13439.htm CIMSZO: Mózes SZOCIKK: Mózes (Hőse), Izráel népének legelső és
legnagyobb prófétája, az egyiptomi rabszolgaságból való felszabadítója, a
honfoglalást megelőző időkben vezére és törvényhozója, aki Istentől átvette a
törvényeket, hozta a Tórát, megalapozta népi és állami életét és évezredekre
megteremtette nem csak a zsidóság, de az egész kulturált emberiség erkölcsi
rendjét is. A zsidóság nem részesíti vallásos kultuszban történelmének e
legnagyobb alakját és ezzel azt a felfogását fejezi ki, hogy törvényei Istentől
valók és a törvényhozónak csak közvetítő szerepe lehetett a törvényhozásban. De
bár kifejezetten legnagyobb prófétájának vallja, mégsem ezt hangsúlyozza ki,
mert meg ennél is többre tartja a tanításait és egyszerűen Móse rabbénunak (M.
a mi tanítónk) nevezi. M. Amram és Jóchebed fia, Egyiptomban született (Kr. előtt 1500 táján),
ahol a zsidóság elszaporodása féltékenységet keltett az uralkodó osztályokban.
Ezek úgy akartak gátat vetni a zsidók elszaporodásának, hogy a fáraóval
törvényt hozattak, amelynek értelmében minden elsőszülött zsidófiút a Nílusba
fojtottak. Jóchebed meg akarja menteni a fiát, kosárba teszi és a folyóra
bízza. A népirtó Fáraó leánya éppen akkor fürödni megy és rátalál. A
királyleány megszánja, magához veszi, elnevezi Mósénak (vízből kihúzott) és
dajkául Jóchebedet, az anyját rendeli melléje. A királyi ház szellemében
nevelkedett, de bizonyos, hogy anyja beléje csöpögtette népének érzéseit is és
korán terelte figyelmét a zsidó szenvedésekre. Amint M. felnő, nem is a királyi
udvar pompája és vidám élete köti le, hanem a zsidó nyomorúság és kimegy az
építőhelyekre, ahol rabsorsban gyötrődnek a héberek. A kegyetlen emberhajszolás
felháborítja. Egy egyiptomi munkafelügyelő ver egy héber rabszolgát és a
jogfosztottnak ez a megaláztatása annyira fáj neki, hogy agyonüti a
munkafelügyelőt. A Fáraó megtorlása elől Midjánba menekül. Itt Jiszrónál
pásztorkodik és elveszi annak leányát, Cippórát. A nyáj legeltetése közben, úgy
látszik, Egyiptomban hagyott testvéreinek sorsán töpreng, úgy, hogy mikor egy
ízben messziről égő csipkebokrot pillant meg, mely nem akar elaludni, égi
hangot hall, amely őt Izrael kiszabadítására hívja el. M. vonakodik e számára
lehetetlennek látszó hivatást vállalni, de Isten biztatja és Áhront adja
melléje nábinak, szószólónak. M. nem a maga nevében lép fel, hanem Isten
nevében és mert jól ismerte héber testvéreinek keblében szunnyadó kegyeletét a
nagy ősök iránt, Istent az Ábrahám, Izsák és Jákob istenének mondja és ez
varázsigeként hat. Így is nagy küzdelmet kell még folytatnia a nép megrögzött
szolgai szellemének eloszlatására, a nemzeti tudat felébresztésére, de annál
nagyobbat még a fáraó megnyerésére. Ez csak akkor lágyul meg, mikor csapások
egész sora éri országát és saját elsőszülött fia is a vész áldozatául esik.
Végül sikerül a kiszabadítás hirtelenül, éjféltájt. A népet csak a tengeren át
vezetheti, s ez meghasad előtte. Az úton sok más akadállyal kell megütköznie. A
nép megostromolja: mit igyunk? s ő egy keserű forrást édessé változtat. Majd a
húsos fazekakhoz vágyik vissza a nép, ő mennyei kenyeret, mannát hullat neki.
