12342.htm CIMSZO: Jótékonyság SZOCIKK: "Ugyancsak
a Talmud írja elő a J. gyakorlásánál a feltétlen diszkréciót, hogy a
nyilvánosság ne sértse és ne alázza meg a támogatásra szorulót (Ketubót). A
puszta J.-nál nagyobb érdem a szegénynek pénzt kölcsönözni, azt keresethez
juttatni, de még nagyobb érdem a könyörületesség gyakorlása. Micha próféta
(6.8.) ezt a kifejezést használja: «szeretni a könyörületesség gyakorlást».
Minthogy a puszta J. az eredeti zsidó erkölcsi felfogás szerint csupán
kötelességteljesítés, azt csak a szeretet, a személyes jóindulat, az
irgalmasság és könyörületesség, egyszóval a «gemillusz cheszed», ami benne
foglaltatik, teszi erénnyé. Ebből következik, hogy a Biblián alapuló talmudi
ethika a kirakat jótékonyságot megveti. Ezalatt a J. módját, szívből való,
önzetlen eredetét, tapintatos lebonyolítását érti a Talmud, amint Mózes V.
könyve is ügy kívánja a J. gyakorlását, «hogy szíved el ne boruljon». A
«gemillusz cheszed», a szeretetnek, az irgalmasságnak, a jóindulatnak
alkalmazása a Talmud szerint egyike azoknak a pilléreknek, amelyeken a világ,
az emberi társadalom nyugszik, így tanította azt Nagy Sándor kortársa: Simeon
ha-Cadik (l. o.) (az igazságos), az időszámítás előtti 4. sz.-ban. Eszerint az
emberi szenvedés felismerése hívja fel az emberek egy részét a segítésre s
ennek nyomán alakultak az első J.-i egyletek, melyek a társadalom
fenntartásának részesei. A Talmud szerint ez elsősorban az illető
városvezetőség, vagyis a hitközség kötelessége s ez tartozik gondoskodni arról,
hogy ne legyen körében szűkölködő vagy bűnöző. Tehát a bűnözésnek a nyomorból
való eredetét is felismeri és méltányolja a Talmud. Ezeken az erkölcsi alapelveken
épültek fel a J.-i szervezet első formái a zsidóságnál s ezek a máig
létező intézmények már megvoltak a jeruzsálemi Nagy Templom fennállása idején,
amikor annak vezetői, az Ansé Keneszesz Hagdóló (a Nagy Gyülekezet férfiai)
szervezték azt. Ezt azért fontos leszögezni, mert némely keresztény teológus és
azok alapján mások is azt a meggondolatlan tévedést követik el, hogy Máté
evangéliumából vezetik le a J. összes későbbi organizált formáit, jóllehet Máté
(Matatjáhú) összes idevonatkozó kitételei kivétel nélkül a régebbi zsidó
iratokon nyugosznak és betű szerint megvannak a 98.-ik Zsoltár Midrasában. A
J.-nak ott említett hét ága: 1. az éhezőknek táplálékot, a szomjazóknak italt
nyújtani, 2. a
mezítelenek felruházása, 3. a
betegek látogatása, 4. a
halottak eltemetése és a gyászolók vigasztalása, 5. a foglyok megváltása, 6. az
árvák felnevelése és menhelyadás a hajléktalanoknak, 7. hozományadás árva
leányok részére. Ezek a zsidó államban nem csupán szokások voltak, hanem
intézményesített karitatív egyesülések alapjává váltak, mert már a mózesi
törvények, egy egyszerű, de monetheista földmívelő pásztornép törvényei
szigorúan megparancsolták az özvegyek, árvák és idegenek (rabszolgák és
foglyok) támogatását. Hogy a J. szervezve volt a zsidó államban, arra bizonyság
Josephus leírása. Midőn Adiabene zsidó vallásra áttért királynéja: Heléna és
fia Izátesz a palesztinai éhség idején nagy mennyiségű gabonát, fügét és
ércpénzt küldtek Jeruzsálembe, akkor ezeket az éhezők közt a Nagy Templom
«legkiválóbb emberei osztották fel» (Antiquiates 20. 2, § 5) A Misna is említi,
hogy a kiosztást a legkiválóbb férfiak teljesítették minden J.-nál. Ezeket a J.
