13091.htm       CIMSZO:        Magyarország zsidósága          SZOCIKK:     Magyarország zsidósága. A zsidóság viszonyát az országhoz az 1867: XVII. t.-c. szabályozza, amely «az izraeliták egyenjogúságáról polgári és politikai jogok tekintetében» dönt. Szentesíttetett 1867 dec. 27. Kihirdettetett mindkét házban 1867 dec. 28. 1. § Az ország izraelita lakosai a keresztény lakósokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottaknak nyilváníttatnak. 2. §. Minden ezzel ellenkező törvény, szokás vagy rendelet ezennel megszüntettetik. Az 1867 előtti idők zsidóságának helyzete szorosan egybefüggött a mindenkori uralkodó áramlatokkal (l. Antiszemitizmus) és történelmi kialakulása a magyarországi zsidóságnak majdnem azonos annak a néhány hitközségnek a történelmével, amelyek az idők során vezető szerepet töltöttek be az ország zsidósága között. Esztergom, Buda, Pozsony, Sopron mint a legrégibb zsidó centrumok, azután a középkor nevezetesebb helyei, mint Kismarton, Székesfehérvár, később Óbuda és Pest tiszta történelmi képét nyújtják az egész magyar zsidóság történelmi szerepének és fejlődésének (bővebben l.   az említett városok monográfiájánál). A többi zsidó gyülekezetek (l. külön-külön a községeknél, azonkívül Zsidó községek címszónál) szerepe leginkább mindig az elismert és tekintélyhez jutott zsidó centrumok után igazodott, bár népesedési lehetőségüket mindig a fennálló körülmények szabták meg. Így ténylegesen minden helység külön történelmi életet élt, amit fokozott a középkornak ama szokása, amely városi, illetve helyi törvényeket hozott a maga zsidóságára (l. Budai Törvénykönyv). A törvényeknek kifejezetten zsidóellenes tendenciája az egész történelem során valósággal rendszerré lett (l. Zsidótörvények) és csupán Béla (IV.) zsidótörvénye (l. o.) és ennek a törvénynek időnkénti életre kelése rendezte olykor a zsidóság helyzetét. Az első egyenjogosítási kísérlet II. József érdeme volt (l. Egyenjogosító törekvések) 1782., de a teljes polgári egyen jogosítást mégis csak a fentírt 1867-iki emancipációs törvény (l. Emancipáció) biztosította. A későbbi recepció (l. o.), amely a vallásegyenlőséget is biztosította, juttatta a magyar zsidóságot a teljes szabadságjogokhoz. Ezeket a szabadságjogokat csak az 1919 végén bekövetkezett reakciós áramlat igyekezett korlátozni, az emancipációs és recepciós törvény mégis megmaradt a maga teljes érintetlenségében, csak a törvény szellemével ellentétben a tanszabadságot szüntette meg a numerus clausus törvény (l. o.). A konszolidáció, amely esztendők során megerősödött, a zsidók polgárjogait is igyekszik csorbítatlanságukban meghagyni, csak az egyre gyengülő társadalmi antiszemitizmus áll szemben a zsidóság jogegyenlőségi követeléseivel.                                                                                                                               Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 3091 .cimszó a lexikon 551 . s köv. oldalán.