12172.htm       CIMSZO:        Igazságszeretet                        SZOCIKK:     "Igazságszeretet. (Héb.: emesz). Az Egy-Isten-hitnek első és legfőbb követelménye. Az igazságot nem lehet felosztani kisebb és nagyobb igazságra, mert többféle igazság nincsen és az Egy-Isten gondolatával csak az egyféle igazság egyezik. Az amerikai James hatása alatt a múlt sz. filozófiájának egyik jelentős iránya azt hirdette, hogy nem is egy az igazság, nem is abszolút, hanem inkább csak ideig-óráig tartó álláspont. A zsidó bölcseletben nem tudna gyökeret verni ez a teória, mert úgy hat, mintha a politeizmusból magvadzott volna ki. A Biblia azt követeli, hogy «teljesen az Istennel légy», tehát az ő egységében, amely fel nem osztható és az ő igazságosságában is, amely szintén oszthatatlan. Ennek megfelelően nem lehet az embernek kétféle becsülete sem : egy a nyilvánosság és egy a magánélet számára. «Ki tartózkodhatik sátradban, ki időzhet szent hegyeden? Aki gáncstalanul jár, igazság szerint cselekszik és szívében is igazat szól» (Zsolt. 15. 12). «Hat dolgot gyűlöl az Isten és hét dolog utálatos az Ő lelke előtt: Fennhéjázó szem, hazug nyelv és vértontó kéz ; csalárdságot koholó szív, a rossz után futó lábak, hamisságot terjesztő hazug bizonyság és testvérek között való viszályszerzés» (Példabesz. 6, 16—19). «Ha a bíró tudja, hogy egy peres követelés hamis, nem mondhatja: ,ha a tanuk mégis igaznak mondják, szerintük döntöm el, viseljék ők a felelősséget, mert írva van: «hazug ügytől tartsd távol magadat». Nem mondhatja a tanító a tanítványának : ,jól tudod, hogy semmi áron nem hazudok, van ennél s ennél egy mina követelésem, de csak egy tanúm van rá, jöjj te velem anélkül, hogy tanúságot tennél, csak keltsd a látszatát a tanúképp való megjelenésnek és akkor az adós magától fogja elejét venni a tárgyalásnak, mert írva van : Hazug ügytől tartsd távol magadat. A te igened legyen igaz és a te nemed legyen igaz». (Bába Mecia 49a)."                                Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 2172 .cimszó a lexikon 386 . oldalán van.