12283.htm CIMSZO: Jeruzsálem SZOCIKK: Jeruzsálem, héberül: Jerusolájim, az ókori zsidó állam (Judaea), majd Palesztina fővárosa, egyike a világ legrégibb és legnevezetesebb városainak, évezredeken át királyok lakhelye, nagy világtörténeti mozgalmak középpontja volt és a zsidóknak, keresztényeknek és mohamedánoknak ma is egyformán szent, helye. A Biblia szerint (Mózes 1. 14. 18) már Ábrahám idejében állott a város, mely Malkicedek király rezidenciája volt és «Salem» (béke) nevet viselt. Régebbi neve még a városnak : Jebus és Jebussi a jebuziták föníciai törzse után, akiktől Dávid király foglalta el a várost, mely róla a «Dávid városa» nevet nyerte. A felső város körül húzódó sziklás Cion-hegyről még Cionnak (l. Cion) és Cion bástyájának (Sám. II. 5. 5—10) is nevezték. Mikor a két városrészt, a felső és alsó várost nagyarányú építkezésekkel összekötötték, akkor kapta a város a J. nevet, melynek tulajdonképpeni jelentése: «újjáépített Salem». Görög és latin szerzők Solymanak, az arabok El Kudsnak és Beit el Mukkadasnak (szentség) nevezik. A Bar Kochba-lázadás leveretése után egy ideig Aelia Capitolina volt a neve, míg a törökök Kodzsi Serifnek nevezik. J. Palesztina (l. o.) nyugatjordáni részén, a Cion, Moria és Akra hegyeken épült s három szűk völgy fogja körül. I. Agrippa alatt megnagyobbodott J. egy új városrésszel, amely a Becetha dombon épült. Később a Moria hegyétől délkeletre az Ofel, az olajfák hegyének lábánál pedig a Bethpage és Bethania nevű városrészek épültek ahol a zarándokok laktak. J.-et először Dávid király erősítette meg, aki a Cion hegyén emelkedő várat fallal vétette körül. Az erődítési munkálatokat Salamon király folytatta s valószínű, hogy ő építtette a sok tornyú három fal közül az elsőt, mely az egész várost körülkerítette. Nehemiás Könyve a város kapui közül megemlíti a völgykaput, mely a mai jaffai kapunak felel meg, Efrajim, vagy Benjámin kapuját (a mai damaszkuszi kapu), a juhok kapuját (a mai István kapu) és az esszénusok kapuját. A régi J. pompájáról tanúskodik a Királyok Könyve (II., 9. 16), mely felsorolja a város díszes palotáit: a Templom, Dávid és Salamon palotája, az «asszonyok háza» a függő kertek a királyok tavával stb. Évezredek alatt J. sok viszontagságon ment keresztül. A zsidó honfoglalás és az ország felosztása után Benjámin törzséé lett a város, amelyet teljesen Juda törzse hódított meg. A várat a jebuzitáktól Dávid foglalta el. Alatta és Salamon király alatt érte el J. virágzásának fénykorát s lett Templomával, palotáival és erődítményeivel a vallási és állami élet középpontja és az ország fővárosa. Salamon halála után J. elvesztette jelentőségét és évszázadokon át egymást váltották falai között a hódítók. Jerobeam alatt Sisak egyiptomi király foglalta el és pusztította el a Templomot. Joram alatt az arabok és filiszteusok, Chizkia idejében az asszírok dúlták fel a várost, mely Cedekia alatt Nebukadnezár Babilónia királyának uralma alá került, ki fogságba hurcolta a zsidókat, elpusztította a Templomot és a falakat is (586. Tisobe-áv). 445-ben Kr. e. Cyrus perzsa király jóindulata folytán Ezra pap és Nehémia próféta vezetésével visszatért a zsidóság exiliumából J.-be, melyet újra építettek. A második Templom építése is erre az időre esik. 320-ban Ptolomaeus hódította meg J.