13552.htm       CIMSZO:        Náznánfalvi zsinagóga  SZOCIKK:     Náznánfalvai zsinagóga. Náznánfalva maros-torda megyei község 468 lak. (1920), ebből 5 zsidó (1910. még 14). Nevezetessége a község szélén fekvő, fából épült zsinagóga, az erdélyi zsidóság egyetlen régibb építészeti emléke, amelyhez            hasonlókat csak Lengyelországban lehet még látni A tágas templom népes hitközségre vall és valóban, a XVIII. sz.-ban Gyulafehérvár után itt volt a lélekszámra második erdélyi zsidó község. A zsidókat ide Marosvásárhely közelsége vonzotta, ahol nem volt szabad lakniuk. A letelepedést pedig lehetővé tette a földesúr Barcsay-család, amelynek taksás házaiban laktak a zsidók. A N. a benne levő felirat szerint 1747. épült és 1785. megtoldotta Mózes, aki minden valószínűség szerint azonos Mózes Izsák Frankllal, a hitközségnek még 1802. is működő elnökével, akinek haza-bólazon évben betörők ellopták a templomnak ott őrzött értékeit. A tárgyak leírása mutatja, hogy népes község templomához tartoztak. És valóban, az 1753-iki összeírás szerint itt és az odatartozó Marosszentkirály és Folyfalva községekben összesen 24 adóköteles zsidó lakott, ami az akkori viszonyok között 150—200 lélekszámot jelent. A nőtleneket nem számlálták meg, mert nem adóztak. Ugyancsak fel volt mentve az adófizetés alól Léb b. Mózes rabbi és Léb b. Ábrahám daszkál, azaz tanító. Később, úgy látszik, a gyulafehérvári rabbit ismerték el magukénak a náznánfalviak, mert Benjámin Zeób Wolf (1764—77) Károlyfehérvár, Názna és a tartomány rabbijának nevezi magát (l. Erdély.) A N. kívülről nézve pajtaszerű épület, de belsejében érdekes fafaragások vannak és falain primitív festés nyomai látszanak. A falakon a leggyakoribb közimák láthatók, mert az imakönyv akkoriban ritka jószág volt. Két nagyobb bekeretezett táblalap egy-egy nyomtatott latin nyelvű imát tartalmaz, egy etil. József császárért, egyet Keresztúri Borbála, Barcsay László özvegye, földesasszonyért. A N. közelében terül el a régi zsidó temető, amelynek sírkövei már mind a földbe süppedtek.                                                                                                                             Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 3552 .cimszó a lexikon 640 . s köv. oldalán.