12548.htm CIMSZO: Kereskedelem SZOCIKK: "Szvatopluk nagy morva birodalmában lakó zsidók délről Stíriából, vagy nyugatról Németországból, főleg pedig Bajorországból vándoroltak ide és mint egykorú okmányokból kiderül, ez utóbbi országgal jelentős kereskedelmet folytattak. Egy 903 és 907 közt Raffelstettenben kelt vámszabályzat is a Morvaországgal folytatott K.-mel és az ezt közvetítő Dunahajózással foglalkozik és megállapítja a vámokat, melyeket azok tartoznak fizetni, akik hajón jönnek Morvaországból Bajorországba, vagy onnan a Dunán utaznak Morvaországba. A vámszabályzat utolsó pontja így végződik : «Zsidók és egyéb kereskedők bárhonnét jöjjenek ezen országból, vagy más országokból, rabszolgák és egyéb árucikkek után igazságos vámot fizessenek, amint az előbbi királyok idejében mindig szokásban volt.» Ezt az adatot kiegészítik és megerősítik azok a lengyel történelmi források is (Sternberg Herman, Versuch einer Gesch. d. Juden in Polen, Bécs 1860,1.11.1.), melyek szerint zsidó rabszolga kereskedők már a IX. sz.-ban eljártak Magyarországból Lengyelországba. Hasonló értelemben ír 973. arabnyelvű tudósításában a zsidó Ibrahim ibn Jakab, a kordovai kalifa Csehországban járt követe. Elmondja, hogy Magyarországból, ahogy az akkori arab és bizánci nyelvszokás szerint nevezték, «a turkok országából muzulmánok, zsidók és turkok (magyarok) Prágába jönnek árukkal és bizánci pénzneműekkel s ezekért rabszolgákat, hódbőröket és egyéb bőrneműeket visznek haza». (G. Jákob, Handelsartikel der Araber. Berlin 1891, 9. 1.; v. ö. Szabó Károly i. h. 135. 1. és Hunfalvy i. h. 216. 1.) A kazár zsidók a honfoglaló magyarokkal jöttek be és az ország meghódítása után is megmaradtak fegyvereseknek. A kereskedő zsidók az itt talált zsidó őslakók, illetve a bennszülött zsidók közül kerültek ki. A magyar zsidók történelmének első két százada olyan korszakot ölel fel, amikor a zsidók «a magyarok minden jogát, szabadságát élvezték s tőlük semmiben sem különböztek». (Kohn S., A zsidók története Magyarországon. Budapest 1884, 33.1.) Ez a megállapítás kétségessé teszi azt a feltevést, mintha kazár-zsidók lettek volna a későbbi idők kereskedői, mert a kereszténység terjedésekor a kazárok is elhagyták a zsidó hitet és azt az életmódot folytatták tovább is, mint a honfoglalók magyar leszármazottai. Azok, akik zsidóhiten maradtak meg, elvegyültek az egyébként nem keveredő bennszülött zsidók között, akik legnagyobbrészt K-mel foglalkoztak. A zsidók kereskedelmének kialakulására és arra, hogy a zsidók épp úgy, mint az izmaeliták az adás-vétel üzleti tevékenységét valósággal, mint számukra specializált foglalkozást űzték, legelsősorban az a körülmény volt hatással, amely az akkori korok állami és társadalmi berendezkedését jellemezte. Az államhatalom a honfoglalók kezében volt és a társadalmi berendezkedés az osztály-elhelyezkedést is abba az irányba alakította, amely a hatalmi érdekek gazdasági szempontjainak leginkább megfelelt. Az uralkodó osztályok így lettek a latifundiumok birtokosai, a leigázottakat azért vették rabszolgasorba, hogy legyen, aki a földjeiket megmívelje, a zsidókat pedig azért szorították a kalmárkodásra, mert kellettek olyanok is, akik a szükségletek kielégítéséről gondoskodtak. Az osztályuralom sosem látta szívesen azokat, akik osztálykereteiket túllépték és a földesurakká gazdagodott és átvedlett zsidókat mindig igyekeztek visszaszorítani arra a gazdasági bázisra, ahol néni jelentettek konkurenciát. A közhivatalokból is a hatalomféltés intrikái igyekeztek távol tartani a zsidókat és mindig a gazdasági kényszer, a létért való küzdelem sodorta a zsidót arra a megélhetési útra, amely még szabad volt és mely önként kínálta fel a lehetőségeket: az adásvételi, pénz-, hitel- és zálogüzletekre. A K. akkor kezdte meg tulajdonképpeni fejlődését, amikor a X. sz. vége felé már a magyarok rablókalandjai szűnőfélben voltak és a magyarországi zsidók kereskedelmi összeköttetésbe léptek a szomszéd országokkal és odautazásaikat rendszeresítették. A külföldi zsidó kereskedők azonban sokáig nem merészkedtek be az országba, épp úgy, mint a keresztény hittérítők, akik «majdnem egy századig még csak közeledni sem mertek a nálok oly kegyetlenség hírében álló magyarok határaihoz». (Horvát: A kereszténység első százada Magyarországon, 32. 