Majd ismét a szomjas nép zúgolódását kell hallania és ekkor sziklából fakaszt
vizet. Amálek népe hátba támadja és Mózes imájával hősiességig fokozza a nép
vitézségét és győzelmet arat. M. a Jiszróval való rokonsági kapcsolatát is
értékesítette népe javára. A közigazgatás elemeit, a nép beosztásának
technikáját tőle veszi át. Csak ezután válik lehetővé a szináji (l.
Tízparancsolat), valamint a magános büntetőjogi törvényadás és a
szentélyépítés. M. jellemének nagyságát próbára teszik az események.
Távollétében a nép kívánságára Áhron aranyborjút készít. Mikor ezt megtudja M.,
nem a nép ellen fordul, hanem Istenhez, hogy nézze el e bűnt, ha nem a népre,
hát magára való tekintettel, mert különben még azt találják mondani, hogy csak
vesztére csalta ki a népet Egyiptomból és
végül tekintse az ősök érdemét amelyet annak idején azzal az ígérettel jutalmazott
meg, hogy megsokasítja az ősök ivadékait és nagy népet nevel belőlük. A
könyörgés meghallgatásra talált, az aranyborjút M. megsemmisíti és a haragjában
eltört két kőtábla helyébe újakat farag. A zúgolódások folytatódnak. A nép ráun
a mannára és húst kíván. M. most ura a helyzetnek és fürjekkel táplálja a
népet. Amint az ígéret földjéhez érnek, követeket küld az ország kikémlelésére,
ezek sok szépet látnak, de kishitűségükben mégis elégületlenséget szítanak a
népben. Ismét M. az, aki méltatlankodás helyett Isten haragjának csillapítására
vállalkozik, de a csüggedő népet Amálek leveri. Majd Kórach lázad fel egész
csapat élén Mózes ellen Áhron papi tisztségének kizárólagossága miatt. «Az
egész gyülekezet szent és benne él az Isten, miért emelkedtek ti Isten
gyülekezete fölé?» Ez a gondolat ezidőtájt még időszerűtlen volt, bár csiráját
képezte a később megvalósult egyetemes papság eszméjének, melyet épp a zsidóság
valósított meg elsőnek. M. ezúttal is istenhez fordul, aki a lázongó tömeget
föld alá süllyeszti, Áhron botjának kivirágoztatásával pedig jelét adja az ő
elhívottságának. Egy ízben ismét vizet kell fakasztania, de nem Isten szavának
megfelelően sziklához szólással, hanem ráütéssel teszi, ami a rendes
kútvarázslás benyomását kelti a népben és nem az Isten akarata érvényesülését
mutatja. Ez volt ama tragikus vétsége, mely miatt az ígéret földjének határát
nem lephette át sem ő, sem Áhron. De azért ez nem kedvetlenítette el és
megfelelő intézkedésekkel előkészíti az ígéret földjének elfoglalását. Két törzs
(Rubén és Gád) már a Jordán keleti vidékén akar letelepülni, de M. csak oly
feltétellel engedi ezt meg, ha előbb testvéreiket segítik meg az ország
elfoglalásában. Élete vége felé nagyobb beszéd során vet visszapillantást a nép
viszontagságaira és újból bevési a nép szívébe a Törvényt, egyes újabb
részletekkel kibővítve. Azután áldás és átok szertartásával köti meg újból a
szövetséget és hatalmas búcsúénekben még egyszer korholja a népet Isten elleni
hűtlenkedéséért és végül a törzsek megáldása után meghal Isten csókja alatt. A
nép megsiratta, de sírhelyét eltitkolták előtte. M. emlékét a próféták
irataiban és a királyok életében csak itt-ott elevenítik fel. Sámuelnek alkalma
volna a királyválasztást M.-nek erre vonatkozó törvénye alapján meghiúsítani, később
pedig annak felolvasásával a király lelkiismeretére hatni, de Jósija király
idejében előhozzák a papok a Szövetség könyvét és felolvassák, annak alapján a
király új alapokra fekteti az istentiszteletet, de M.-ről említés ez alkalommal
sem történik. Egyik Zsoltár (