12342.htm       CIMSZO:        Jótékonyság                            SZOCIKK:     "Ugyancsak a Talmud írja elő a J. gyakorlásánál a feltétlen diszkréciót, hogy a nyilvánosság ne sértse és ne alázza meg a támogatásra szorulót (Ketubót). A puszta J.-nál nagyobb érdem a szegénynek pénzt kölcsönözni, azt keresethez juttatni, de még nagyobb érdem a könyörületesség gyakorlása. Micha próféta (6.8.) ezt a kifejezést használja: «szeretni a könyörületesség gyakorlást». Minthogy a puszta J. az eredeti zsidó erkölcsi felfogás szerint csupán kötelességteljesítés, azt csak a szeretet, a személyes jóindulat, az irgalmasság és könyörületesség, egyszóval a «gemillusz cheszed», ami benne foglaltatik, teszi erénnyé. Ebből következik, hogy a Biblián alapuló talmudi ethika a kirakat jótékonyságot megveti. Ezalatt a J. módját, szívből való, önzetlen eredetét, tapintatos lebonyolítását érti a Talmud, amint Mózes V. könyve is ügy kívánja a J. gyakorlását, «hogy szíved el ne boruljon». A «gemillusz cheszed», a szeretetnek, az irgalmasságnak, a jóindulatnak alkalmazása a Talmud szerint egyike azoknak a pilléreknek, amelyeken a világ, az emberi társadalom nyugszik, így tanította azt Nagy Sándor kortársa: Simeon ha-Cadik (l. o.) (az igazságos), az időszámítás előtti 4. sz.-ban. Eszerint az emberi szenvedés felismerése hívja fel az emberek egy részét a segítésre s ennek nyomán alakultak az első J.-i egyletek, melyek a társadalom fenntartásának részesei. A Talmud szerint ez elsősorban az illető városvezetőség, vagyis a hitközség kötelessége s ez tartozik gondoskodni arról, hogy ne legyen körében szűkölködő vagy bűnöző. Tehát a bűnözésnek a nyomorból való eredetét is felismeri és méltányolja a Talmud. Ezeken az erkölcsi alapelveken épültek fel  a J.-i szervezet  első formái a zsidóságnál s ezek a máig létező intézmények már megvoltak a jeruzsálemi Nagy Templom fennállása idején, amikor annak vezetői, az Ansé Keneszesz Hagdóló (a Nagy Gyülekezet férfiai) szervezték azt. Ezt azért fontos leszögezni, mert némely keresztény teológus és azok alapján mások is azt a meggondolatlan tévedést követik el, hogy Máté evangéliumából vezetik le a J. összes későbbi organizált formáit, jóllehet Máté (Matatjáhú) összes idevonatkozó kitételei kivétel nélkül a régebbi zsidó iratokon nyugosznak és betű szerint megvannak a 98.-ik Zsoltár Midrasában. A J.-nak ott említett hét ága: 1. az éhezőknek táplálékot, a szomjazóknak italt nyújtani, 2. a mezítelenek felruházása, 3. a betegek látogatása, 4. a halottak eltemetése és a gyászolók vigasztalása, 5. a foglyok megváltása, 6. az árvák felnevelése és menhelyadás a hajléktalanoknak, 7. hozományadás árva leányok részére. Ezek a zsidó államban nem csupán szokások voltak, hanem intézményesített karitatív egyesülések alapjává váltak, mert már a mózesi törvények, egy egyszerű, de monetheista földmívelő pásztornép törvényei szigorúan megparancsolták az özvegyek, árvák és idegenek (rabszolgák és foglyok) támogatását. Hogy a J. szervezve volt a zsidó államban, arra bizonyság Josephus leírása. Midőn Adiabene zsidó vallásra áttért királynéja: Heléna és fia Izátesz a palesztinai éhség idején nagy mennyiségű gabonát, fügét és ércpénzt küldtek Jeruzsálembe, akkor ezeket az éhezők közt a Nagy Templom «legkiválóbb emberei osztották fel» (Antiquiates 20. 2, § 5) A Misna is említi, hogy a kiosztást a legkiválóbb férfiak teljesítették minden J.-nál. Ezeket a J. élén állókat nevezték gabbaim-nak és caddikim-nak, akik előkelőség tekintetében a Kohaniták ama ága után következtek, akikből a főpapok kerültek ki s ezek családjába külön elővizsgálat nélkül beházasodhattak. Maga Rabbi Akiba is a J.-i egyesületek élén állott. A segélyszervezésnek a világtörténelemben ismert eme legrégibb formái a Misna korában, tehát a Nagy Templom fennállás idején a következő volt. Minden községnek volt egy jótékony adományokat gyűjtő szekrénye (chuppó, korbán), mely a község szűkölködőinek szükségletére szolgáló pénzt tartalmazta. Ezek péntekenként megkapták heti eledelszükségleteikre, valamint a ruházatukra elégséges pénzt. Ugyancsak abból osztottak ki adományt a vándorszegényeknek és idegeneknek, akik csak annyit kaptak, amennyi egy napra szükséges volt, szombat kimenetelekor pedig három napi táplálékot. Ezenkívül azonban egy ebéd mindig rendelkezésére állott, az esetleges szükségre való tekintettel. A J.-i szekrényt a község három előkelő bizalmi férfia őrizte s csak J.-i ügyekben Besz-dint képeztek s saját belátásuk szerint járhattak el oly módon, hogy tekintetbe vették a támogatott személy előbbi szociális helyzetét. A pénzbeszedésre a két legtekintélyesebb vezető ment, de függetlenül ezek sem szedhették azt be, viszont nem kéregetni mentek adományokat, hanem formálisan megadóztatták az egész lakosságot tehetsége szerint; teljes felhatalmazással rendelkeztek és vonakodás esetén ingóságokat foglalhattak le. A «Chuppó» részére hetenként újra gyűjtöttek minden községben. Ha valaki 30 napig egy városban tartózkodott, köteles volt adakozni, ha 6 hónapig, akkor a ruhasegélyezéshez, ha 9 hóig, akkor temetési költségekhez is hozzájárulni. A J. adminisztrátorait, ill. a gyűjtőket parnasszimnak nevezték s ezek nemcsak a gazdag és előkelő férfiak voltak, de makulátlan jellemükhöz szó sem férhetett és panasz sehol nem fordul elő ellenük. Valamennyi régi zsidó J. vezető princípiumát a Talmud abban összpontosítja, hogy a szegényt sohasem szabad megszégyeníteni (Chaggiga 5a). A J.-ot a Templom fennállásakor, de különösen azután, hogy a szimbolikus értelmű áldozások megszűntek, az áldozatok egy fajának fogták fel s ehhez képest az adakozóknak méltóaknak, tisztáknak és kifogástalan jelleműeknek kellett lenniük, mintha áldozathozatalra járulnának, úgyszintén az elfogadóknak is a vallás keretein belül kellett élniük. A J. alapokból a Talmud tanúságtétele szerint nemzsidókat is támogattak, de azok a zsidók, akik félredobták a Törvényt, nem tarthattak jogigényt többé a támogatásra, ha részesültek is benne (Gittin 61a). A magán jótékonyság természetesen ez elől sem zárkózott el. Bálványimádóknak nem engedték meg, hogy az áldozat jellegével bíró J.-hoz hozzájáruljanak. A J.-nak legrégibb intézményes formája, amely egyáltalán létezett, a zsidóknál volt meg s ez az országutakon létesített menházak voltak, idegenek, hajléktalanok és üldözöttek részére. "                            Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 2342 .cimszó a lexikon 426 . oldalán van.