12499.htm       CIMSZO:        Kaufman          SZEMELYNEV          Kaufmann Izidor          SZOCIKK:     "K. Izidor, festő, szül. Aradon 1853. megh. Bécsben 1921. Atyja egy Aradon állomásozó honvédkapitány volt, ki fiát kereskedőnek szánta. Az elemi iskola elvégzése után különféle kereskedésekben inaskodott, végül bankhivatalnok lett, miközben önszorgalomból rajzolni kezdett. Már 26 éves volt, mikor klasszikus minták után rajzolt Mózes-feje ráirányította Aczél Péter aradi főispán figyelmét. Ez jutatta a budapesti Mintarajziskolába. Később a bécsi akadémián tanult. Eleinte történeti kompozíciókat (Cicero halála) később bécsi életképeket festett, amelyekkel sikert aratott. Majd tulajdonképeni tárgyához: a zsidó népélethez fordult. Sok éven keresztül, különösen a nyári hónapokban beutazta Kelet- Galícia, Orosz-Lengyelország, Morvaország, a magyar felvidék szegény zsidók lakta apró helyeit, hogy képeihez motívumokat keressen. Az anekdota-festőből az idők folyamán így lett mély jellemfestő, aki sokszor Holbeinre emlékeztető részletszeretettel festette a zsidó típusokat és enteriőröket. A bécsi Künstlerhausnak 1888 óta állandó kiállítója volt. 1891-ben arany érmet nyert. Időnként a budapesti Műcsarnokban is kiállított. Ismertebb képei: Látogatás szombaton; Talmud-vizsga; Látogatás a rabbinál (a bécsi Kunsthistorisches Museum tulajdona); Rabbik kapuja (Szépműv. Múz. Budapest). Az 1911. évi drezdai higiéne-kiállítás történelmi csoportjában ő állította össze a Sabbat-szoba berendezését. Válogatott 16 munkáját mappában adta ki Hermann Menkes (Wien, Manz 1925). Fia Philipp szintén festő, ki gyűjteményes kiállításon mutatkozott be 1921. Bécsben."                            Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 2499 .cimszó a lexikon 456 . oldalán van.