13968.htm CIMSZO: Pozsonyi jesiva SZOCIKK: Pozsonyi jesiva, híres, régi talmudiskola, amely a XVIII. sz.-ban a rabbinikus tudomány európai gócpontja volt. A pozsonyi hitközség hírét és tekintélyét tőle nyerte, bárha fejlődésében megelőzte. Pozsonynak már a XI. sz.-ban voltak zsidó lakosai (l. Pozsony, Pozsonyi zsidók) és tekintélyes zsidó hitközsége már a XIII—XVI sz.-okban működött, de jesivája csak a XVIII. sz kezdetén bontotta ki egyre szélesedő kereteit Első nyomai a XV. sz.-ig vezetnek vissza. 1484 körül működtek a régi Pozsony ghettójában Feiwelmann és Libermann Juda rabbik és valószínű, hogy ők voltak az elsők, akik fiatal talmudistákat gyűjtöttek maguk körül. 1690 körül ott tanított rabbi Lipmann Jomtov, ott prédikált rabbi Mordechai Mochiach, ami a rabbinikus kultúra előrehaladottságát sejteti. A héber tudás olyan magas fokon állt ezidőben Pozsonyban, hogy asszonyok is akadtak, akik eredeti szövegében olvasták a Bibliát és a Talmudot. De intézményesen még nem fejlődhetett a talmudtudomány, a zsidóság akkori sokszor zaklatott és mindig bizonytalan élete miatt. Hiszen a hitközség is többször omlott össze ezekben az évszázadokban, a jesiva kiépítésére tehát még gondolni sem lehetett. A mohácsi vész után Mária királyné kiűzte Pozsonyból a zsidókat (l. Pozsony) és ezek csak a XVII. sz. kezdetén telepedhettek újból meg a vártelken. Ennek a sz.-nak nagy részét az újjáépítés nagy munkája kötötte le, csak az utolsó évtizedekben erősödött meg annyira a hitközség, hogy szélesebb alapra helyezhette a zsidó kultúrát, amely bontakozni már a század derekán kezdett. Pressburger Michel bész-ha-midrast építtet 1700 körül és ez a jesiva formális megnyitásának tekinthető. Utána rabbi Jockerls Wolf tanított. Hátrahagyott irataiból kitűnik, hogy az ő idejében már élénk tudományos élet lüktetett a vártelken. Rabbi Mózes Charif alatt, aki 1758-ig működött, a jesiva is fellendült. Külső körülmények is kedveztek a jesiva fejlődésének. Tömegesen vándoroltak, akkor be cseh- és osztrák zsidók és magukkal hozták a zsidó tudományok szeretetét is. Rabbi Mózes Charif híre is annyira megnövekedett már ez időben, hogy a külföld tudósai és hitközségei a hitélet kétes eseteiben ő hozzá fordultak. Utódja, rabbi Dukla Izsák alatt (1759 — 62) a jesiva már mint híres rabbiképző működött. Landau Ezékiel, prágai főrabbi ezt írja rabbi Dukláról: «Tanítványai gyarapították a tudományt és a bölcsességet ; Izrael számára nagyságokat nevelt és tanítványai között sokan vannak, akik nem csak maguk lettek híresek, de jesivát is alapítottak.». Barbi Meir (1768—1789) már egy nagy és hírneves intézetet vett át, de csak az ő tudása és tekintélye emelte a P.-át a prágai, leipnicki és nikolsburgi híres jesivák színvonalára. Magasan kiemelkedő tudósok kerültek ki az iskolájából, többek között Wahlmann Izrael pesti főrabbi,. Prossnitz Dániel és Lemberger Ábrahám. Barbi nagy szellemi örökséget hagyott hitközségének. A jesiva már olyan magas fokra fejlődött, hogy Kellin Sámuel, a Machacisz Hasékel híres szerzője el sem merte fogadni a pozsonyi rabbiállást, mert attól félt, nem elég nagy tudós ahhoz, hogy a jesiva élére kerülhessen. «Pozsonyban —jelentette ki ez a nagy, de szerény tudós — legfeljebb csak templomszolga lehetek.» R. Mesullam (Eger) Tysmenietz (1793—1801), akit az újkor legzseniálisabb talmudistájának tartanak, a Talmud interpretálását a legmagasabb fokra emelte, de az ő idejében a jesiva