13835.htm CIMSZO: Pénzüzlet. Történelmi szerepe SZOCIKK: "amelyet más országokban a régi zsidótörvények határoztak meg, nálunk e korszakból nem maradt fenn semmiféle tudósítás. Valószínű, hogy a zsidók nem szedhettek túlságosan nagy kamatokat, mert uzsoráskodások ellen nem merült fel panasz. Mindössze Küküllei János, Nagy Lajos történelemírója jegyzi meg, hogy a zsidók vagyona «az uzsora örvénye által lőn összehalmozva». És hogy a király, a zsidóságnak ily módon szerzett vagyonát, amelyre pedig a kor jogfelfogása szerint igényt tarthatott volna, «mint a sarat, megvetvén, bírni vagy lefoglalni nem akarta». A száműzetésre ítélt magyar-zsidók ugyanarra a sorsra jutottak a külföldön, mint az egykor Magyarországra letelepült cseh-zsidók. Csak az üzletkötés maradt meg számukra megélhetési módnak. Ezt a mesterséget űzték tehát, vagy kifejezetten csak P.-i tevékenységet folytattak. Ama királyi rendelet ellenére, amely zsidó hitelezők követeléseinek jogosságát elismerte, fölmerültek olyan helyzetek, amikor egyes városok polgárai megtagadták az adósságok rendezését. Álláspontjukat az a középkorban általánosan elfogadott nézet támasztotta alá, «hogy a zsidóknak voltaképen nincsenek jogaik; hogy az, amit a törvény különben eltilt, irányukban meg van engedve és hogy nekik csak akkor és oly mértékben szolgáltatnak igazságot, amikor s amily mértékben az uralkodó akarja, vagy megengedi». (V. ö. Kohn S., «A zsidók története Magyarországon», Budapest, 1884. IV. k. I. f. 157. 1.) Pozsonyban nyilvánult meg legelőször ez az állásfoglalás, amelyről az egykorú okirat ezeket mondja: «Azon zsidók, akik Pozsonyban voltak megtelepedve és elűzettek, Hainburgba menekültek s innét pörlekedtek Pozsony város tórájával és polgáraival, szegényekkel és gazdagokkal egyaránt, követelvén tőlük, hogy fizessék meg nekik mindazt, miről írásuk és levelük van. A pozsonyi polgárok azonban, szegények és gazdagok élvezni akarván azt, hogy a király a zsidókat országából száműzte, vonakodtak őket kielégíteni.» Nagy Lajos azonban kitartott eredeti álláspontja mellett, utasítására, a pozsonyi bíró Hainburgba ment, ahol a tanáccsal és Schickerlein Miklós zsidóbíróval egyezségre lépett, amely szerint a zsidók a hamburgi zsidóbírónak és a pozsonyi bírónak egy éven belül bemutatják adósleveleiket és ezek a pozsonyi bíró pecsétjével ellátva a hainburgi zsidóbíróhoz kerülnek letétbe. Az egyévi határidőn túl bemutatott adóslevelek érvénytelenné lesznek. Pozsony városa ekkor 118 fonttal tartozott a Hainburgba menekült zsidóknak. Ezt az összeget 1364-ig ki is egyenlítette. Sopron városa tartózkodott attól, hogy egyezségre lépjen zsidó hitelezőivel. Mintha misem történt volna, a száműzött zsidókkal továbbra fenntartották üzleti összeköttetéseiket, sőt újabb kölcsönöket vettek fel tőlük. De amint előtérbe került a zsidók visszatérésének kérdése, nyomban folyamodtak Lajoshoz, hogy mentse fel őket régibb és újabb adósságaiknak visszafizetése alól. Itt azonban a középkori felfogás szerint egy komplikált jogi kérdés merült fel. Ugyanis azzal, hogy Lajos száműzte a zsidókat, tulajdon fennhatósága alól felszabadította őket és" Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 3835 .cimszó a lexikon 692 . oldalán van.