13647.htm       CIMSZO:        Numerus clausus          SZOCIKK:     Numerus clausus. A köztudatban N. néven az 1920: XXV. t.-c. ismeretes, mely a «tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról» szól. A törvényjavaslatot Haller István vallás- és közoktatásügyi miniszter 1920 júl. 22. nyújtotta be, a nemzetgyűlés a javaslatot hét ülésen — 1920 szept. 2., 3., 16., 17., 18., 20. és 21. napjain — tárgyalván, azt a Bernolák Nándor nemzetgyűlési képviselő által benyújtott módosító javaslat         felvételével fogadta el. A törvény négy szakaszból áll, ezek közül a negyedik a végrehajtási rendelkezést tartalmazza. A törvény első paragrafusa a következőképen szól: «A tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra az 1920—21. tanév kezdetétől csak oly egyének iratkozhatnak be, akik nemzethűségi és erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók és csak olyan számban, amennyinek alapos kiképzése biztosítható.» E paragrafus első része felesleges, miután a megbízhatatlan elemek kizárását már előzőleg is törvény szabályozta, a korlátozó rendelkezés szövege pedig félreértésre adhat okot, hiszen a mai Magyarországnak ugyanannyi főiskolája van, mint a réginek, ennél fogva aránylag az addiginál jóval több főiskolai hallgató alapos kiképzése volna biztosítható. A törvény indokolása azonban, ellentétben az első paragrafus máskénti értelmezhetőségével, szükségesnek tartja a túltengő szellemi proletariátus korlátozását, a harmadik szakasz pedig egyenesen kimondja, hogy «Az engedély megadásánál arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók között lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenc tizedrészét». Ez a szakasz homlokegyenest ellenkezik a magyar közjoggal, mert nincs olyan törvényünk, mely megállapítaná a fajiság ismérveit, vagy felsorolná, hogy milyen nemzetiségek élnek Magyarországon. A nemzetiség sohasem jelentett egyebet, mint valamely anyanyelv bevallását és az 1868 : XLIV. t.-c. bevezető rendelkezései értelmében «az egyenjogúság egyedül az országban divatozó többféle nyelvek hivatalos használatára nézve eshetik külön szabályok alá». A N. megdöntötte ezt az elvet, mert szerinte nem csupán a hivatalos nyelv használatának joga, de a tanszabadság joga is nemzetiségek szerint igazodik. A zsidóságról a N.-ban sem mint felekezetről, sem egyébként nem tétetik említés, a törvény mégis a zsidó ifjúság tanulási szabadsága ellen irányai. A N.-t ugyanis még életbelépése előtt alkalmazták Haller Istvánnak egy 1920 aug. 6. kelt rendelete alapján, mely az 1920—21. tanévre felvehető hallgatók számát szabályozván «az izraelitákat külön nemzetiségnek» vette. Ez a megjelölés jog- és törvényellenes, mert figyelmen kívül hagyja a magyarországi zsidóság egyenjogúságát kimondó 1867: XVII. t.-cikket (l. Emancipáció) és a zsidó vallást bevett vallásfelekezetnek minősítő 1895: XLII. t.-cikket (l. Recepció). A magyar közjog nem ismer faji osztályozást, a nemzetiség közjogi fogalmának kritériumai pedig éppen a törvények értelmében nem vonatkozhatnak a zsidóságra. A N.-t megállapító törvény végrehajtásánál mégis külön nemzetiségként kezelték a zsidóságot, jóllehet a m. kir. Kúria már a N. életbeléptetése után is több ízben kimondotta, hogy «az «izraelita» és a «zsidó» kifejezés Magyarországon a magyar alkotmány értelmében egyedül vallásfelekezeti megjelölésre alkalmasa, továbbá «a héber nyelv nem minősíthető a zsidóság olyan anyanyelvének, mely őket külön nemzetiséggé   olvasztaná össze, következésképen ezidőszerint Magyarországon zsidó nemzetiségről beszélni nem lehet». Nyilvánvaló tehát, hogy a N. törvénybeiktatását megelőzőleg az emancipáció és recepciós törvényeket kellett volna hatálytalanítani. Ez azonban nem történt meg. A N. következtében a zsidó ifjúság százai kényszerültek külföldre s az első években különösen a német egyetemekre tódultak, de újabban Ausztria, Csehország, Belgium, Franciaország és Svájc egyetemem is sok a magyar zsidó egyetemi hallgató Segélyezésükre alakult meg a Központi Zsidó Diáksegítő Bizottság, mely társadalmi úton teremti elő a külföldön tanuló ifjúság támogatásához szükséges anyagi eszközöket és ez irányú akciójával már eddig is jelentős eredményeket ért el. A zsidó ifjak egy része tanulmányainak befejezése után visszatért Magyarországba, jóval nagyobb azonban azoknak a száma, akik diplomájuk nosztrifikálásának nehézségei, vagy egyéb okok miatt külföldön telepedtek le. A N. ellen mindjárt életbeléptetése után a sajtóban, de különösen a parlamentben éles harc indult meg. Ebben a harcban a képviselők közül Vázsonyi Vilmos, Sándor Pál, Rassay Károly, Bródy Ernő, Fábián Béla és általában az ellenzéki politikusok jártak elől. Több ízben nyilatkozott elítélőleg a N.-ról Apponyi Albert gróf is, sőt a kormánypárti politikusok között is számosan akadtak olyanok, akik nyíltan programjukra tűzték a N. eltörlését. A N. elleni harc külföldön is visszhangra talált, ahol a magyar zsidóság akciójától teljesen függetlenül, a Joint Foreigne Committee of the Jewish Board of Deputies and the Anglo-Jewish Associaton és az Alliance Israelite Universelle 1921 nov. havában előterjesztést intéztek a Nemzetek Szövetségéhez, melyben azt sérelmezték, hogy a N. egyrészt a törvény előtti egyenlőség elvét sérti, másrészt faji és nemzetiségi kisebbség gyanánt kezeli a magyar zsidókat, holott a zsidóság Magyarországon csak felekezeti kisebbséget jelent. A Nemzetek Szövetsége foglalkozott is a felterjesztésekkel, de különösebb eredmény nélkül. 1924-ben a N. ellensúlyozása céljából Sándor Pál kezdeményezésére felmerült egy zsidó egyetem felállításának a terve, ez a terv azonban meghiúsult. 1928-ban a közhangulat nyomására megtörtént a N. módosítása, amely azonban csak stiláris jellegű, miután a nemzetiségi kategorizálás helyébe a hallgatók szüleinek foglalkozási kategorizálását hozta be. A módosítás nem is eredményezett lényeges javulást, mert csupán a «nemzetiségi» megjelölést szüntette meg, de a zsidóság számára törvényileg biztosított tanszabadság visszaállításával adós maradt. (V: ö. Gábor Gyula dr. «A N. és a zsidó egyetem».)          v. a.                                                                                                                      Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 3647 .cimszó a lexikon 655 . s köv. oldalán.