élén állókat nevezték gabbaim-nak és caddikim-nak, akik előkelőség tekintetében
a Kohaniták ama ága után következtek, akikből a főpapok kerültek ki s ezek
családjába külön elővizsgálat nélkül beházasodhattak. Maga Rabbi Akiba is a
J.-i egyesületek élén állott. A segélyszervezésnek a világtörténelemben ismert
eme legrégibb formái a Misna korában, tehát a Nagy Templom fennállás idején a
következő volt. Minden községnek volt egy jótékony adományokat gyűjtő szekrénye
(chuppó, korbán), mely a község szűkölködőinek szükségletére szolgáló pénzt
tartalmazta. Ezek péntekenként megkapták heti eledelszükségleteikre, valamint a
ruházatukra elégséges pénzt. Ugyancsak abból osztottak ki adományt a
vándorszegényeknek és idegeneknek, akik csak annyit kaptak, amennyi egy napra
szükséges volt, szombat kimenetelekor pedig három napi táplálékot. Ezenkívül
azonban egy ebéd mindig rendelkezésére állott, az esetleges szükségre való
tekintettel. A J.-i szekrényt a község három előkelő bizalmi férfia őrizte s
csak J.-i ügyekben Besz-dint képeztek s saját belátásuk szerint járhattak el
oly módon, hogy tekintetbe vették a támogatott személy előbbi szociális
helyzetét. A pénzbeszedésre a két legtekintélyesebb vezető ment, de függetlenül
ezek sem szedhették azt be, viszont nem kéregetni mentek adományokat, hanem
formálisan megadóztatták az egész lakosságot tehetsége szerint; teljes
felhatalmazással rendelkeztek és vonakodás esetén ingóságokat foglalhattak le.
A «Chuppó» részére hetenként újra gyűjtöttek minden községben. Ha valaki 30
napig egy városban tartózkodott, köteles volt adakozni, ha 6 hónapig, akkor a
ruhasegélyezéshez, ha 9 hóig, akkor temetési költségekhez is hozzájárulni. A J.
adminisztrátorait, ill. a gyűjtőket parnasszimnak nevezték s ezek nemcsak a
gazdag és előkelő férfiak voltak, de makulátlan jellemükhöz szó sem férhetett
és panasz sehol nem fordul elő ellenük. Valamennyi régi zsidó J. vezető
princípiumát a Talmud abban összpontosítja, hogy a szegényt sohasem szabad
megszégyeníteni (Chaggiga 5a). A J.-ot a Templom fennállásakor, de különösen
azután, hogy a szimbolikus értelmű áldozások megszűntek, az áldozatok egy
fajának fogták fel s ehhez képest az adakozóknak méltóaknak, tisztáknak és
kifogástalan jelleműeknek kellett lenniük, mintha áldozathozatalra járulnának,
úgyszintén az elfogadóknak is a vallás keretein belül kellett élniük. A J.
alapokból a Talmud tanúságtétele szerint nemzsidókat is támogattak, de azok a
zsidók, akik félredobták a Törvényt, nem tarthattak jogigényt többé a
támogatásra, ha részesültek is benne (Gittin 61a). A magán jótékonyság
természetesen ez elől sem zárkózott el. Bálványimádóknak nem engedték meg, hogy
az áldozat jellegével bíró J.-hoz hozzájáruljanak. A J.-nak legrégibb
intézményes formája, amely egyáltalán létezett, a zsidóknál volt meg s ez az
országutakon létesített menházak voltak, idegenek, hajléktalanok és üldözöttek
részére. " Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929,
szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk
facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu,
www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 2342
.cimszó a lexikon 426 . oldalán van.