13440.htm CIMSZO: Mózes SZOCIKK: született (Kr. előtt 1500 táján), ahol a zsidóság elszaporodása féltékenységet keltett az uralkodó osztályokban. Ezek úgy akartak gátat vetni a zsidók elszaporodásának, hogy a fáraóval törvényt hozattak, amelynek értelmében minden elsőszülött zsidófiút a Nílusba fojtottak. Jóchebed meg akarja menteni a fiát, kosárba teszi és a folyóra bízza. A népirtó Fáraó leánya éppen akkor fürödni megy és rátalál. A királyleány megszánja, magához veszi, elnevezi Mósénak (vízből kihúzott) és dajkául Jóchebedet, az anyját rendeli melléje. A királyi ház szellemében nevelkedett, de bizonyos, hogy anyja beléje csöpögtette népének érzéseit is és korán terelte figyelmét a zsidó szenvedésekre. Amint M. felnő, nem is a királyi udvar pompája és vidám élete köti le, hanem a zsidó nyomorúság és kimegy az építőhelyekre, ahol rabsorsban gyötrődnek a héberek. A kegyetlen emberhajszolás felháborítja. Egy egyiptomi munkafelügyelő ver egy héber rabszolgát és a jogfosztottnak ez a megaláztatása annyira fáj neki, hogy agyonüti a munkafelügyelőt. A Fáraó megtorlása elől Midjánba menekül. Itt Jiszrónál pásztorkodik és elveszi annak leányát, Cippórát. A nyáj legeltetése közben, úgy látszik, Egyiptomban hagyott testvéreinek sorsán töpreng, úgy, hogy mikor egy ízben messziről égő csipkebokrot pillant meg, mely nem akar elaludni, égi hangot hall, amely őt Izrael kiszabadítására hívja el. M. vonakodik e számára lehetetlennek látszó hivatást vállalni, de Isten biztatja és Áhront adja melléje nábinak, szószólónak. M. nem a maga nevében lép fel, hanem Isten nevében és mert jól ismerte héber testvéreinek keblében szunnyadó kegyeletét a nagy ősök iránt, Istent az Ábrahám, Izsák és Jákob istenének mondja és ez varázsigeként hat. Így is nagy küzdelmet kell még folytatnia a nép megrögzött szolgai szellemének eloszlatására, a nemzeti tudat felébresztésére, de annál nagyobbat még a fáraó megnyerésére. Ez csak akkor lágyul meg, mikor csapások egész sora éri országát és saját elsőszülött fia is a vész áldozatául esik. Végül sikerül a kiszabadítás hirtelenül, éjféltájt. A népet csak a tengeren át vezetheti, s ez meghasad előtte. Az úton sok más akadállyal kell megütköznie. A nép megostromolja: mit igyunk? s ő egy keserű forrást édessé változtat. Majd a húsos fazekakhoz vágyik vissza a nép, ő mennyei kenyeret, mannát hullat neki. Majd ismét a szomjas nép zúgolódását kell hallania és ekkor sziklából fakaszt vizet. Amálek népe hátba támadja és Mózes imájával hősiességig fokozza a nép vitézségét és győzelmet arat. M. a Jiszróval való rokonsági kapcsolatát is értékesítette népe javára. A közigazgatás elemeit, a nép beosztásának technikáját tőle veszi át. Csak ezután válik lehetővé a szináji (l. Tízparancsolat), valamint a magános büntetőjogi törvényadás és a szentélyépítés. M. jellemének nagyságát próbára teszik az események. Távollétében a nép kívánságára Áhron aranyborjút készít. Mikor ezt megtudja M., nem a nép ellen fordul, hanem Istenhez, hogy nézze el e bűnt, ha nem a népre, hát magára való tekintettel, mert különben még azt találják mondani, hogy csak vesztére csalta ki a népet Egyiptomból Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 3440 .cimszó a lexikon 616 . oldalán van.