tekintélye mégis hanyatlott. A zsidók gazdagabb része ugyanis kisóvárgott már a jesiva egyoldalú kiképzéséből és világi műveltségre is törekedett. Emiatt aztán az a sajátságos helyzet alakult ki, hogy a jesiva tanulói sokkal inkább idegenekből, mint bennszülött zsidó ifakból rekrutálódott. Az idegenből való beözönlésnek pedig az volt az oka, hogy ugyanekkor lecsökkent a cseh- és morvaországi jesivák tekintélye is és a talmudtanulók Pozsonyba törekedtek, amelynek jesivája még mindig tekintélyesebb volt, mint az otthoniak. A profán tudományok iránt növekedő érdeklődés kultúrharccal fenyegetett, amely mégis csak a Chaszam Szófer (Schreiber Mózes) (l. o.) alatt tört ki, de a zsidó kultúra és a jesiva győzelmével végződött. 1820-ban a hitközség balszárnya modern iskolát alapított a Chaszam Szófer tiltakozása ellenére. A balpárt a bécsi Rothschild és a Biedermannok támogatásában részesült és a kormány 1827. bezáratta a jesivát és további működését betiltotta. De Bettelheim Mózes hitközségi elnök a Chaszam Szófer mellett küzdött és közbenjárására a jesiva újból megnyílhatott. Ez a közbenjárása állítólag 20,000 forintjába került. E győzelem után annyira megszilárdult a jesiva, hogy hallgatóinak száma koronként 400-ra emelkedett és olyan tudósokat nevelt, akik szigorúan ragaszkodtak a hagyományokhoz és a zsidó tudománnyal együtt a zsidó ethikát is terjesztették. 1839-ben meghalt a nagy rabbi és fia Benjámin Wolf (Keszav Szófer) vette át a hitközség és a jesiva vezetését. Akkor már a pesti zsidóság magához ragadta a magyarországi zsidóság vezérségét és egy magyar rabbiiskola alapítását tűzte ki céljául. Az orthodoxia fokozott erőfeszítése sem tudta már megakadályozni a budapesti szeminárium megalakulását. A pozsonyi hitközség elnöke, Pappenheim Kálmán azzal akarta ellensúlyozni a haladók törekvését, hogy Pozsonyban egy orthodox rabbiszemináriumot akart létesíteni Hildesheimer vezetése alatt. Már nagy telket is vásárolt e célra, terve azonban a chásszideus rabbik ellenakciója folytán meghiúsult. A jesiva ezentúl is csak aTalmud tanításával foglalkozott. A kormány aztán a pozsonyi jesivának is megadta az államilag elismert rabbiképző címét és jogát. A Keszav Szófer 1872. történt halála után két pártra szakadt a pozsonyi hitközség. Az orthodox párt az elhunyt rabbi fiát, P. Szimche Bunemet (Sévet Szófer), választotta meg rabbijává. Nagytudású, jellemes férfi volt és működésének első évtizedében a jesiva még virágzott és még mindig 200—300 tanuló tanult Pozsonyban. Ő is erélyesen ellenezte a jesiva modernizálását célzó törekvéseket és a jesiva hallgatói csak önképzőkörökben gyakorolták a magyar, német és héber szónoklatot. Ezek az önképzőkörök meglepő eredményeket értek el. Kiváló hitszónokok nőttek ki «az autodidakták főiskolájából». Majd az állam is elrendelte, hogy legalább négy középiskolát végezzenek a rabbinövendékek és azóta orth. hitközségekben is csak olyan rabbi funkcionálhat, aki a négy középfokú iskola elvégzését bizonyítvánnyal igazolja. A Sévet Szófer 1906. halt meg. Utána fia, Akiba következett, aki a jesivát a régi elvek alapján vezeti. A világháború után a változott viszonyok következtében a jesiva sokat vesztett. A növendékek száma 100-ra szállt le és a lüktető tudományos élet, mely az önképzőkörökben uralkodott, nem tarthatta meg régi színvonalát. Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 3968 .cimszó a lexikon 720 . s köv. oldalán.