13865.htm       CIMSZO:        Pesti Chevra Kadisa                            SZOCIKK:     Néhai Kann Ármin nagyobb alapítványából 1869. létesítette a P. az Aggok házát, mely 1891. költözött saját díszes hajlékába. Ápoltjainak száma kb. 200. Ugyancsak a P. intézménye az 1910. Lajta Béla műépítész tervei szerint épült, Teles Ede művészi Mózes relief szobrával díszített Szeretetház, melyben felekezeti különbség nélkül 75 gyógyíthatatlan beteg nyer gondozást. A Szeretetház épületében van 1919 óta elhelyezve a 60 ágyas kitűnően felszerelt Szeretetkórház. 1923-ban nyitotta meg a P. a Szeretetház mellett a Felnőtt Vakok Otthonát, amelyben 75 felnőtt vakot ápolnak. 1918-ban kezdte építtetni a P. a Menedékházat, amelyet a forradalom kitörésekor kénytelen volt szükséglakások céljaira átengedni. A P. tagjainak száma 27,000. Évi költségvetése kb. 820,000 pengő. Vezetősége: a 250 tagból álló képviselőtestület, a 65 tagú választmány és az elöljáróság, melynek tagjai a következők: Adler Gyula elnök, Bródy József és Kramer Miksa alelnökök, Arányi Ignác királyi tanácsos, Breitner Lipót, Jánosi Engel Gyula udvari tanácsos és Fleischmann Sándor elöljárósági tagok. Igazgató főtitkár: Endrei S. Henrik dr.                                Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 3865 .cimszó a lexikon 701 . oldalán van.