12000.htm CIMSZO: Héber akcentus SZOCIKK: Héber akcentus (Héb.: Neginosz), eredeti rendeltetése, hogy a tórafelolvasásnál az éneklésszerű előadást a legkisebb részletekig szabályozza. Éppen ezért a H.-nak olyan szerepe van, mint a zenei, illetve a hangjegyeknek. Egyszersmind azonban a hangsúlynak és az egyes szavak értelmi összetartozandóságának, továbbá annak a viszonynak a megjelölésére is szolgálnak, mely az egyes szócsoportok és az egész mondat között fennáll, mint a hangsúly jegyei a «milra» és a «milel» megkülönböztetésére szolgálnak, más szóval arra, hogy mikor kell az utolsó, mikor pedig az utolsóelőtti szótagot hangsúlyozni. Mint pontozó jegyek a H.-ok vagy elválasztok, vagy összekötők. Míg a mai hangjegyeknél minden jelnek egyetlen hang felel meg, addig a H.-oknál minden egyes jel a hangok kisebb vagy nagyobb sorozatát foglalja össze. A tórafelolvasásnál ma használt H.-ok a következők: Zarkó, Szegól, Munách, Revia, Pozér, Telisó katanó. Tel. gedoló, Mahpach pastó, Zókef kóton Z. godól, Dargó, Tévir, Merchó. Tipchó, Esznachtó, stb. Mint ahogy az imák dallamai sem mindenütt, egyformák, úgy a H.-ok melodikus jelentését is többféleképen értelmezik. Így az askenázi, a szefárd és a keleti zsidók egymástól teljesen eltérőleg éneklik a H -okkal jelölt hangjegyeket. De a zsidóság ugyanazon csoportjain belül sem mindig egyforma a melodikus értelmezés, hanem a szöveg szerint változik, de természetesen csak árnyalatilag. Így ugyanazon H.-nak más és más a dallama a Tóra, a Haftóra és a Megillasz-Eszter előadásánál. Ami a H.-ok eredetét illeti, arra nézve eltérők a vélemények. A középkor tudósai szerint a H.-ok isteni eredetűek, de legalább is a Talmud előtti korból valók, ma általános az a felfogás, hogy a H.-ok a Talmud utáni korból származnak. A H.-oknak megfelelő dallam eredete még kevésbé tisztázott. Azon kísérletek, hogy a H. jelekből rekonstruálják a legrégibb zsidó zenét, tehát a templomi zenét, mindeddig sikertelenek maradtak. Hogy éneklő hangon olvassák fel a Tórát, ez talmudi követelmény, amely szerint csengő lágy, dallamos hangon (Kóre binima) kell minden felolvasást megtartani. Ennek a követelménynek nemcsak esztétikai, de gyakorlati pedagógiai jelentősége is van: a szó a megfelelő dallammal inkább megragad az emlékezetben, mint anélkül s az ilyen előadási mód fokozza a Tóra tanulmányozása iránti érdeklődést. Arra nézve azonban nincsenek pozitív adatok, hogy a különböző H. jeleket mióta kötik össze pontosan meghatározott zenei hangokkal. Az a feltevés sem állja meg a helyét, hogy a H.-okkal kifejezett melódiák a zsinagógái ének alapját képező éneklő beszéd maradványai, mert e melódiákban későbbi korok zeneisége is pontosan felismerhető.  Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 2000 .cimszó a lexikon 352 . oldalán van.