12355.htm CIMSZO: Judaizmus SZOCIKK: "«Izráelt, amely Isten egységét proklamálta, Isten saját
népének tekintette» (Mechilta, Besallach), melynek hivatása örök időre
megalapítani Isten királyságát (Dániel 2. 44. 7), de éppen azért, mert a népek
tanítója s az emberiség legtisztább hitének őre, Isten Izraelt minden
kihágásáért súlyosabban bünteti (Jeremiás 2. 21; Ezikiel 20. 33-41; Ámosz 3.
2), sőt, mint Isten szolgája, Izrael folytonos mártírságra van hivatva az
igazság ügyéért, Izráel tehát a «bánat népe», amely üdvöt hoz a világra s
elvezeti az egész emberiséget az igazsághoz és jósághoz(Jesája 52. 53). A J. az
«Égi királyság», az igazság is jogosság eszméjével, az ebbe vetett hittel az
emberiségnek legtöbbet adott: reményt, a történelemnek pedig a haladás
gondolatát, a végcélt, amelyért élni, küzdeni és törekedni kell. Míg más népek
a világtörténelem folyamatában állandó eltávolodást láttak a boldogság egykori
«aranykorától» s a világ végét az istenségek pusztításában látták: a J. a
legsötétebb időkben is tántoríthatatlanul vallotta és tanította az emberi
tökéletesedés felé, mint történelmi végcél felé való haladást, a
tökéletesedésből eredő lelki gyönyör állapotát, mely az emberben szunnyadó
isteni lényeg teljes kifejtéséből származik, s amely Isten teljes dicsőségét
hozza a földre. Ebben a felfogásában azután teljes mértékben különbözik a J. a
kereszténységtől. A J. nem a földön túli világra, a kiszínezett túlvilágra épít
s amennyiben egyes zsidó auktoroknál a feltámadás doktrínája előfordul, az mind
külső behatás (p. o. l. Zóhar). A J. nézete sohasem akceptálta azt, mert
tanításának célja, hogy azt a világot, amelyen az ember él. Isten királyságává
tegye az igazságosság és irgalom gyakorlása által. Ez a felséges gondolat ad a
J.-nak racionális, etnikai és egyszersmind praktikus jelleget. II. A J. jellegzetességei.
A J. megnyilvánulásai kétfélék, ú. m. egyetemesek és nemzetiek; az előbbi
missziójára vonatkozik, az utóbbi pedig nemzeti kötelezettségeire, kapcsolatban
papi hivatásával ; az előbbire a próféták, a vallásos költészet, az alexandriai
tudósok, a palesztinai haggadisták, a középkori vallásbölcsészet és a modern
teológusok helyezik a fősúlyt, míg az utóbbira a mozaikus törvények, a Halacha,
a talmudi és kabbalisztikus iratok magyarázói. Mint egyetemes vallás, a J.
különbözik minden más vallástól, amennyiben nem hit vagy dogmarendszer,
amelynek elfogadásától az üdvözülés vagy megváltás függ. A J. a helyes, az
igazságos élet rendszere, mely megmutatja a törvényeket, amelyek szerint ily
élet megvalósítható vagy, amint a Talmud bölcse, R. Meir kifejezte, a
«humanitás törvénye», mert az «ember» -ről van szó és nem csupán Izraelről vagy
a papokról (Szifra «Acharé mót», Abódda Zárá 3a); a J. törvényei «az élet
törvényei, nem pedig az emberi élettől való megfosztásé. (Szifra u. o.). Midőn
Hillel a pogány sürgetésére, hogy egy mondatban mondja el a zsidó vallás
tanítását, a nevezetes aranyszabállyal válaszolt: «Ami rosszul esik neked, azt
ne tedd felebarátodnak», akkor voltaképpen a J. már régóta létező tanítását
ismételte, azt, amit a törvények, a próféták és apokrifák is kifejezésre
juttattak (Deut. 4. 8; Jesája 1. 10-17. 33.15; Hósea 6. 6; Ámosz 5. 21-24:
Micha 6.6—8; Zecharja 8. 16-17; Zsolt. 15. 24. 34. 13-15; Mechilta 23b—24a).
Míg a szomszédos népek Moloch tüzében embereket áldoztak fel, azalatt a Tóra
törvényei így rendelkeztek az emberről: «járj az Egy igazságos és könyörületes
Isten útjain s Hozzá hasonlatosan légy igazságos és könyörületes» (Deut. 11.
22; Szifré Deut. 49) s hogy szeretni kell az idegent, az árvát és az özvegyet
Hozzá-hasonlóan (Deut. 10.17—20). Ez a másik különbség a J. és minden más hit
között. A J. mindenekelőtt az igazságosság kodifikálása. Míg a nagyműveltségű
pogány népeknél, eltekintve egyes egészen kimagasló egyéniségeket, mint pl.
Plató, mindenki csak a hatalmat glorifikálta s az elnyomottat, a rabszolgát, az
idegent semmiféle vallás nem védelmezte, addig a mózesi könyvek és a próféták
az elnyomottak és szűkölködők állandó védelmezői s akik ezek ellen bűnt
követnek el, azok Isten ítéletét provokálják (Exod 21. 22—23; Gen. 6.13.18.20;
Deut. 26.15-16; Ámosz 1.3. II. 8) és csupán a J. erkölcstana szerint kötelesség
az igazságosság gyakorlása és a szenvedélyes szeretet az elnyomottak a
szegények, a rabszolgák (foglyok), az árvák, özvegyek, hajléktalanok, idegenek
és bűntettesek (akiket szintén felebarátnak nevez a Biblia) iránt, akik
valamennyien igényt tarthatnak a J. felfogása szerint felebarátainak
támogatására és jóindulatára, sőt még az állatot is az emberi szeretet védelme
alá helyezi. (Exod. 22. 20—26. 23. 5—6; Deut. 22. 6, 24. 6, 10. 25. 4; Jób,
31). Ez a Tóra az, amelyről Jesája próféta beszél s amely minden emberi szívnek
parancsol (Jesája 1. 10; Deut. 30.11—14). Az igazságosság ilyen szelleme hatja
át az egész Talmudot is, mert igazságosság az egyik pillére a világnak» (Ábót
1. 18) s mert «amikor a jog szünetel, akkor háború jön a világra» (Ábót 4. 8);
«egyaránt követeltetik igazságosság zsidó és más nép részére» (Makkót