1.) 1050 körül azonban már a tranzitó K. jelei mutatkoztak; bajor, főleg regensburgi zsidók, akik élénk kapcsolatot tartottak fenn Russziával, a későbbi Gácsországgal, árucikkeiket Magyarországon keresztül szállították haza teherszállító kocsikon. Karavánjaik Budát, vagy Esztergomot érintették, ahol a Dunán átkeltek. Az 1070 előtti időkben már gyakran keresik fel a magyar zsidók Németországot, különösen a rajnamelléki városokat. Ide rézműveket s aranyozott edényneműeket vittek piacra Magyarországból, visszatérésükkor pedig olyan árucikkeket hoztak be Magyarországba, ami iránt nagy kereslet mutatkozott. Ez időben a magyar-német zsidók kereskedelmi kapcsolata igen élénk lehetett és a kereskedők közül többen bejáratosak is voltak a királyi udvarhoz, ahol különféle kedvezményekben részesültek. Az egyik magyar királynő, valószínűleg Anasztázia, I. Endre felesége, aki 1063 körül az államügyekre erős befolyást gyakorolt, a kereskedők közül többeket bizalmas küldetésekre felhasznált és engedélyt adott arra, hogy a királyi pénzverőben a maguk számára bizonyos mennyiségű pénzt verhessenek, hogy értékesebbé tegyék nyers ezüstjüket. A zsidók kereskedelmét egy a kereszténység szempontjait követő rendelet igen hátrányosan befolyásolta. Ez a hetivásároknak vasárnapról, a tulajdonképpeni vásárnapról szombatra való áthelyezése volt. Állítólag ezt a rendeletet már a 997. meghalt Gejza fejedelem léptette életbe (Horvát: Az ipar s kereskedés története II 12. 1.) épp úgy, mint a legtöbb középkori keresztény állam, hogy a vasárnap megünneplését és az istentiszteletet semmi se zavarja. A rendelet valójában nem a zsidók ellen irányult, de hatásaiban csak a zsidók érdekeit érintette, mert nem csekély anyagi és erkölcsi hátrányokkal járt. A szombati hetivásárokról intézkedett I. Béla (1061—1063) és ez aztán a zsidóság amúgy is gyenge lábon álló vallásos életét még inkább megingatta, a szombatot nem tartották meg, mert a hetivásárokon kívül alig volt nagyobb forgalom és árucikkeiket csak ezen a napon értékesíthették. Az első olyan törvényes intézkedést, amely következményeivel a zsidóságot az adás-vevésre és a pénzkölcsönzésre utalta, Szt. László tette, aki 1092. a szabolcsi zsinaton határozatot hozatott, hogy a zsidók keresztény rabszolgákat nem tarthatnak. Mivel pogány rabszolgák ez időben már alig léteztek, a rendelet azt jelentette, hogy a zsidókat megfosztják azon munkaerőtől, amellyel a földjeiket megmívelhetik. Egyelőre hát bérbevettek rabszolgákat, de Kálmán király országlásának vége felé, az 1114. év elején tartott esztergomi zsinat a rabszolgák bérbentartását is megtiltotta és mivel most már a földmívelést lehetetlenné tették a zsidók számára — ily körülmények között hiába vásároltak birtokot — kénytelenek voltak a kisebb munkaerőt igénylő foglalkozási ágak felé terelődni, rákényszerültek az egyetlen kínálkozó keresetmódra, az adás-vevésre és pénzügyletekre. A zsidók társadalmi állása ezzel gyors hanyatlásnak is indult és a kalmárkodásra szorított zsidók a középkori megalázottság szánalmas állapotába jutottak. Az adás-vételt ekkor már királyi rendelet szabályozta; az 1101 és 1102. egybehívott országgyűlés szigorú rendeletet hozott, amely Kálmán király rendelete néven ismeretes. A negyedik pontja a rendeletnek így szól: Ha zsidó kereszténytől, vagy keresztény zsidótól valamit venni akar, alkalmas keresztény és zsidó tanuk előtt vegye meg az eladó árut; magát az árut s a tanuk neveit jegyeztesse fel írásban. Ezen az adó s a vevő pecsétjével ellátott írást magánál őrizze, hogyha e vételre nézve valamikor lopással vádoltatnék, a nála talált lopott jószág urát és a fennemlített tanukat előállíthassa és a vád alól felszabaduljon. A további három pont a kérdéssel kapcsolatos igazságszolgáltatással foglalkozik. Az 1222. II. Endre által kiadott aranybulla 24. cikkelye a zsidókat a közhivatali pályákról a szabad megélhetési lehetőségek felé szorította és az 1233. letett beregi eskü ugyancsak megerősítette azt a már többször megismételt határozatot, hogy zsidók és szaracénusok kamarai, pénz- vagy