13997.htm       CIMSZO:        Pulitzer SZEMELYNEV          Pulitzer József SZOCIKK:     Pulitzer Josef, amerikai lapkiadó és politikus, szül, Budapesten 1847. ápr. 10., megh. Charlestonban 1911. okt. 29. Tizenhatéves korában vándorolt Amerikába és önkéntesnek lépett be a szövetséges csapatokba, a lovassághoz, amelynél a rabszolga háború végéig szolgált. Ezután New-Yorkban nyomorgóit, innen St. Louisba ment s ott belépett a Westliche Post szerkesztőségébe. Előbb riporter volt, de két év után már szerkesztő és laptulajdonos lett. 1869-ben Missouri állam képviselőházi tagja, 1872. pedig az elnökjelölő republikánus konvent kiküldöttje volt. Közben megvásárolta a Dispatch és Evening Post c. lapokat és 1878-tól Post Dispatch címen adta ki őket. 1880-ban a Demokrata Konvent elnökválasztó kiküldötte volt. 1883-ban megvásárolta New-York egyik napilapját, a Worldot, melyből egész rövid idő alatt óriási méretű világlapot és vállalatot csinált. 1885-87 között New-York egyik kerületének kongresszusi képviselőjévé választották de a mandátumról rövid idő múlva lemondott. A politikában azonban ezután is élénk részt vett, mindig a Demokrata Párt oldalán. Hatalmas vagyonának legnagyobb részét jótékony célra hagyományozta. Már 1903. 1.000,000 dollárt adományozott a Columbia Egyetemnek sajtófakultás alapítására.                               Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 3997 .cimszó a lexikon 726 . oldalán van.