12994.htm       CIMSZO:        Liturgia                        SZOCIKK:     "utáni öt században sem mondotta el maga a nép, hanem előimádkozó adta elő, a nép pedig ámennel (úgy legyen !) éa doxológiákkal (áldott Ő és áldott az Ó neve, halleluja stb.) kapcsolódott bele. A közérzület eggyé teszi az egész gyülekezetet ugyannyira, hogy a Zsoltárokban a gyülekezet én szóval jelöli meg magát. Az imakönyvben már a többesszámmal fejezzük ki, hogy vágyaink, hálánk, panaszunk, bűnbánatunk közös Imakönyv csak a Talmud utáni korban keletkezik. Elsőnek az Ámrám gáon összeállította Sziddur (rendtartás) lép fel, mely a liturgikus szokásoknak első forrásműve. Ez még sok eltérést mutat a mai imakönyvekhez képest. Bár az ünnepi betoldásokra is kiterjeszkedik, nem ismeri még a Kol Nidrét (l. o.). Ami az imák liturgikus előadásának módját illeti, eleinte az előimádkozó csak a Sémóne eszrénél lépett fel, a XII. sz.-ban (Majmuni idejében) már Borchu-nál s csak később vált az előző rész is nyilvános elmondás tárgyává. A jóm kippur megünneplése sem volt még oly mélységesen komor, mint ma. Még a Talmud utáni korban (Kr. u. VI. sz.-ban) is folyt e napon a hagyományos leányválogató vigalom. A zsidóság elszéledésével az imagyakorlatban csak úgy, mint az egész vallásgyakorlatban és a héber nyelv kiejtéséhen elágazás mutatkozik. Főkép a palesztinai és a keleti külföldön (Babiloniában és később Perzsiában) maradt zsidóság válnak el egymástól. A palesztinai zsidóság aztán Spanyolországba kerülve a spanyolos (szefárd) nyelv és ritusterületté lesz, míg a többi európai államba szivárgott zsidóság a németes (askenáz vagyis Saxon) kiejtést és rítust fejleszti ki. Mindkét főirány aztán még helyi elváltozást szenved egyes hitközségekben. Magyarországon általában az askenáz ritus van elterjedve, de a lengyel határ felé számos hitközségben a lengyel-szefard változat honosodott meg (l. Askenáz). Spanyolritusú imaszövegekre megy vissza az Erdélyben szombatosok számára készült Péchi Simon-féle magyar imádságos könyv is (megjelent az Imit kiadványában 1914), mely azonban a nyilvános istentisztelet intézményét nem ismeri és igy a magánistentíszteletbe is felvett egyes nyilvánosságra számító imákat. A liturgikus szokások kódexei között legtekintélyesebbek: Abudarham, Jad hahazaka: döntő tekintélyű forrássá a Sulchan Áruchnak (l. o.) Orach Chajim c. része vált, mely azonban a Palesztinában uralkodó, tehát utóbb Spanyolországból odaköltözött zsidóság szefárd szokásait állítja össze; az askenáz ritus eltéréseit Isserles Mózestól (Remo) származó jegyzetei ismertetik. A történet folyamán kikristályosodott ritusrendszereket ismét megbolygatja a chásszidizmus pietisztikus mozgalma, mely a törvény szigorával és kizárólagosságával szemben a próféták szívbeli, kevésbbé kötött vallásosságának újjáélesztésére törekedett, Istent mintegy érzékileg is megközelítő lelki megnyilatkozásokban. Ez irány követői között elsőízben az esszénusokat (l. o.) találjuk; megközelítették ezt a Hillel megtértjei is (Ábót di R. Náthán 15). Ezeknél valósult meg hathatósabban a talmudi elv : «Isten a szívet kívánja» (Chaggiga 15a). A középkorban a Kabbala (l. o.) misztikus tanainak követői a chásszidok (l. o.) az ő messiásaikat követték, kik csaknem valamennyien valamelyes könnyítést hirdettek a törvény igáján. Egyesek ezek között abbahagyták az imádságot, tultették magukat az étkezési törvényeken; a leghirhedtebb köztük Sabbatai Cevi, aki alig hagyott meg a zsidó rítusból valamit. A miszticizmus aranykönyve, a Zohár azt tanítja, hogy «a Halacha (rituális törvény) csak szolgálója a kabbalának.» A mai chásszidizmus megalapítója, Best már panteisztikus ihletet érzett mikor inkább szabad ég alatt adott áhítatának szabad folyást, «ahol minden fűszál dalt zeng Istennek». «A mennyben nincs sem tan, sem törvény, ott csak az ideák világa van, a bűnbánati érzelem hangjai, Istennek mindennapi hívó szavai a Hórebről). A chásszidizmus stílusa az ő rajongásának megfelelően, dagályos. A chásszidizmus lealkonyodtával e túlzások és megtévelyedósek nem tartották magukat, de nem tűntek el pozitív alkotásainak nyomai. Egyes imák (pl. a szombatot köszöntő Lechódódi ének, a jóm kippur kótón, a papi áldáshoz fűződő misztikus könyörgés) máig is alkatrészei imakönyvünknek. Egyes szokásokban él a chásszideus mozgalom nyoma. (így pl. a halotti ruha felöltése a peszach esti asztali szertartásnál.Imafordítás hiányát a XVIII. sz.-ig nem érezték, mivel a nőkre, kik a hébert nem értették, kevésbbó rendezkedett be a zsinagóga. Az első fordítások készítése a reformmozgalomnak érdeme, mely a héberül nem értő férfiak és nőkre is tekintettel volt. A magyar imakönyvfordítások terén első a Rosenthal-féle (Pozsony 1839), melyet második kiadásban (Pozsony, 1841) Bloch (későbbi Ballagi) Mór dolgozott át. E könyv előszavában a fordítás igazolását a következő szavakban találjuk: «Ha már azon homályos időkben a vallásszeretet képes volt a köznépben a nyelvhez való ragaszkodást gerjeszteni, minél inkább nálunk zsidóknál. . : Istenünkhöz való mintegy barátságos ömledezésünk . . . azon könyörgósek, melyek elérzékenyítő jajszavaiban húsz száz évi irtóztató szenvedéseink tükrözve vannak, melyek már gagyogó kisdedre szívemelő egyszerűségüknél fogva oly mélyen hatnak . .. És ha vannak is olyanok, hol Palesztinába való költözésünkről van szó, csak úgy tartatnak fenn, mint azon gyászidö szomorú emlékei».Ez a kiadás hivatkozik az első kiadást elismeréssel illető bírálatokra Schedel (Toldi) Ferenc, Vajda Péter, Orosz József, Kovacsóczy Mihály tollából. Jelenleg sajtó alatt van az Orsz. Izr. Tanítóegyesületnek teljesen új fordításos és liturgiái útmutatásokkal ellátott Imakönyve. A Mendelssohn felléptét követő reformmozgalom az imakönyvben is lényeges változtatásokat idézett elő. Főbb elvei voltak : az áldozatokra vonatkozó elavult, a Cionra vonatkozó, a nemzeti érzéssel ellenkezőnek tetsző imák kiküszöbölése, azonkívül a sok ismétlés elkerülése, a legtöbb «piut»-nak, mint ke!etiesen bőbeszédü és rímekben tobzódó, amúgyis későbbi eredetű s már a régi tekintélyek (lbn Ezra, Majmuni) által kárhoztatott részek mellőzése és végül egyes imáknak nemzeti nyelven való"                                   Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 2994 .cimszó a lexikon 539 . oldalán van.