sóügyi, adószedői, vagy más közhivatalt továbbra sem viselhetnek. A rendelet következménye az lett, hogy Endre ugyan keresztényeket nevezett ki tisztviselőkké, de az általuk potom áron bérelt jövedelmeket most ők adták el a zsidóknak és izmaelitáknak, akik tisztviselőik, ügynökeik, vagy üzlettársaik gyanánt szerepeltek. IV. Béla 1251. kiadott zsidótörvénye érinti ismét főleg a zálogügyleteket igazságszolgáltatási vonatkozásokban. Fontos jelentőségű volt kereskedelmi szempontból a 12 pont, amely a szabad közlekedést biztosította a zsidók számára és az áruk után fizetendő vámpénz kérdésében a városi polgárokkal való egyenlő elbánást írja elő. A K. kialakulására nagy befolyással volt az első keresztes háború után (1274) a külföldi zsidók bevándorlása. Mivel ezek csak készpénzüket menthették át Magyarországra, rákényszerültek adásvételi és kölcsönügyletekre annál is inkább, mert a rabszolgák tartásának eltiltása visszariasztotta őket a földvásárlástól. A magyar-zsidók, akik ugyancsak ennek a rendeletnek a hatása következtében lassan-lassan kiszoríttattak a földmívelésből, a bevándorlottaktól eltanulták az üzleti élet különféle ágait és áttértek maguk is a K. re A középkorban Európa szerte elfogadott nézet is segítette ezt az átalakulási folyamatot, mert az egyház a legrégibb idők óta megtiltotta híveinek a kamatra kölcsönzést, de még a nyereséggel járó adás-vételt is. Ez volt az egyik fő oka annak, hogy a középkori kereskedés majdnem kizárólag a zsidók kezére jutott. A keresztény polgárság a céhek alakulásakor kezdte meg terjeszkedését a K. terén. A minden idegen elemet kizáró és egyre erősbödő céhek versenytársat láttak a zsidókban és ez a körülmény végzetesen érlelte meg a közép, kor zsidógyűlöletét. A zsidók kiszorítása és letörése akkor kezdődött, amikor a céhek egész szervezkedése katolikus színezetet kapott és már ez a körülmény lehetetlenné tette a zsidók elhelyezkedését a céhek keretein belül. A kereskedők és iparosok testülete módját tudta ejteni annak, hogy a városi tanács az ő érdekeinek megfelelően hozza meg határozatát. Sopronban pl. már a XIV. sz.-ban olyan határozatot hoztak, amely megtiltja a zsidóknak a szabóipar űzését és hogy jobbminőségű posztóval és új ruhákkal kereskedjenek, aprójószágot, gabonát, lisztet vásároljanak a piacokon oly célból, hogy azt nyereséggel tovább adják. Az 1421. kiadott Budai Törvénykönyv már egészen súlyos korlátokat állít fel a zsidók kereskedelmi életében. E törvény szerint zsidók csak egyszer hetenként s csupán a zsidó-utcában árulhatták árucikkeiket, keresztények közé nem vihették elkobzás veszélye nélkül. Külföldi s általában nem budai magyar kereskedőnek, árui elkobzásának terhe alatt tilos volt velük bárminemű kereskedelmi összeköttetésbe lépni. Élénken megvilágítja a középkor kereskedelmi és pénzviszonyait Zsigmond királynak IV. Béla zsidótörvényét kiegészítő negyedik cikkelye. A zálogok utáni kamatfizetések és pénzkölcsönök kamatainak kérdését rendezi és kimondja, ha a kamatra vonatkozólag közelebbi megállapodás nem történt, akkor a keresztény minden száz dénár után heti két dénár kamatot tartozik fizetni a zsidónak. E királyi rendelet tehát a rendes heti kamatlábat két százalékban, vagyis az egy évre szóló rendes kamatlábat száz százalékban állapította meg. A K. szabadsága, amely a zsidók elnyomottságának következtében is sokat szenvedett, külön korlátozó törvényekkel is szemben találta magát. Még Mátyás király gazdaságpolitikája sem volt mentes a kor elfogultságaitól és erre legjellemzőbb az az 1486. kiadott rendelete, amellyel felhatalmazta Nagyszombat városát, hogy az ottani zsidókat a borkereskedéstől eltilthassa. A zsidókamatok fizetése alól a keresztény adósokat ő is épp úgy felmentette számos esetben, mint legtöbb elődje. Ilyen gazdasági körülmények között hihetetlen erőfeszítés kellett ahhoz, hogy a zsidók a K.-ben jelentős szerepre vergődhettek, mert hiszen az a zsidóság, amely azelőtt a külfölddel való kereskedelmet közvetítette, a nagykereskedelemből és a tisztességes kiskereskedelemből kiszorítva a kicsinyes csereberére és házalásra kényszerült." Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 2548 .cimszó a lexikon 468 . oldalán van.