-et. 168-ban pedig Antiochus Epiphanes szír király foglalta el, aki elpusztította a falvakat, megrongálta és kirabolta a Templomot. Antiochus szentségtörő eljárása a Makkabeusok (l. o.) szabadságharcát eredményezte, akiknek vezére Juda Makkábi visszafoglalta hosszú harcok után J.-et. A Hasmoneus (Makkabeus) dinasztia alatt, valamint a Herodianusok idejében ismét fejlődésnek indult J., de ez csak rövid ideig tartott, mert II. Agrippa alatt a rómaiak, legyőzve a zsidóság hősi ellenállását, (l. Giskalai János) elfoglalták a várost és elpusztították a Templomot (70. Tisó be-Áv). Bar Kochba (l. o.) vezetésével a zsidók visszafoglalták J.-et, mely rövid idő múlva ismét római fennhatóság alá került. Hadrián császár Aelia Capitolina néven újjáépítette J.-et és a Templom helyére Jupiter Capitolinus templomát emelte. A zsidóknak ekkor halálbüntetés terhe alatt tilos volt átlépniük a város kapuját. Constantin császár alatt keresztény várossá lett J., melyet sűrűn kerestek fel a keresztény zarándokok. 614-ben II. Chosroes perzsa király elfoglalta J.-et. de 629. Heraclius császár visszafoglalta. 637-ben a győzelmes Omar kalifa négy havi ostrom után végkép elfoglalta J.-et, mely egészen 1918-ig mohamedán uralom alatt volt, kivéve 1099—1187-ig, amikor a keresztes hadak megszállva tartották, de az utóbbi évben Szaladin egyiptomi szultán visszafoglalta azt. Később Törökország alá tartozott Palesztinával együtt J. is, mely egészen a jelen századig vissza fejlődött s csupán a cionizmus fellendülésével regenerálódott. Ma J.-nek 120,000 lakosa van, amelyből 80,000 zsidó. A Balfour-deklaráció (1918) óta az angol protektorátus alatti zsidó államfővárosa s a főbiztos (Chief Commissioner) székhelye. Számos középülete s újabban gyártelepe is van. Iparai közül különösön a faáruk készítése jelentékeny. J. nevezetessége az utóbbi években létesült egyetem, melynek épülete a Scopus hegyén van. Úgyszintén van a fővárosnak hébernyelvű modern operaháza is, mely magas színvonalon áll. Emellett régebb idő óta van nagyszabású árvaháza, újabban több modern berendezésű kórháza, hébernyelvű gimnáziuma, számos napi- és hetilapja ugyancsak héber nyelven és könyvtára is. J. zsidósága nem alkot egy hitközséget, hanem külön községekben tömörülnek a különböző országokból származó zsidó beköltözöttek. J. tudományos szempontból is rendkívül nagy jelentőségű, nem csupán az újonnan létesült egyeteme miatt, hanem főképen azért, mert ott van az amerikai, angol és német Biblia-archeológiái kutatók központja. J. minden időben a zsidóság szent városa volt s az is maradt mind e mai napig. A Zsoltáros rajongó lelkesedéssel énekli meg mint «Isten városát», a «szent várost», de a későbbi talmudtudósok munkáiban is sűrűn bukkannak fel poétikus képek J. hajdani dicsőségéről. «Ez volt a város, melynek híre a világ egyik végétől a másikig visszhangzott» (Midr. Rabba). «Tíz mérő szépséget kapott a világ, ebből kilenc jutott J.-nek» (Kiddusin 49b). A diaszpóra évezredei alatt J. a jobb jövőnek mindig eleven szimbóluma volt a zsidóság számára, rnely sohasem adta fel a reményt, hogy visszatérhet ismét majdan régi fényében tündöklő J.-be. Ennek a zsidó liturgiát sűrűn átszövő reménykedésnek legmeghatóbb kifejezéseit a Haggadában (jövő évre J.-ben) és a Zsoltárban (Száradjon el a jobbom ha valaha elfelejtelek J.) találjuk. L. Bar Kochba. Giskalai János, Tiso-be-av, Cion és Zarándoklás a Szentföldre). Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 2283 .cimszó a lexikon 410 . s köv. oldalán.