13288.htm CIMSZO: Messiás SZOCIKK: "államnak, mely a jövő állama s
amelyet Dávid király sarja fog kormányozni dicsőségesen; nemzet újra egységes
lesz, mint az első Dávid király idején. Az exilium utáni időkben Chaggai,
Zacharja és Deutero-Jesája (60.) foglalkoznak a M.-sal; tőle remélik a Templom
visszaállítása és az igazságos kormányzatot (Chaggai 2. 23 Zecharjah 3.8, 4.
12). Legmagasabban a második vagy ú. n. Deutero-Jesája fejti ki a messianizmus
gondolatát. Benne érik el a próféták vallásos eszméi legmagasabb fejlődési
fokukat. Jesája elgondolása szerint a történés végcélja az emberiség
üdvözülése; Izrael hivatása, hogy az egész emberiség javáért szenvedjen, mert
Isten rendelte erre a célra; de nem egy egyént, hanem az egész Izraelt, mert az
emberiség regenerálását az van hivatva teljesíteni s az igaz istenhitet a népek
közt hirdetni és terjeszteni azokat Isten szolgáivá megtéríteni, hogy minden
nyelven Őt imádják (45. 23). Nem a saját korában élő Izráelt, hanem a jövő
ideális Izraelét gondolja Jesája. Izraelt vallásos tapasztalata teszi
alkalmassá e magasztos célra s Isten akarata az, hogy szenvedések és
megalázások eltűrésével haladjon kitűzött célja felé. Úgy Jesája, mint
Deutero-Jesája és Micha próféták megegyeznek abban, hogy a M. korszaka az
általános világbéke kora lesz. A M. személyével sem ők, sem az exilium utáni
Malachia és Joól próféták nem foglalkoznak, hanem csupán a M.-i eszmével. Az
apokrifáknál a M. személye szintén nem játszik szerepet, bár némelyek hisznek
benne és remélik azt (I. Makkob. 2. 57), míg Szirach, Judith, Tóbit, Baruch,
II. Makkab. és a Salamon Bölcsességei egyáltalán nem említik a Dávid házából
származó M.-t. A M.-i hitet kétségkívül kizáróan a zsidóság adta az
emberiségnek, és pedig mint univerzális hitet. A zsidó felfogás nem is
ragaszkodott szigorúan ahhoz sem, hogy zsidó legyen a M.; így a zsidóságot
megváltó Cyrus perzsa királyt valóban annak tekintette a próféta is, később
pedig Nagy Sándor körül egész legendák szövődtek, nem egészen ok nélkül. Ily
legendákat, melyek a zsidóságot támogató nagy uralkodónak a zsidósághoz való
viszonyát mutatják, említ a Talmud (Jóma 67b) és Josephus (Antiquitates 11. 8).
A zsidóság egyeteme a személyes M.-sal csupán a Makkabeus uralkodóház kihalása
után kezdett foglalkozni, az idegen Nagy Herodes zsarnoki uralma idején, amidőn
a Rómától való függőség nyilvánvalóvá lett. Ismét Dávid eljövendő sarjától
remélte Izrael megváltását az idegen iga alól. Hogy ebben a korban a M.-i hit a
zsidóságnál általános volt, arra bizonyítékok a következők: 1. Jézusnak és
híveinek meggyőződése, hogy Jézus M.; 2. Josephus (De bello Judai o VI. 5, §
4), Tacitus (Historia 5. 13) és Suetonius (Vespasianus 4.) szintén tudnak e kor
zsidó M.-i hitéről; 3. Philo is beszél a jövő M.-királyról (De premiis et
poenis § 16);