12286.htm CIMSZO: Jesája SZOCIKK: "Isten a világ ura, a sorsintéző,
minden esemény az ő akaratából ered és minden ítélete méltó az ő igazságához. A
mindenttudó és mindenttehető nem áhíthat áldozatokat. «Csak a jogtisztelet
fogja megváltani Ciónt és csak az igazság az ő megtérőit. Mosakodjatok,
tisztuljatok, vessétek el gonosz tetteiteket, távolítsátok el a bűnt,
gyakoroljatok jót, keressétek az igazságot, egyenesítsétek fel az elnyomottat,
szolgáltassatok igazságot az árvának és védjetek meg az özvegyet.» Ez az ő
Istenhite, de politikai hitvallomása is. Csak az erkölcsi tisztaság mentheti
meg a nép jövőjét. A léhaság, a belső romlottság, a szegények kárán tobzódó
fényűzés elpusztítja és nagyon keserű lesz a hanyatlás. Mesterien festi meg
ennek a kornak feslettségét a következő jövendölésben: «Akkoriban elveszi az
Isten a lábikráknak nap- és holdképes cicomáit, a függőket, láncokat és
fátylakat, a pártákat, lábláncokat és díszöveket, az illatszelencéket és a
varázsereklyéket, a karikákat és az orrgyűrűket, a tükröket, gyolcskendőket,
fejkendőket és átalvetőket. Illat helyett bűz lesz, öv helyett kötél, fodros
hajdísz helyett tarfej.» A gazdagok példája csábította a népet erre a prédáló
fényűzésre és mindenki a harácsolásból merítette a hozzávaló tehetséget.
Mindenki telhetetlen volt és ez csak végső romlásra vezethetett. «Jaj azoknak,
akik házat házhoz építenek, mezőt mezőhöz foglalnak, hogy nem is marad már hely
mások számára, de majd maradtok magatokra az országban.» A nép, ha érezte is
romlottságának veszedelmeit, mégis remélt, mert bízott az intézményeiben. De J.
éppen ezen a ponton szállt szembe az általános felfogással. A béke és az
üdvösség kútforrása nem a formákban rejlik, hanem a nép jellemében. Ezért bízik
Chizkijáhuban, aki vallásos reformjaival tisztultabb istenismeretet árult el és
tőle várja, hogy helyreállítja az igazságot és megalapozza az üdv birodalmát.
Világszemlélete oly magas csúcsra emelte, hogy Izrael határain túlra is
vethette jószemének tekintetét. Nem csak Izraelt látta, de a népek sorát is.
Fájt neki a nemzsidó népek sorsa is és egy-egy reménysugárral földerítette
látókörüket. Seregszemléje az egész világra kiterjedő eszchatológiával
végződik: «Mert az Úrnak minden haragja vagyon minden pogányok ellen és
búsulása azoknak minden sokaságán, veszedelemre rendelte és halálra adja őket.
Az egeknek minden serege is megsenyved és összegöngyölődik tekercs módjára az
égbolt és minden serege lehull, ahogyan lehull a szőlőtő levele és ahogyan
lehull a fügefa hervadt lombja. Mert fellázadt az Égben az én fegyverein és imé
az edomitákra leszáll ítéletre és a népre, amelyet veszedelemre rendeltem. Az
Úrnak fegyvere megteljesedik vérrel, meghízik kövérséggel, a bárányok és bakok
vérével, a kosok veséinek kövérével, mikor az Úrnak áldozat leszen Brezrában és
nagy öldöklés Edómban. Mert az Úr leszámolásának napja és a büntetésnek esztendeje
lészen Ciónért.» (Jes. 34. 2, 4, 5, 6, 8). De aztán a megváltott Cionra gondol
és a tekintete felderül : Örül a puszta és a sivatag, vigad a vadon is és
kivirágzik, mint a nárcisz. Akkor a vakok szemei megnyílnak és a süketek fülei
megnyiladoznak. És a délibáb tóvá lészen és a szikkadt föld vizek forrásává. És
lészen ott örvény és út és szentség útjának neveztetik... és nem járnak azon
mások csak azok, akik megváltattak.» (Jes. 34. 1,5, 7,8,9). — Deutero J. vagy
Babiloni Névtelen próféta. J. könyvének egységessége a 40. fejezetnél
megszakad. A további 26 fejezetben is az előzők szelleme nyilatkozik meg, de
mégis újszerűen és még erőteljesebben. De a megváltozott stílusnál feltűnőbb
még a történelmi szemlélet, amely más, mint az első 39. fejezetben. A
babilóniai exiliumról itt más képet kapunk, amely nem egyezik az eddigi
fejezetekben rajzolt helyzettel. A bibliai kritika ez oknál fogva a könyvnek
hátsó részét (40—66. f.) egy másik prófétának, a Babilóniai Névtelennek
tulajdonítja. A próféta Babilonjában élt. Hírét vehette hogy harminchét
esztendei raboskodásból felszabadul Jojachim király és hogy messze keleten
Cyrus diadalai népeket szabadítanak fel jármuk alól. Izrael népének egy része
már nem is akart tudni a visszatérésről, másik része áhította ugyan, de nem
merte remélni. Ő mégis a nemzeti ébredésnek prófétájaként fordul a
csüggedtekhez és kishitűekhez. Régibb jóslatok is (melyeket Jesája könyvébe
[13. 1], iktattak), voltak forgalomban Babilónia bukásáról. «Még a ciprusfák is
kárörvendenek fölötted valamint a Libanon cédrusai: mióta elbuktál, nem jár
ránk, aki kidöntene. Az alvilág alulról eléd háborog, eléd riogatja árnyait, a
föld régi hatalmasait, felkelti trónjaikról a népek valamennyi királyát.
Mindannyian megszólalnak és mondják : te is elaléltál, mint mi, hozzánk
hasonlóvá lettél... Mi mélyen zuhantál alá az égről, fényes csillag, hajnalfia;
földhöz vágódtál, népek sanyargatója. Azt forgattad elmédben: felhatolok az
égbe, Isten csillagai fölé emelem trónomat... felszállók felhők magasságába, hasonló
leszek a Felségeshez : most letaszíthattál az alvilágba, a sírgödör legmélyére
... A nemzetek minden királya sírboltjában nyugszik, dicsőségesen, téged pedig
kivet a sírod is, mint korhadt csemetét» (14. 8—19). Minden múltbeli jövendölés
és jelenben lejátszó világtörténeti esemény reményt öntött beléje, hogy Izrael
nem veszett el örökre és közeledik a megváltás órája. «Vigasztaljátok,
vigasztaljátok népemet, szól az Isten, hassatok szívére és hirdessétek, hogy
immár letelt rabságának ideje, hogy kivette már kétszeresét büntetésének Isten
kezéből». Szerinte «Cyrus jobbját Isten fogta meg», hogy meghódoltasson előtte
népeket, hogy ércajtókat feltörjön és vaszárakat felpattantson. Csak magának,
Izraelnek is rá kell még eszmélnie, hogy Istennek tervei vannak ő vele, hogy ő
általa akarja nevét a földön elterjeszteni. Izrael népe Isten szolgájává
magasztosult szenvedéseinek tisztítótüzében. Ő nem tűzzel-vassal terjeszti majd
a hitet, sőt repedt nádszálat sem tör ketté és pislogó kanócot sem olt el,
mégis napvilágra deríti az igazságot. Eddig lenézték, megkínozták, «latrok közé
szánták a sírját», de egyszer beismerik hogy «a mi bűneinkért szenvedett, a mi
vétkeinket viselte és az ő sebeiből gyógyulás fakad számunkra» (