12192.htm       CIMSZO:        Ipolyság                                  SZOCIKK:     (Sahy), nagyk. Hont vm.(Cs.-Szl.), 4206 lak.  A zsidó hitközséget  Winter  Fülöp és Glück   Zanvel   1850.   alapították.   Az   első elöljárók Winter János, Glück Mór, Herzog Gábor, Weiszberger Wolf és Glück Adolf voltak. Ugyanakkor alakult a Chevra Kadisa, amely ma Rosenberg Miksa  vezetésével működik és 126 tagot számlál. Az első rabbi Deutsch Salamon volt, aki 1851 körül került a hitközséghez és 20 évi működés után a nyitrai rabbiszéket foglalta el. 1878 körül megválasztották Groszmann Gyula rabbit, aki már több mint 50 éve működik. 1852-ben építették a templomot a hontmegyei zsidóság támogatásával. 1874-ben létesült az elemi iskola, amelynek 67 tanítványa van. A tantestület tagjai: Spitzer Jakab, Kopasz Ármin és Lissovits Mór. Később megalakult a nőegylet, a kultúregylet és a leányegylet. Utóbbi már nem működik. A Nőegylet 139 taggal Schmidel Zsigmondné vezetése alatt áll.  1876-ban a tagok egy része különvált és orthodox hitközséget létesített, míg az anyahitközség  megmaradt status quonak. A háború alatt 46 teljesített katonai szolgálatot, akik közül 10 hősi halált halt. A forradalmi idők áldozata lett Bartos Elemér hadnagy.  1921-ben Talmud Tóra iskola létesült, amelynek 37 növendéke van. 1928-ban Winter Sándor és neje szegény  diákok   segélyezésére  50.000 ?k   értékű alapítványt  létesített.   A hitközség lélekszáma 597, családszám 113, adófizetők száma 286. A hitközség tagjai foglalkozás szerint 43 kereskedő, 22 iparos, 20 más szabadpályán, 10 orvos, 9 ügyvéd, 9 magántisztviselő, 9 magánzó, 8 gazdálkodó, 3 nagykereskedő, 2 tanító. 1 köztisztviselő, 1   nagyiparos  és   1  mérnök.   Évi költségvetés 100.000 ?k, amely összegből 10.000 ?k, filantropikus és szociális célokat szolgál. Anyakönyvi területéhez tartoznak a volt Hont-megye összes községei. A hitközség egyes tagjai jelentékeny vállalatok  és  földbirtokok tulajdonosai:   Link Frigyes gőzmalom tulajdonos, Vermes József cementgyáros, Winter Sándor téglagyáros, Kinszki József és Szabados Zsigmond földbirtokosok. A hitközség  mai  vezetősége:   Groszmann   Gyula főrabbi, Váradi Jakab elnök, Lengyel Dávid alelnök, Kinszki József pénztárnok, Kulka Miksa és Weinberger Mór gondnokok, Vámos Béla isk. elnök és Somogyi Miksa jegyző. Az orhodox hitközség első rabbijául Weisz Antalt választotta meg, aki még ma is működik. A hitközség gyors tempóban fejlődött. 1893-ban saját erejéből templomot épített. Ezenkívül van a hitközségnek egy imaháza. Talmud Tórát is létesített a hitközség 14 növendék látogat. A hitközség  48.000 ?k évi költségvetéssel dolgozik, melynek egy részét szociális és filantropikus célokra fordítja.   A hitközség   anyakönyvi   területéhez az ipolysági járás 68 községe tartozik.  Lélekszáma 150, a családok száma 50 (csak I.-on), adót 43-an fizetnek.  Foglalkozás szerint: 5 nagykereskedő, 1 gazdálkodó, 15 kereskedő, 2 munkás, 1 orvos, 2 vállalkozó, 6 iparos és 18 egyéb. A hitközség mai vezetősége: Weisz Antal főrabbi, Schmidl  Manó elnök,  Breiner Sándor alelnök, Berceller Zsigmond  pénztárnok, Dekner Mihály és Frankfurter Immánuel gondnokok,  Berceller József, Berceller Lajos, Gansel Ármin, Schmidl Zsigmond, Adler Sándor és Hercfeld Hermann választmányi tagok.                        Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 2192 .cimszó a lexikon 393 . oldalán van.