13699.htm CIMSZO: Optimizmus és pesszimizmus SZOCIKK: "öröméről le tudott mondani. Ehhez képest az egész késői ókori és középkori sötétséget bevilágítja a zsidó ethika optimizmusa. A Talmud gyakran utal Nachum-ra, aki a rosszban is jót talált mindig és bölcs megnyugvásának kifejezésére a Gam zu le-tóvó (ez is jóra válik) szólamot ötvözte. Ebben a filozofikus megnyugvásban azonban erősen lüktet már a jövő élet igazságosabb rendjének hite is és a nachumi mondás nem csak azt fejezi a talmudi adaptálásban, hogy a rossz állapot jóra vezethet, mert az élet törvényszerűsége mindent kiegyenlít, hanem azt is, hogy a jövő élet (ólom habó) főleg az itt elszenvedett rosszért kárpótol és így még a rosszat is jónak kell tekinteni. (Taánit 21a). A talmudi kor felfogását legpregnánsabban R. Akiba mondása fejezi ki, hogy mindaz, amit Isten tesz, jó (Beráchót 60b); a szenvedés az ember fegyelmezésére szolgál (Szifré Deuter 32, Beráchót 5b); Istent áldani kell a rosszért ugyanúgy, mint a jóért (Beráchót 54a, 60b). Ugyanezt tanítja R. Meir is (u. o.) s ugyanennek alapján állott a középkori rabbik legnagyobb része is és ezért tudott megmaradni a zsidóság. Ez a felfogás és a messianizmus reménységhite, az isteni igazságszolgáltatásba s a jövő életbe vetett hit transzcendentális optimizmussá színezték a zsidó doktrínákat, de ugyanakkor az élet csalódásainak s igazságtalanságának felismerése a praktikus pesszimizmust sem zárta ki végképen a gondolkodásból, Az optimizmus filozófiájának képviselője volt a középkor első zsidó vallásbölcsésze, Szaádja gáón, aki azt tanította, hogy a rossz negatívum, amely nem Istentől ered, hanem az emberi akaratszabadságból (Emunót ve-Deót 2.); ez az élet nem tökéletes (u. o. 10.) s a rossz befolyásolhatja az embert, .akinek törekednie kell tökéletesebb, tisztább életre (u. o. 2., 9.); a szenvedés a bűn következménye, de lehet az fegyelmezés is (u. o. 5.); a gonoszok látszólagos jóléte nem érv Isten igazságossága vagy jósága ellen, mert Isten hosszantűrő, s még a gonoszt is megjutalmazza valamely jó cselekedetéért. Szaádja theodiceája a jövő élet jutalmazásában és büntetéseiben kulminál. Egy másik vallásbölcsész, Joseph ben Jacob ibn Caddik az Ólom Kótón c. művében pesszimizmusra hajlik. Ő tagadja, hogy a teremtésnél teleológikus szándék működött volna közre; jóllehet a teremtés Isten jóságának emanációja, mégis a rosszat is ő okozza; azonban ez a rossz csupán fegyelmezés céljából van. Aki a világot megismeri, az meggyűlöli és megveti azt, de törekednie kell a magasabb, a másik világba, mely örökké tart. Ezen a világon a jó csupán kivételes s ez a világ csupán akkor elviselhető, ha a másik, jobb világ előcsarnokának tekintjük azt. Juda ha-Lévi a Kuzariban világosan látja ugyan az optimisztikus felfogás nehézségeit (pl. III., § 11), mégis megnyugszik abban, hogy Isten cselekedetei tökéletesek, de ezt az emberi elme korlátozottsága nem képes felismerni, hanem ehelyett Isten művének tökéletlenségét látja. Izraelnek az a rendeltetése, hogy megteljesítse Isten törvényeit, s ha valaki ezt teszi s erényesen él, akkor ezzel a magasabbrendű jövő életre készül. A világot tehát Juda ha-Lévi sem tartja jónak. Abraham ibn Daud, az Emmuna Ráma" Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 3699 .cimszó a lexikon 664 . oldalán van.