13203.htm       CIMSZO:        Mártírok és memorkönyvek     SZOCIKK:     Mártírok és memorkönyvek. A diasporában élő zsidóság egész történetét a jeruzsálemi templom elpusztítása korától kezdve a zsidó hitükért vértanúhalált halt áldozatok szakadatlan sora tölti ki s ez a gettók kapuinak lerombolása óta sem ért véget, sőt kimutatható, hogy az áldozatok száma azóta gyarapodott. A mártírok sorozatát hol egyik, hol másik állam zsidósága szolgáltatta, de a folytonosság sohasem szűnt meg. Ámde a zsidó ember mártírsága alatt nem érthetjük pusztán a zsidósághoz való tartozás okozta tragikus halált, melyet üldözések, zendülések és tervszerű izgatások eredményeztek. Igazi mártírjának azt vallja a zsidóság, aki inkább meghal, semhogy hitét akár csak formailag, csak rövid időre is megváltoztassa vagy azt akár a máglyán is megtagadja. A mártírság csupán az előbb említett kategóriát és magát a zsidóság összességét illeti meg. Nem ok nélkül hasonlítja a Midrás Izrael népét cseréphalomhoz, melyből ha egyet megbolygatnak, az egész halom megérzi: a zsidóság egész története a diaspora óta igazolja ezt a mondást, mert ha egyetlen zsidó bűnt követ el, vagy viselkedésével a közmorált megsérti, az egész zsidóság megérzi azt s a megtorlás nagyobb vagy kisebb mértékben minden zsidót érint. A Talmud szükségképpen már foglalkozik a mártírsággal, mert a Bar-Kochba-felkelés a valódi értelemben vett mártírok hosszú légióját szolgáltatta. A Talmudszerzők álláspontja éppen azért nem egységes, mert túlzott erkölcsi szigorukban nem akarták a mártírok óriási számát megnövelni. A Joma-traktátus (85b) ezt ajánlja: «Élj a törvény által, de ne az által halj meg» s ez a vélemény Mózes III. 18. 5. versén alapszik. A zsidóságnak Mózes és Hillel mellett legnagyobb tanítómestere és ideálja, R. Akiba a minden körülmény közt való mártírhalált, ha még oly kínos is az, előtérbe helyezte a zsidó hitvallás megtagadásával szemben, míg R. Ismael és mások megengedték rendkívüli veszély esetében a bibliai törvények ideiglenes elhagyását. Ez azonban semmi esetre sem vonatkozik a következő három tilalom megszegésére: az idolatriára, fajtalankodásra és gyilkosságra (Szanhedrin 74a, Jerus. Szanhedrin 14b, Jer. Sevuósz 5. 1). Maga R. Akiba saját mártírhalálával örök példáját mutatta a tökéletes és legmagasztosabb értelemben vett mártírságnak. A Talmud csak őt és kilenc társát nevezi Kedósim-nak, szenteknek. E kifejezést a zsidóság senkire, még Mózesre és a Biblia alakjaira sem alkalmazta, csupán a kortársak dicsőítik vele R. Akibát és társait, akik a Hadrián római császár alatti üldözésekkor szenvedték el a legkínosabb mártírhalált. Ezek voltak: R. Akiba ben Joszef, R. Ismáel ben Elisa, az utolsó Kóhen Gódol (főpap) és testvére Simeon, R. Chanania ben Tradjon, R. Eliezer ben Samua, R. Eliezer Hersána, R. Chanania ben Chakinai, R. Chucpit és R. Juda ben Baba. R. Akiba húsát tüzes piszkavassal szaggatták, szívét mesterségesen élesztették és hosszú ideig tartó kínzás után irtózatos kegyetlenséggel lassú tűzön elevenen elégették. Ő pedig utolsó leheletéig Izrael Egy- Istenhitét hangoztatta. Magasztos erkölcsi tanításaival és példa nélkül álló emberfeletti türelmével panasztalan vértanúságával nyújtott örök példát a zsidóságnak minden későbbi korra. Erről a tíz kedósimról az Engesztelő Nap Kuszaf-imájának szelichójában emlékeznek meg a zsidók. Ez a          zsidóság legrégibb megemlékezési feljegyzése, memorkönyve: deav hó 9-én, Jeruzsálem elpusztulása napján is megemlékezik R. Akibáról és