12186.htm CIMSZO: Inkvizició SZOCIKK: Inkvizíció,
eredetileg egyházi intézmény a középkorban, majd az újkorban is, amikor
főképpen Spanyolországban vészthozó nagy szerepet játszott. A zsidóság
történetében és különösképpen a zsidó martirológiában rendkívül nagy jelentősége
van. Az I. eredetileg nem a zsidók ellen irányult, hanem azok ellen, akiket az
egyházi, majd egyházjogi felfogás eretnekeknek (haeretici, haereses)
minősített. Ehhez képest a középkori I. csupán a megkeresztelt, de visszaeső
zsidót és a zsidóságra áttért keresztényt, mint judaizálót (l. Judaizálás)
vonta vád alá, de ezenkívül az iratok (Talmud, bibliakommentárok és más
teológiai iratok) cenzúráját (l. Cenzúra) tartotta kezében kezdettől fogva. Az
I. szervezését és az I.-törvényszékek felállítását az 1148-iki veronai zsinaton
III. Lucius pápa alatt, majd az 1215-iki lateráni zsinaton III. Innocencius
pápa alatt határozták el véglegesen s eredetileg a dél-franciaországi
eretnekeknek (albigensek és valdensek) nevezett igazi keresztény szellemű emberekből
álló szekta ellen irányult. Ámde a Toulouseban
felállított első hitnyomozó-törvényszék már vont vád alá zsidózó (judaizáló)
eretnekeket is, sőt 1288. a
zsidó szellemi élet egyik vezető centrumában, Rasi korábbi működése helyén, a
champagnei Troyesban számos zsidót és nem is judaizálót elevenen elégettek (l.
Memorkönyvek). Kétségtelen, hogy az I. eljárása még az akkori kánonjogi
felfogásba is beleütközött s a dominikánus inkvizítorok fanatizmusa a világi
hatóságokban is ellenszenvet keltett. Így a zsidók iránt ellenséges indulatú
Szép Fülöp francia király megrótta miattuk az egyházi hatóságot. A középkorban
egyébként az I. a zsidó könyvek cenzúráját, majd tömeges elégetését intézte (l.
Kereszténység és zsidóság viszonya), de csupán ritkább esetben kerültek eléje
zsidók, többnyire, mint «judaizáló eretnekek». Egészen más volt az ú. n.
spanyol v. újkori I., mely az 1478-iki pápai bullán alapult. Az
I.-törvényszékek megszervezése 1480. történt meg s 1491. az egész
államterületre s az összes későbbi gyarmatokra kiterjedt s érvényben volt
1829-ig. A zsidók kiűzését elrendelő 1492-iki királyi ediktum. következtében az
ottrekedt és kényszer hatása alatt megkeresztelkedett zsidók, amennyiben
judaizálóknak bizonyultak, az I. hatásköre alá tartoztak. Az egész eljárás
célja, mint az magából Ludovicus á Paramo XVI. sz.-i inkvizítor művéből
kitűnik, a zsidók vagyonának lefoglalása volt, miután ezen a korona és az I.,
meg maga az egyház osztozott. A középkori Gui toulousei inkvizitor Practica
Inquisitionis és Eymerich aragóniai inkvizítor Directorium Inquisitorum c.
művéből, továbbá a pápai bullákból, a főinkvizítorok némelyikének, főképpen
Torquemadának, majd Manrique és Espinosa bíbornokoknak ú. n. instrukcióiból
megállapítható, hogy az egész állam I.-kerületekre volt felosztva s minden
vádlott a saját kerületébe tartozott. I.-kerületek, melyek számos, sőt
leginkább judaizáló pereket tárgyaltak, a tulajdonképpeni Spanyolországon kívül
voltak még Chartagena de las Indiasban, Mexicóban, Peruban és Goában.
Portugáliának külön kerületei voltak s ott az I. később lett intézményesítve,
de azután sokkal nagyobb számban szedte áldozatait a zsidóságból, mint maga a
spanyol I. Portugáliában azért késhetett az I.-törvényszékek felállítása, mert
a zsidók és marannusok óriási pénzáldozatokkal magában Rómában is vonakodásra
tudták rábírni az egyház főtényezőit, a lisszaboni nunciaturát pedig
évtizedeken át a legjobban jövedelmező egyházi stallumnak tekintették. Az I.
