12101.htm       CIMSZO:        Hittérítés Magyarországon                               SZOCIKK:     Hittérítés Magyarországon. A magyar honfoglalás előtt, vagy huszonöt esztendővel sikeres zsidó hittérítés folyt a történelmi Magyarország déli és délkeleti részén, amely akkor még Bolgár-országhoz tartozott. A hittérítők alig lehettek mások, mint zsidóhitű kozárok, mert más zsidók, főleg a szomszéd országokból valók, társadalmi és politikai helyzetük miatt nem foglalkozhattak másvallásúak térítésével, de különben is az ősi zsidó felfogással ellenkezik a hittérítés eszméje (l. Hittérítés), amely a kozároknál is inkább politikai, mint vallási érdek volt. A hittérítés annyira éreztette hatását, hogy I. Miklós pápa 866. kiadott irata, amely a nép számára vallásos utasításokat ad, arra is utal, hogy a zsidók sikerrel működnek hitük terjesztésén és sok bolgárt zsidó hitre térítettek. A kereszténység terjedésekor, mikor a magyarok felvették a keresztény hitet, a kozárok nagy része is elhagyta felvett zsidó hitét és megkeresztelkedett. Ez volt az egyetlen tömeges áttérés, amelyet állampolitikai okok idéztek elő. Azok a kozárok, akik zsidó hiten maradtak, az idők során aztán összeolvadtak az itt talált, vagy később bevándorolt zsidókkal. Később a keresztény egyház számára pénzért is vásároltak zsidókat, amint azt IX. Gergely pápának a pannonhegyi apáthoz 1236 májusában írott levele bizonyítja. Ebben a levélben a pápa melegen pártfogol két kikeresztelkedett zsidót, Nevroniust és Anselmust, akiknek az apát életfogytiglani évjáradékot ígért, de a pénzek kifizetését nem teljesítette. A pápa levelében arra szólította fel az apátot, hogy a katholikus hitre tért két zsidót oly bőkezűen lássa el, hogy azok megkeresztelkedésüket meg ne bánják. Az ilyen és más anyagi előnyök idézték azt elő, hogy nemcsak a zsidók, de az izmaeliták közül is többen színleg a keresztény hitre tértek, mert így megszűntek rájuk azok a korlátozások, amiket a zsidó és izmaelita-ellenes törvények kiszabtak. Súlyos következménye volt a zsidókra nézve Nagy Lajos hittérítési szándékainak. Miután a zsidókat nem tudta áttéríteni a katholikus hitre, egész Magyarország zsidóságát a királyi főhatalmon kívül helyezte és 1360 körül kiűzette az országból (l. Kiűzetés). A H. Magyarországon a későbbi történelem során csak a keresztény egyházak missziós törekvéseiben nyilvánult meg szórványosan. (V. ö. Kohn Sámuel, «A zsidók története Magyarországon») .                             Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 2101 .cimszó a lexikon 373 . oldalán van.