mártírtársairól a liturgia az Árzé ha-Levónon kezdetű imában. A középkori üldözések mártírjai legtöbb esetben névtelenek maradtak s csupán a krónikák, mint a XVI. századi Émek hábóchó, a Sévet Jehudó és Zacuto Ábrahám, a kiűzött salamancai egyetemi tanár és híres csillagász Széfer Jochaszin-ja említik a helyeket, ahol Európa-szerte a zsidóság mártírjai szenvedtek és számadatokat is közölnek a mártírokról. Ezeken és a keresztény krónikákon kívül azonban maradtak fenn speciális martirológiák, melyeket a középkorban már Memorbuch-oknak neveztek. Ilyenek vannak nagy számban a spanyol és portugál zsidóknál s az utóbbiaké részben még Lissabonból, a kiűzetésük előtti időkből való. Az askenáz zsidóság memorkönyvei az 1096-i és 1349-i wormsi és nürnbergi s az 1298-i frankfurti memorkönyvek. Leghíresebb azonban a Nürnbergi Memorkönyv, melyet a meiningeni R. Isaac ben Sámuel állított össze s Saalfeld professzor, mainzi főrabbi adott ki 1898. Ez közli a keresztes hadjáratok, az 1298-i mészárlás, az 1349-i máglyák áldozatainak, az 1171-i franciaországi bloisi és 1288-i troyesi, továbbá röviden az angliai, terjedelmesen a francia corbeili, azonkívül a zsidóságra áttért prozelita mártírok neveit. Irodalmi értéke, mint kódexnek is igen nagy, mert ez a legkimerítőbb Memorkönyv. Nagyfontosságú a magyar zsidóságra nézve a XVI. sz.-i Krakkói Memorkönyv, mely felsorolja a bazini vérvád (l. o.) máglyahalált halt mártírjainak neveit. A legtöbb mártírt azonban a spanyol-, orosz-, lengyelországi és ukrajnai zsidóság szolgáltatta. Ezek annyian voltak, hogy mellettük szinte elenyésznek azok a mártírtömegek, amelyek Európa egyéb országaiban és Európán kívül haltak meg a zsidóságuk miatt. A spanyol inkvizíció, mely 1478-tól kezdve 1829-ig működött Spanyolországban, majd a XVI. századtól kezdve Portugáliában, a Latin-Amerikában, Dél-Ázsiában és Dél-Afrikában, három és félszázadon át szedte irgalom nélkül áldozatait. Nem memorkönyvek, hanem az inkvizíció számos kiadott aktasorozata, a spanyol kir. akadémia egész gyűjteménysorozatai örökítették meg azoknak a mártíroknak nevét, akik a judaizálás vádja alatt a máglyán haltak meg. A jelzett idő folyamán többszáz Auto-de-fén (hithűségaktus) égettek el nagyobb-kisebb számban zsidókat s a szerencsésebbeket életfogytiglani rabságra vagy gályára ítélték. 1816-ban történt az utolsó zsidóelégetés Cordová-ban. a lengyel- és oroszországi zsidó mártírok száma kétségtelenül nagyobb, mint az előző csoportoké együttvéve. Nem szólva a XVI. század óta időnként folyton növekvő mészárlásokról s a cári uralom utolsó négy évtizedének rendszeres progromjairól, melyek óriási véráldozatokkal jártak, s amelyekben mindig védtelen lakosságot gyilkolt le egy felfegyverzett tömeg, csupán az utóbbi évek ellenforradalmai alatt Ukrajnában Denikin és Petljura tábornokok oly arányú vérfürdőket rendeztek, amelyek messze maguk mögött hagyják a cárság alattiakat is. Az angliai zsidóság hivatalos kiadványa, mely a háború    utáni egyik félévről szól, csak Ukrajnában 110,000 zsidó mártírhalálról tesz említést megbízható felvételezés alapján. A zsidóság egyetemének és egyedeinek mártírsága a jelenkorban még korántsem ért véget. L. Vérvád, Bazini vérvád, Nagyszombati zsidóégetés, Kútmérgezés, Ostyamegszentségtelenítés Inkvizíció, Judaizálás és Prozeliták.                                                                                                                 Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 3203 .cimszó a lexikon 578 . s köv. oldalán.