12045.htm       CIMSZO:        Hertz    SZEMELYNEV          Hertz József     SZOCIKK:     "H. Joseph Hermán, a Brit Birodalom Egyesült Zsidó Hitközségeinek főrabbija (Chief Rabbi of the British Empire), szül. Rebrényen (Cng vm.) 1872 szept. 25. Atyja szintén rabbi volt s Amerikába vándorolt. H. New-Yorkban végezte gimnáziumi és egyetemi tanulmányait és szerezte filozófiai doktorátusát. A Zsidó Theológiai Szemináriumban nyerte el rabbiképesítését. Ezután Johannesburgban (Délafrika) lett főrabbi, de angol érzelmei miatt Köneges elnök kiutasította. Ekkor a katolikus vallási érdekek egyenlő elbírálása mellett küzdött és 1906. a transvaali egyetem tanára lett, majd New-Yorkban egyik nagy hitközség választotta meg rabbijává. Adler H. angol Chief-Rabbi halála után, amidőn több évi interregnum következett, csupán az ő személyében tudtak megegyezni s 1913. H.-t választották meg birodalmi Chief-Rabbinak London székhellyel. Ebben az állásában elsőrendű organizátornak bizonyult. 1920-21. az egész Brit-Birodalom öt világrészen szétszórt nagyobb zsidó hitközségeit beutazta hivatalos minőségben. H. elnöke a Jewish Collegének, az angol rabbiszemináriumnak Londonban, egyik kormányzója a jeruzsálemi egyetemnek és az állandóan ítélkező londoni Bész-Dinnek, alelnöke az Anglo-Jewish Associationnak, a londoni kórházaknak s a Népszövetségi Ligának. Tevékenységének hatása alatt a hivatalos angol zsidóság túlnyomó része a cionizmus álláspontjára helyezkedett. Vallásbölcseleti és más iránya művein kívül legelterjedtebb munkája a Book of Jeurish Thoughts (1917); A zsidó gondolat könyve, amelyből csakhamar húsz kiadás forgott közkézen az egész világon. Egyéb művei: The ethical system of James Martineau (1894); Bachja, the Jewish Thomas a Kempis (1898); The Jew as a Patriot (1898)."                                 Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 2045 .cimszó a lexikon 359 . oldalán van.