13864.htm       CIMSZO:        Pesti Chevra Kadisa    SZOCIKK:     Pesti Chevra Kadisa. 1788-ban létesült, tehát 12 évvel a Pesti Izraelita Hitközség megalakulása előtt. Addig a pesti zsidók halottaikat Óbudán voltak kénytelenek eltemetni. 1788-ban Pest város tanácsa, a mai Ferdinánd-híd helyén ingyenes telket adott temetkezés céljaira s ezzel egyidejűleg kezdte meg működését a P.E temető 1808-ig állott fenn. Ekkor a hitközség megvásárolta a Lehel-utcai temető telkét, mely 1874-ig volt használatban. 1874-ben megnyílta Kerepesi-út melletti temető, amelybe ma már csak ritkán temet a Chevra. 1893-ban nyílt meg Rákoskeresztúron az új temető, melyben a mai napig körülbelül 100,000 sírhely van. A temetkezést a P. 30 alkalmazottja bonyolítja le. A temetések mintegy 70 százaléka ingyenes. Az utóbbi időben a temetések száma évente 2800-ra rúg. Ezen szám a háborús évek alatt 4500-ra emelkedett évente. A rákoskeresztúri temetőben van a hősi halottak parcellája 2000 sírhellyel. A temetkezésen kívül a P.  tevékenysége szegények gyámolítására és emberbaráti intézmények létesítésére és fenntartására terjed ki.   Néhai Kann Ármin nagyobb alapítványából 1869. létesítette a P. az Aggok házát, mely 1891. költözött saját díszes hajlékába. Ápoltjainak száma kb. 200. Ugyancsak a P. intézménye az 1910. Lajta Béla műépítész tervei szerint épült, Teles Ede művészi Mózes relief szobrával díszített Szeretetház, melyben felekezeti különbség nélkül 75 gyógyíthatatlan beteg nyer gondozást. A Szeretetház épületében van 1919 óta elhelyezve a 60 ágyas kitűnően felszerelt Szeretetkórház. 1923-ban nyitotta meg a P. a Szeretetház mellett a Felnőtt Vakok Otthonát, amelyben 75 felnőtt vakot ápolnak. 1918-ban kezdte építtetni a P. a Menedékházat, amelyet a forradalom kitörésekor kénytelen volt szükséglakások céljaira átengedni. A P. tagjainak száma 27,000. Évi költségvetése kb. 820,000 pengő. Vezetősége: a 250 tagból álló képviselőtestület, a 65 tagú választmány és az elöljáróság, melynek tagjai a következők: Adler Gyula elnök, Bródy József és Kramer Miksa alelnökök, Arányi Ignác királyi tanácsos, Breitner Lipót, Jánosi Engel Gyula udvari tanácsos és Fleischmann Sándor elöljárósági tagok. Igazgató főtitkár: Endrei S. Henrik dr.                                                                                                                              Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 3864 .cimszó a lexikon 700 . s köv. oldalán.