perei eleinte súlyos visszaélésekkel folytak le s különösen Torquemada, Deza és
az ezalatt működő Lucero kanonok, cordobai inkvizítor neve tartozik a
legvéresebbek közé az I. történelmében. Kimutatás van arról, hogy pl. Lucero
kanonok a XVI. sz. elején Cordobában még az I. perrendje szerint is a
legszabálytalanabbul két olyan auto-de-fét rendezett, melynek egyikén 107, a másikán 110 zsidót s
néhány keresztényt égettek el elevenen. Az I. későbbi perrendjét szigorúan
szabályozták, így a perbefogást, a tanúkihallgatást, a tortúrát, az
ítélethozatalt, vagyonelkobzást stb. A tortúra nem volt borzalmasabb, mint
bármely más európai állam tortúrája, de szörnyűséget fokozta, hogy egyházi
emberek, a vallás őszinte mártírjain tisztán abból a célból követték azt el,
hogy vagyonukat lefoglalhassák. A legfőbb büntetés az ú. n. «világi karnak való
átadása (relaxatio)-ban állott, ami az elégetést jelentette. Ha meggyónt az
áldozat, ill. ha gyónását elfogadták, akkor előbb vasnyakkal (garrucha)
megfojtották s csak azután égették el ha nem, elevenen. Kisebb büntetésnemek
voltak a gályarabság, vergüenza (nyilvános megcsapás félmeztelen állapotban,
nőkön is), rengeteg imádságmondás, több évig tartó sanbenito-viselés
(gúnyköntös) s a mindezeket megelőző vagyonelkobzás és hivatalviselési
képtelenség négy nemzedéken át, továbbá a carcel perpetua, ami internálásnak
felel meg, de nem tömlöcnek. Legtöbb esetben azonban elégetés volt. A pereket
gyanús halottak ellen is lebonyolították s ezeket in effigie v. in statua, kép
vagy báb alakjában, csontjaikkal együtt égették el. Az ítéletszövegek a
relaxatiót, tehát a tűzhalálnak való átadást kivétel nélkül e szavakkal
vezették be: Christi nomine invocato. Az elégetés a Quemado o-n (égetőtár)
történt, mely többnyire, bár nem mindig a városon kívül volt, de pl. a madridi
borzalmas 1680-iki auto-de-fén a város főterén. A Quemaderón levő brazerókhoz
vasnyakörvvel kötötték a mártírokat, majd kihirdették az ítéletet, melynek
megtörténte után két-két szerzetes vezette el az elítélteket s adta át a világi
karnak (brazo seglar), mert «az egyház nem ont vért» (ecclesia non sitit
sanguinem), de már a középkori IV. Innocenciustól kiadott Ad exstirpanda pápai
bulla kötelezővé tette a világi hatóságoknak az öt napon belüli ítélet
végrehajtást. Spanyolországban azonban ez kivétel nélkül az auto-de-fe
(hithűségi aktus) után történt. Az I. zsidó és marannus vagyis titkos zsidó
áldozatainak ma már megállapította a tudomány az átlagos létszámát, még pedig a
spanyol kir. akadémia Archivo Historico Nacional Inquisitio c. és a Fidel Fita
y Colomer jezsuita tudós által kiadott Boletin-sorozat óriási okmánytára, az
egyes várostörténeti monográfiák és adattáraik, a portugál I. adattárai, a
dél-amerikai Medina hat fóliót kitevő okmánytára, az egykorú spanyol krónikák,
az egykorú auto-de-fe Relatiók (a kerületi I. kötelező jelentései) stb. alapján.
Az irodalomban említett s az I. történetét feldolgozó szerzők véleménye
különböző, minek oka a régebbi kutatások s okmányok hiánya. Pontos és minden
előbbi kutatást egybevető auto-de-fé statisztikát ad Elkan Adler. aki éppen
zsidó szempontból tette azokat kutatás tárgyává. A létszám azonban csak az
auto-de-fékre vonatkozik, nem pedig az elégetettek létszámára, melyet azonban
rekonstruálhatunk. Úgy a Llorrente-féle elfogult túlzó nagy szám, mint a zsidók
mindenfajú megbüntetését egybefoglaló 300 ezren felüli Amador de los Rios-féle
áldozati létszám helytelen és túl magas, de ugyanúgy tudománytalan és torzító
az egyházvédő, bár az I-t valósággal szentesítő Rodrigo spanyol szerzetes
alacsony számadata. Az egykorúak, akik nem csupán történetírók, hanem hűséges
egyházi férfiak voltak, mint Pulgar, Bernaldez, Mariana stb. óriási számokat
közölnék s ezek egymással feltűnően egyeznek. Így Bernaldez, Deza főinkvizítor
káplánja csupán 1482_-89 közt 7000 elégetésről tud s ezek túlnyomó többsége
zsidó volt; a sevillai I. palotája falán lévő emléktábla pedig 1492—1524 közt
ezer eleven elégetettről szól, míg Mariana, a nagytudományú jezsuita csupán
Torquemada főinkvizítorsága alatt kétezer elégetésről tesz említést, de még a
XIX. sz.-i német benedekrendi tudós, Gamo is kétezerre teszi csupán a Ferdinánd
és Izabella korabeli elégetések számát. Ezek túlnyomó többsége zsidó volt s így
nem kétséges, hogy sok ezer tűzhalált halt vértanút áldozott fel az I.
Magyarországot az I. borzalmai elkerülték s a tűzhalálbüntetés csupán két
alkalommal fordult elő kimutathatólag. (L. Bazini vérvád, Nagyszombati vérvád,
továbbá Judaizálás, Mártírok, Ostyamegszentségtelenítés, Kútmérgezés és
Vérvád.). Irodalom. Lea, History of the Inquisition in Spain IV (1906);
Llorrente, Histoire critique de Inquisition d’Espagne I—IV. (1818, németül
1820) ; Kayberling, Geschichte der Juden in Portugal (1867); u. a , Ein
Feiertag in Madrid (1859) ; Elkan Adler, Auto de fé and Jews (1908);
Publications of the Jewish Historical Society of America I—XXX. (passim) ;
Lindo, History of the Jews of Spain and Portugal (1848); Paramo, De origine et
progressu sancti inquisitionis (1598) ; Amador de los Rios, História de los
Judios en Espana I—III (1875); Bedarride, Histoire des Juifs en France, en
Italie et en Espagne (1861) ; A. Castro, Historia de los Judios en Espagna
(1847); Jacobs, Sources of Spanish Jewish History (1894) ; F. D. Mocatta, The
Jews of Spain and Portugal and the Inquisition; Israel Lévi, Les Juifs et
l’Inquisition dans la
France Méridionale (1891). A tárgyra vonatkozó
forrásirodalmat l. Heltmann Rezső, Az inkvizíció a történelmi kutatások
megvilágításában (1928). Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929,
szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje
is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu,
http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 2186 .cimszó a
lexikon 387 . s köv. oldalán.