát gazdája előtt, mert megátkoz téged és bűnösnek fogsz találtatni"" (Példabesz 30. 10); ""A kígyó elbájolás nélkül is harapni fog s az ember, aki rágalmaz, szintén nem jobb"" (Ecclesiasticus 10.11); ""Sokan estek el a kard élétől, de nem oly sokan, mint a mások nyelvétől"" (Ecclesiasticus 5. 18). Igen jellemző az imákban a rágalmazók elleni panasz: ""Mert soknak rágalmát hallottam s mindenki félt tőle, mert összeesküdtek ellenem, hogy életem vegyék"" (Zsolt 31. 14; Zsolt. 35. 11; Jer. 20. 10). Míg a R. ekként elítéltetik, addig a gonosz beszédtől való tartózkodást a legnagyobb erénynek minősíti a Biblia. Az a tulajdonság, amely alkalmassá teszi az embert arra, hogy Isten házában tartózkodhasson, az, ""hogy nyelve nem ejt ki rágalmat"" (Zsolt. 15. 3). Ez az alapfeltétele a hosszú és boldog életnek. ""Tartsd vissza nyelvedet és ajkadat a gonosztól és a rágalmazó beszédtől"" (Zsolt. 35. 14). A Talmud és Midrások túláradnak a R. elítélésétől; a rágalmat a kígyó mérgéhez hasonlítják (Berésit Rabba 2b. 2): ""Ahogyan az kihat a test minden részére, éppen úgy a R. az ember lelkét sebzi meg; ahogy a kígyó mérge távolból tud hatni, úgy a Rómában költött R. meg tudja ölni azt, aki Szíriában él"". A rágalmazó háromszoros gyilkos, mert megöli magát a rágalmazót, azt aki ráhallgat s azt akit megrágalmazott"". A Talmud példázataival a rágalmat a legnagyobb bűnnek tekinti: vesztes és végzetes kihatású hadműveleteket tulajdonít annak, hogy a vesztő fél oldalán rágalmazók voltak ; ""Ha Dávid nem hallgatott volna a rágalmazókra, akkor a királyság nem oszlott volna két részre, Izrael nem követte volna el a bálványimádás bűnét és mi nem űzettünk volna el szülőföldünkről) "" (Sabb. 56b); ""A rágalmazóról az Egyetlen Isten mondja: ""Ő és Én nem élhetünk együtt ezen a világon"""" (Midrás Jalkut, Zs. 101. 5-hez); ""A rágalmazó megtagadja Istent"" (Ár. 15b); ""Négy kategória van kizárva Isten jelenléténél : a szitkozódok, hazudozók, hipokriták és rágalmazók"" (Szóta 42a); A rágalmazó erkölcsi értelemben egyforma a bálványimádóval, a paráználkodóval és a gyilkossal s semhogy ezen bűnök bármelyikét elkövesse, üldözések idején minden zsidónak kötelessége inkább életét feláldozni (Áruch 15b és Genes. Rab. 70. 4). A Talmud példázata szerint a bibliai Mirjam azért lett leprás, mert rosszat mondott Mózesről, testvéréről. Ezt az összefüggést azzal az erkölcsi tanítással okolja meg a Talmud, hogy amiképpen a rágalmazó morális leprát tud R.-mal okozni és férjet feleségétől szét tud választani, éppen úgy természetes az ő bűnhődése is, mely kiveti a társadalomból (Ár. 16b). Egyik rabbi-döntés szerint a rágalmazó megkövezést érdemel (Jalk. Zsolt. 101. 5), míg a másik szerint ""az, aki rosszat mond szomszédjáról s aki figyel rá és aki hamis tanúvallomást tesz szomszédja ellen, megérdemli, hogy a kutyák elé dobják"" (Fesz. 118a). Felette jellemző a zsidó felfogásra, de egyszersmind emberismeretére és objektivitására is, hogy egyik héroszát sem tünteti fel teljesen hibátlannak s minthogy az ember, gyengeségénél fogva, legkönnyebben nyelvével vetkezik, a Midrás soknak bukását ebben látja. Így szó van József megbüntetéséről, mert rosszat mondott testvéreiről (Gen. 37. 2; Gen. Rab. 84. 7; Jer. Pea 1. 1). R. bűnének számít a nép vezéreinek túlságosan erős korholó kifejezése is, pl. Mózes eme megszólítása : ""Halljátok, ti lázadók"" (Num. 20. 10-13), vagy Jesája próféta felkiáltása: ""Tisztátalan ajkú nép közt lakom én"". A zsidó törvényhozás régebbi korszakában némely adat szerint szigorúbban büntette a rágalmat, mint sok súlyosan bűnös cselekedetet s erre vall a Talmud egyik kitétele egy rágalmazási ítélet elmondása kapcsán: ""Valaha a rossz beszédet szigorúbban büntették, mint a rossz cselekedetet"". A rágalmat a zsidó vallás iszonyattal és morális megvetéssel szemlélte és szigorú törvényhozással sújtotta nem csupán az ókorban, hanem sokkal később is, amíg a Bészdinek Ítélkeztek. Ez a megvetése és helyes felismerése a R.-nak a zsidó vallásethika Hillel nevéhez fűződő nagy tanításán alapszik: ""Legyen fele barátod tisztessége oly drága előtted, mint sajátmagadé"". A R.-tól a zsidó ethika finomsága megkülönbözteti a mások rossz hírbe keverését (móci sém rá), mely azonban szintén bűnnek számít. A Biblia a rossz hírbe keverést is szigorúan ítéli el és annak következtében a férj elveszthette válási jogosultságát (Deuteron. 22. 13-21). A rabbinikus törvények szerint bármiféle inzultust meglehetett bocsátani, ha nyilvánosan bocsánatot kér az inzultáló, de a rágalmat nem (Jerus. Bábá Káma 8. 7). A közép- és újkori Bész-Dinek a kárt okozó rossz beszédet törvényesen elítélték, sőt miatta történt exkommunikálásról is tudunk s a kiközösítés mindaddig érvényben maradt, amíg teljes elégtételt nem kapott a meghurcolt egyén. Áseri rabbi pénzbüntetéssel sújtotta az enyhe rágalmazót s responsumaiban ezt ajánlja a többi Bész-Dinnek is. A nők becsületét sértő igaztalan rossz beszédért három (hétfő - csütörtök) napi böjtre ítélték a bűnöst, továbbá arra, hogy a zsinagóga előtt mezítláb kellett ülnie, az istentisztelet alatt pedig az egész község jelenlétében az almemorról kellett bocsánatot kérnie attól, akit megbántott. A halottakról a rossz beszédet szintén bűnnek minősítették, főképpen a gáóni korszak tiltotta azt el. Expiálására több napos böjtöt, valódi bűnbánást és pénzbüntetést írtak elő (Sulchan Áruch, Órach Chajim 606., 3.) s ezenkívül a rágalmazónak még a halott sírjánál is bocsánatot kellett kérnie."                                   Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a 4034 .cimszó a lexikon 730 . oldalán van.