12189.htm CIMSZO: Ipar SZOCIKK: "1840-ben újabb törvény intézkedett a zsidók jogállapotának rendezéséről (l. Jogkiterjesztés) és ez a törvény kimondotta azt is, hogy «mesterségeket akár maguk kezükre, akár vallásukbeli legények segítségével szabadon űzhetnek.» «E törvénnyel kezdődik a zsidók polgáriasodásának korszaka, amelyben erőteljes lendülettel igyekszik feljutni arra a színvonalra, amelyen eloszlik minden előítélet.» (V. ö. Ventianer : «A magyar zsidóság története». Budapest 1922 II. r. II. f. 103.1.). Most megkezdődik az egyenjogosításért való küzdelem is (l. Emancipáció), de a zsidóellenes körök előbb a magyartalanság vádjával illetik a zsidóságot, majd mikor ez a vád megdől (l. Magyarosítás), előtérbe tolják azt a kérdést, hogy a zsidóság miért nem vesz részt az I.-i és a nehéz kézimunkákban, miért árasztja el az értelmiségi és kereskedelmi pályákat. A vádra csak az állampolitika felelhetett volna, mégis a zsidóságnak kellett megfelelni. És a zsidóság kész volt arra, hogy az elmúlt idők hibáit és mulasztásait, amelyek nem őt terhelték, helyrepótolja. Jakobovics Fülöp elnök-igazgató és Kern Jakab alelnök vezetésével megalapították «A nehéz kézműveseket és a földmívelést az izraeliták közt terjesztő pesti egylet»-et, hogy zsidó ifjakat neveljenek a nehéz kézimunkára és a magyar I. fejlesztésére. Az egyesület utóbb a «Magyar Izraelita Kézmű- és Földmíves-egylet» (l. o.) címet vette fel és hetven esztendős fennállása alatt sok ezer kiképzett iparost adott az országnak. Ezeknek az iparosoknak a sorát az 1846. mesterjogosítványt nyert Feiwel Lipót lakatos nyitotta meg. Az egylet vidékre is kiterjesztette működését és Aradon, Debrecenben és Nagykanizsán indult meg hasonló mozgalom. Sok akadállyal kellett megküzdeni a kezdeményezőknek és csak nagy pénzáldozattal lehetett a keresztény mestereket rábírni arra, hogy zsidó tanoncokat felvegyenek. A zsidó mesterek, akik József nádor közbenjárása folytán 1848-tól kezdve hatósági intézvényekkel és tanácsi végzésekkel szabadíttattak fel, mégis sok nehézséggel találták szembe magukat, mert a céhek zárkózottsága még mindig nem engedett fel. A kisipar így a lassú és szívós munka folytán megindult a fejlődés felé. A negyvenes évek I. mozgalmai azonban felébresztették a vállalkozási kedvet és megkezdődtek a gyáripari alapítások is. E gyárak közül, amelyek nemcsak a belföldi szükséglet kielégítésére törekedtek, de a külföld előtt is reprezentálták a magyar I-t, említésre méltó az óbudai Goldberger Sámuel és fiai kékfestő-gyára, amelyet ugyan még 1785. alapítottak, de csak a XIX. sz. negyvenes éveiben jutott a fejlődés oly fokára, amely versenyképessé tette a külföldi piacokon is. A gyár főérdeme abban áll, hogy felfokozta a termelést, amellyel eddig csak kis ipartelepek foglalkoztak. Fischer Mór (l. o.) alapította a herendi porcelángyárat és ezzel egészen új iparágat létesített Magyarországon és a külföld előtt megbecsülést szerzett a magyar I.-nak. Gyártmányai az 1842-iki első iparműkiállításon bronzérmet nyertek, 1847. pedig megkapták a nagy aranyérmet. 1860-ban alapították meg Pesten az Első Magyarhoni Parkettgyárat a Neuschloss Simon, Bernát és Miksa testvérek, akik már a negyvenes években nagy fakereskedést űztek és ácstelepet tartottak fenn. Zsidók alapítottak Tatán cukorgyárat és Vörösvágáson is zsidók tárták fel az opálbányát. Mandel Bernát már 1837. építette az országban a legelső gőzmalmot és így úttörője lett a malomiparnak. 1860-ban alapított műtrágyagyárat Pécsett Justus Jakab, Festetich Béla gróf anyagi és erkölcsi támogatásával. Közben a kisipar is haladt a fejlődés útján. 