12391.htm CIMSZO: Kabbala SZOCIKK: "Még virágzott az Azriel iskolája, mikor a Zóhár kezdett elterjedni spanyol területen (l. Zóhár.) A Zóhár nyomán fejlődött a K. irodalma spanyol, délolasz, török, egyiptomi és palesztinai területen a XV- XVII. sz.-ban. A rendkívül nagyszámú szerző közül legfontosabb Isaac Luria (1533—72) és tanítványa Chaim Vital. Luria tagadta az objektív megismerés lehetőségét, ellenben a Keleten számos babona (amulettek stb.) alapját vetette meg. Itáliában a keresztények közt is kedvenc stúdium lett a K. már a renaissance-kortól kezdve, amikor Pico della Mirandola gróf tette tanulmánya tárgyává, de már a XIII. sz.-tól kezdve ismerték azt, így a híres Raymundus Lullus, az Ars Magna szerzője, aki a szám-miszticizmust egyenesen a K.-ból vette. Komoly tudományos alapon Reuchlin kezdett a K.-val keresztény részről foglalkozni a XVI. sz.-ban. Kiváló kortársa a kölni humanista, Agrippa von Nettesheim, a De Occulta Philosophia (Paris 1528) szerzője szintén jeles ismerője volt a K.-nak. Azonban támadókban sem volt hiány és először Leo de Modena kezdte azt ki, míg a XIX. sz. közepén S. D. Luzzatto a modern tudomány segítségével igazolta be annak tarthatatlanságát. Hogy a kabbalisztikus babonák mire vezettek, azt az ál-messiási mozgalmak tanúsítják (l. Ál-Messiások), másrészt tagadhatatlan, hogy az ily irányú mozgalmakkal kapcsolatban jelentkezik öntudatlanul a XVI. sz.-tól kezdve a zsidó önálló állam eszméje is. (A K. szektáit l. Chásszideusok). A K. tanítása és kritikája. A K. saját bevallása szerint nem emberi bölcsességet, hanem elnevezéséhez képest tradíciót tanít, amelyet nemzedékeken át kiválasztottak örököltek, de amelynek interpretálásában maguk a K.-szerzők is különböző véleményen vannak. A K. fő tárgyai: Isten, az Univerzum, a teremtés, az ember, a kinyilatkoztatás, a Messiás, a Törvény, a bűn, a bűnhődés stb. Valamennyi kabbalisztikus doktrína kiindulási pontja az Én Szof, a Végtelen, ami negáció, mert csak azt tudja a K. Istenről, ami nemleges, de nem azt, hogy milyen. A K. Isten meghatározását végesnek tartja és Spinoza, aki ismerte a Zóhárt, ugyanezt fejezte ki: omnis determinatio est negatio. Sem akaratot, sem cselekedetet, sem változást nem lehet tulajdonságai közé számítani, mert mindezek végesek : Isten a K. szerint valamennyi tagadás tagadása, vagyis Abszolút Végtelen, Én Szof. Istenben a gondolkodó, a gondolkodás és annak tárgya abszolút egyesítettek. Isten gondolkodása konkrét spirituális létezést tételez fel. Miután a Végső Okra az alanyi és tárgyi különbözőség nem alkalmazható, azért a Végső Ok első termékének Isten gondolkodása konkrét spirituális létezését, a Lényeget kell tekinteni s ez a Lényeg közvetlen a Bölcsesség emanációja, ez pedig magával Isten fogalmával azonos, mert ő abszolút szellemi lény s a Bölcsességhez képest örökkévaló. Az Univerzum nem szándékosság nélkül teremtetett a Végső Okból, hanem ellenkezően, szándékosan, vagyis a Bölcsesség, mint Végső Ok idézte azt elő. A Végső Ok, mint az Én Szof definíciójából következik, a végtelen és mindent felölelő, mindig tevékeny gondolkodó Bölcsesség; gondolkodásának tárgya, mely szintén örök és azonos vele, az Univerzum terve, egész egzisztenciája és tartalma térben és időben. Ez a terv pedig nem csupán az intellektuális és materiális világ konstrukcióját hanem a létrejövő időnek meghatározását is magában foglalja, továbbá azokat az erőket is amelyek benne közreműködnek, éppen úgy a változásokat, eseményeket, keletkezéseket és végzeteket, amelyek a világon történni fognak. A K. a fenti kérdéseket a teremtésre és Gondviselésre vonatkozóan az Első Akarat-ba, helyezi; ez a Végok, amelyben nem történik változás, mert átlényegülését potenciálisból valósággá az «Első Akarat» már magában tartalmazta. Az «Első Akarat» így magában foglalja az Univerzumot a tér és idő végtelenségében, amiért az eo ipszo a Gondviselés, amely felszámolhatatlan részletekben mindentudó. A Végső Ok minden tudás végső forrása, de nem korlátozza az ember szabadságát, mert nem foglalkozik részletekkel; az Első Akarat mindentudása csupán feltételezett és az emberi akaratnak szabadságot ad. A teremtés műve eszerint az Első Akarat segítségével jött létre s,ezt a K. másképpen Végtelen Világosságnak (Ór Én Szof) nevezi. A K. egyik legfontosabb tanítása a Szefirósz-ról szól. Ez nem egységes a különböző szerzőknél. Némelyek szerint egészében azonos az Isteni Lénnyel, míg mások az Isteni Hatalom eszközeinek tartják azt. Logikusan legmegfelelőbb Cordovero és Luria definíciója. Eszerint Isten a Szefiroszban immanens. Mint ahogyan Spinoza szerint a substanciának végtelen attribútumai vannak, de csak kiterjedésben és gondolkodásban nyilatkozik meg, ugyanolyan a K. szerint a Szefirosz és az Én Szof viszonya. A Szefirosz, amelyben és amely által az Univerzumban minden változás történik, egyszersmind azt tartalmazza, ami változatlan, a fényt vagy az isteni hatalmat. A Szefirosznak ezt a két különböző természetét világosságnak (Ór) és edénynek (Kélim) nevezték. A Szefirosz (szférák) elnevezései : Keszer (korona), mely azonos az Első Akarattal (rócón hakadmon) s csupán abban különbözik az Én Szoftól, hogy a Keszer az első hatás, míg az utóbbi a Végső Ok. Ez a szféra magában tartalmazza az Univerzum tervét a tér és idő egész végtelenségében. A Keszer abszolút egység s különbözik valamennyi sokszerű és relatív egységtől s két ellentétes, de elválaszthatatlan princípiumot tartalmaz: a Chochmó-t (bölcsesség), mely masculin és aktív s a Binó-t, az intellektust, amely feminin. Ezek egyesülése eredményezi a Daasz-t (raison). Tehát a szubjektivitás és objektivitás közötti ellentét a raisonban oldódik fel s ezáltal válik lehetségessé a felismerés vagy tudás. Ez a három első szféra, a Keszer, a Chochmó és Binó egységet képeznek egymás között, azaz: a tudás, a megismerő és a megismert Istenben egyesítve van, miáltal a világ csupán az eszmék kifejezése vagy az intellektus abszolút formái, így a K. a gondolkodás és létezés, a reális és ideális azonosságát ugyanúgy tanítja, mint Hegel. A gondolkodás ismét ellentétes princípiumokat hoz létre; ezek: a Cheszed (könyörületesség), mely aktív és a Din (igazságosság), mely passzív: ugyanennek felel meg a Páchád (tisztelet) és Gevuró (hatalom), amelyek létrehozzák a Tiferesz-t (szépség)." Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 2391 .cimszó a lexikon 442 . oldalán van.