12624.htm       CIMSZO:        Kitért zsidók                            SZOCIKK:     Kitért zsidók. A másvallásra áttért zsidóhitűek, akik vagy vallási meggyőződésből, vagy pedig egyéni érdekből változtatják meg a hitüket. Olyan országokban, ahol uralkodó államvallás van és a vallási türelmetlenség, vagy elfogultság hátrányba szorítja a más felekezetűeket, a kitérési tendencia mindig erősebben érezhető. Magyarországon a hitbuzgó Albert király idejében találkozunk először olyan kitért zsidókkal, akiket csak azért, mert megkeresztelkedtek, a királyi hatalom oltalma és pártfogása alá vett. A legelső ilyen eset, egy Mertlein nevű pozsonyi zsidónak Salamon fiával történt. A fiú fel akarta venni a keresztséget,  mire az apja kérésére Ventur pozsonyi zsidóbíró erőszakkal letartóztatta. Az apa tiltakozott a kiskorú fiú hitehagyása ellen és kijelentette, hogyha fia megkeresztelkedik, kitagadja az örökségéből.  Albert király erre 1438-ban utasította Pozsony városát, hogy a fiút védelmezze meg a zsidóbíróval szemben és vigye keresztül, hogy az őt megillető örökrészt apjától megkapja. Természetesen nem ez volt az első eset, amikor zsidó megkeresztelkedett, de a történelem folyamán eddig azt láttuk, hogy nem egyszer történt felzúdulás anyagi előnyökhöz jutott más hitről áttértek ellen, akiket álkeresztényeknek tartottak (l. Álkeresztények). Viszont olyan esetet is feljegyzett a történelem, amikor megkeresztelkedett magyar zsidókat maga a pápa vett védelmébe csak azért, hogy a hittérítés propagandáját megkönnyítse (l. Hittérítés). Kérőbb főképp Mátyás alatt találkozhatunk először aránytalanul gyakran kitért zsidókkal, zsidó főurakkal, egyházi és állami méltóságokkal. Ennek okát abban kell keresni, hogy Mátyás csak azok számára tette lehetővé az érvényesülést, akik megkeresztelkedtek. Manapság a kitért zsidóknak már valóságos kasztja áll fenn és közülük számosan kimagasló pozíciókat nyertek el. L. Áttérés és Aposztázia.                              Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 2624 .cimszó a lexikon 486 . oldalán van.