1851-ben a bécsi kormány rendeletben mondta ki, hogy vallása, nemzetisége, születése és szüleinek állása miatt nem zárható ki senki a kereskedelem és ipar gyakorlásából. A pesti és budai szabócéhek kérték a rendelet visszavonását, minthogy abban a katolikus vallás érdekeit látták veszélyeztetve, az 1851-iki végleges ipartörvény maguknak a kereskedelmi és iparkamaráknak ajánlatára végleg megszüntette a vallási különbséget. A kisipar annyira fejlődött, hogy 1859. a pesti Dohány-utcai templom építésénél a lakatos- és rézműves munkákat már csupa zsidó iparos végezte. Az ötvenes évek végén Pápán annyi tímár és szabó volt, hogy külön céhet alkottak, Pesten pedig 1861. a zsidó cipészek akartak külön céhbe tömörülni. Az 1879-iki párisi világkiállításkor már egész sora vonulhatott fel a magyar I. képviselőinek. Posner Károly a magyar osztály sikerült megrendezéséért az «Academie national agricole manufacturiére et commercial» nagy aranyérmét kapta. Magas kitüntetésben részesültek még: Nagel Hermán vasöntöde r.-t., Neuschloss Miksa parkettgyáros, Adler Károly szeszgyár-igazgató, Fischer Ignác majolikagyáros, Fischer Sámuel porcelángyáros, Egger Sámuel aranyműves, Löwinger Károly bőröndös és Spitzer Miksa aranyműves. Az 1879-iki székesfehérvári országos kiállítás alkalmával kitüntették: Brüll Lipót malomtulajdonost, Léderer Sándor bányatulajdonost, Márkus Ignác és Ullmann Lajost,a pécsi szénbányák képviselőit. Ezen a kiállításon a 7184 magánkiállító között 1155 volt zsidó. 1855-ben az ország összlakosságának 4,8 százalékát tette a zsidóság, tehát az a körülmény, hogy az I.-i kiállítók közt 16 százalékban vehetett részt a zsidó I., mutatja leginkább azt a fejlődést, amit néhány évtized alatt elért és javára szolgált az ország fejlődésének. Egyébként 1870— 1890-ig a következő zsidó iparosok részesültek arany- és nagy ezüstérem kitüntetésében az Országos Iparegyesület részéről a magyar I. fejlesztése körül szerzett érdemeikért: A legelső ezüstérmet 1870. Schön Jakab zsinór- és paszományos kapta; utána következtek: Dembitz M. aranyműves, Engel Adolf faiparos Pécs, Ehrlich Miklós mázoló, Fischer József szalaggyáros, Lajtha Bruck, Fischer Károly bőrgyáros, Feiwel Lipót lakatos, Fischer Ignác porcelánfestő, Fischer Vilmos porcelánfestő, Grosz és Weisz kalapgyáros, Hirsch Ignác vízmentes ponyvagyáros, Hoffmann Z. kárpitos, Komorner Sámuel márványárugyáros, Knopp és Steiner cégtáblagyár, Krausz Mayer szeszgyára, Krausz és Linczer szeszgyára, Kaufmann Lázár kondor- és kóctelepe, Ludwig Lipót harisnyagyára, Légrády testvérek kő- és könyvnyomdája, Leichtner és Társa szövő- és kötőgyára, Jaulusz és Hoffmann kőszénbánya, Neuschloss K. Fiai parkettagyára, Neumann Vilmos papírlemezgyára, Ohrenstein Testvérek cementgyárosok, Beocsin, Préger Zsigmond tükörüveggyár Keszthely, Rubin és Krausz aranylánckészítők, Sprinzl Mór ács Pozsony, Steinschneider Jakab ágytakarógyára, Schwartz Antal cipész, Spitzer Miksa aranyműves, Schuk Náthán mérleggyára, Taussig József keretgyára, Weiner Mór bádogos, Wolfner Gyula és Társa bőrgyára, Zwack J. likőrgyára, Havas Sándor láncgyáros, Fischer és Heidlberg vegyészeti gyára, Weisz Berthold és Manfréd konzervgyára, Ádler Lajos lakatos, Diamant Manó aranyműves, Fuchs G. mérleggyáros, Kőnig Izidor bútorasztalos, Breitner Testvérek ezüst- és zománcgyárosok, Laczkó Testvérek bőrgyára Liptószentmiklóson, Vogel Mór ékszergyáros, Link Fülöp ötvös, Schön Antal cukrász Győr, Berger Jakab bádogos Ungvár, Engelsmann Henrik épületbádogos, Kunody és Krausz kalapgyárosok, Egger Testvérek villamossági gyár, Ehrlich J. és H. kályhagyára, Freund A. bőrárugyára, Sátori Miksa és Mór ásvány- és kőmalma, Stern József kefegyára Debrecen, Garai Ármin kárpitos, Margulics Miksa gépszíjgyára, Fischer Adolf lakatosárugyára, Mautner Gyula szabó Veszprém, Bérczi D. Sándor hímző minta gyára, Wessel Lipót posztógyáros Veszprém, Blau Mór cipész Felcsúth, Grosz Ignác ecetgyára Hajdúszoboszló, Katzer József szűcs, Reitzer Lipót Szeged, a háziipar fejlesztéséért, Strausz Béla cukorgyáros Pécsett, Sichermann Lipót szerkovács, Freund Jakab festőgyár, Schwarz Róza nyakkendőgyára, Winkler Simon illatszergyára Szabadkán és még sokan mások is." Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 2189 .cimszó a lexikon 390 . oldalán van.