12810.htm       CIMSZO:        Kula                            SZOCIKK:     Kula, nagyk. Bács-Bodrog vm., Sz. II. Sz. 9125 lak. A (kongresszusi) hitközség alapításának időpontja, valamint az alapítók neve ismeretlen. Annyi a temetőben lévő sírkövek adataiból és a hitközség irattárában lévő okmányokból mindenesetre megállapítható, hogy már a XVII. sz. végén is laktak Kulán zsidók, de hitközséggé csak 1848 táján tömörültek. A szabadságharc idején a hitközség több tagja bevonult katonának. Ugyanakkor építették szép,monumentális külsejű templomukat, mely ma is fennáll. A hitközség első rabbija Hochmuth Ábrahám volt, aki később veszprémi rabbi lett és részt vett a rabbiszeminárium megalapításában. 1848-ban létesült a Chevra Kadisa melynek jelenleg Magriso Albert az elnöke, 1890. alakult meg a nőegylet, mely most Pollák Jakabné vezetése alatt áll. A költségvetés 31,250 dinár, szociális célokra 12.000 dinárt költ a hitközség. Anyakönyvi területéhez Ó- és Újverbász, Veprovac, Cservenka, Novisovér Starisové stb. községek tartoznak. 90 a lélekszám, 30 család él a hitközségben és 40 en fizetnek adót. A világháborúban 33-an vettek részt, közülük 4-en haltak hősi halált. A hitközség mai vezetősége: Holländer Dávid elnök, Deutsch M. H. alelnök, Deutsch Ignác gondnok, Récsei Miksa és Geisel Aladár ellenőrök, Szegő Félix titkár és Fürst Adolf pénztárnok.                                   Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 2810 .cimszó a lexikon 516 . oldalán van.