12549.htm CIMSZO: Kereskedelem SZOCIKK: "És
hogy már nemcsak a mezőgazdaságból és közhivatalokból, hanem az iparból és
K.-ből kiszorították, egyetlen megélhetési
mód kínálkozott már csak számára,
a pénzüzlet. Ez pedig akkoriban többnyire azonos volt az uzsorával (l.
Uzsora). A K.-ben való helyzetük annyira ki volt téve mindenféle
megszorításoknak, hogy 1614. pl. a soproni városi tanács a pékek kérésére még a
kenyérrel való házalástól is eltiltotta a zsidókat. A városi tanács olykor
kénytelen volt a céhek túlkapásai ellen is fellépni, így már 1606. hivatalos
árszabályt állapított meg az iparcikkekre, « mivel a kézművesek a polgársággal
túlfizettetik az árut». 1623-ban pedig a pozsonyi tanács állapította meg a
marhahús árát és értesítette a mészáros céhet, hogy ha három nap alatt nem
alkalmazkodik az ármegállapításhoz, megfosztják a kiváltságától. A XVI. és
XVII. sz.-ban Erdélyben az országgyűlés gyakran foglalkozik a nagy drágaság
okaival, kiviteli tilalmat állít fel, majd behozatali könnyítéseket tesz és
foglalkozik a szabadkereskedelem kérdéseivel. Mivel a kereskedők nem
biztosították a drágaság enyhülését, megszüntették a szabadkereskedelmet. A
kereskedelmi verseny, amely érdekeinek védelmét abban látta, ha a zsidót
kiszorítja a versenyből, fékezhetetlenségében
oda jutott, hogy a maga által felidézett korlátok közé került és ezzel a K
szabad fejlődése is megállott. A céhek katolikus jellege nemcsak a zsidó
kereskedőket szorította ki a K. területéről. A másvallású polgárok is félszeg
helyzetbe kerültek olyan rendeletek miatt, mint a kolozsvári mészáros céh
1422-iki rendszabálya, amely kimondja, hogy a céh az istentisztelet emelése
végett alakult, s a székesegyház számára templomi zászlókat, gyertyákat és
ékítményeket fog szolgáltatni.
(Szádeczky, Iparfejlődés és a céhek története Magyarországon 1. 41.) A tagok
kénytelenek voltak társaik temetésén részt venni, halotti misén megjelenni, a
tagdíjat pedig sok helyen oltárgyertyákkal kellett megfizetni. Kolonics érsek
az érdekek harcában érvényre juttatta azt az elvet, hogy «a céhek által is a
katolikus vallást kell uralkodóvá tenni» (Szádeczky, 137. 1.). Ez aztán olyan következményekkel
járt, hogy III. Károly 1729. elrendelte, hogy
Selmecbányán, e túlnyomóan
protestáns varosban, a céhbiztosok juttassák
uralomra a katolikus vallást. Mária Terézia pedig 1754. már megköveteli
a miskolci csizmadiáktól, hogy a parochiális templom oltárlámpáját a református
és lutheránus céhtagok lássák el olajjal. A céhek azonban nemcsak a
másvallásúak elnyomására törekedtek, de valósággal a magyarság üldözésére vitte
őket az érdekharc. Már az 1729: X. t.-c. kénytelen volt emiatt a céheket
kiváltságaik megvonásával megfenyegetni. Még a legújabb korban, 1826. is
megtörtént az, hogy mikor egy magyar Kassán fűszerüzletet akart nyitni,
letelepedési kérvényét avval utasították el, hogy «ha mind a hét millió magyar
ide jönne, úgy hét millió koldus lenne itt; nincs ily üzletre szükség, van
belőle elég». a dolgok még élénkebb megvilágításba a zsidó kereskedők
helyzetét, mert hiszen ők voltak a legelnyomottabbak. E viszonyoknak az egész
K. fejlődésére messze kiható következménye volt, amelynek visszamaradt
kereteiből óriási erővel kellett kibontakozni az elkövetkező idők
kereskedelmének, hogy felvehesse a versenyt a nyugat kereskedelmével. Egyelőre
azonban még tartott a kíméletlen elnyomatás. A városokból kiszorították a
zsidókat a falvakba és csak ideiglenes tartózkodással látogathatták a
városokat. A bányavárosokat egyáltalában nem kereshették fel és 1582-től már
fennállott az a rendelete a besztercebányai tanácsnak, hogy a város körzetében
két mértföldnyi távolságban semmiféle kereskedő nem árulhat bort, marhát,
vasat, gabonát. 1693-ban I. Lipót zsidókra vonatkozólag hét mértföldnyi
távolságra terjesztette ki a tilalmat. A magyarországi ipar és K. történetének
lapjai szomorú adatokat tartalmaznak az idegenből idetelepült városi elem
szűkkeblűségéről, mellyel a zsidókat igyekeztek megélhetési lehetőségeiktől
megfosztani. Főleg «Kassa, Debrecen, Pozsony, Győr és Pest kereskedelmi testületeinek
mindig fájt a házalók és vásárosok keserű kenyere». (V. ö. Venetianer: «A magyar zsidóság története»,
Budapest 1922.). 1761-ben a pesti kereskedelmi testület azzal folyamodott Mária
Teréziához, hogy szüntesse be a kicsinyben való árusítás engedélyezését török,
görög, örmény, szerb és zsidók részére. 1796-ban pedig ugyancsak a pesti
kereskedelmi polgári testület felségfolyamodványban kérte a házalók kitiltását.
Csak II. József uralkodása alatt következett be a K. felszabadulása, mikor