11902.htm       CIMSZO:        Hajdú   SZEMELYNEV          Hajdu Miklós   SZOCIKK:     "5. H. Miklós, író, szül. Göllében (Somogy vm.) 1879. jan. 28. Jog- és államtudor. Már egyetemi tanulmányai során, 1897-től kezdve hírlapíró, előbb a Budapesti Napló belső munkatársa, majd 1904-21-ig A Nap c. napilap társszerkesztője, később felelős szerkesztője. Közben munkatársa az Új Idők e. irodalmi lapnak és segédszerkesztője a Magyar Színpad c. napilapnak, ezenkívül szerkesztett különböző közgazdasági lapokat és számos közleménye jelent meg a felekezeti lapokban 1921 óta a Magyar Tudakozódó Egylet vezérigazgatója. A legelsők közé tartozott, akik a magyar újságírást új formákkal gazdagították. A zsidó életről írt novelláit és rajzait a stílus nemessége jellemzi. A zsidó közéletben mint a Pesti Izr. Hitközség elől járó helyettese (az OMIKE és IMIT igazgatótanácsának, a Pesti Chevra Kadisa képviselőtestületének tagja stb.) tevékenykedik és nemes inieiativával segíti elő a felekezeti közélet tisztulását. Megjelent munkái: Képek és rajzok (1906); Güeád (1914); Mit akarunk? (1916); Tegnap és ma (1922); Menyegző után (1904); A hadnagy úr házasodik (1904); A horogi cölöp (1911); Derű szárnyán (1911); A hitelértesítés, a kereskedelmi tudakozódás szervezete és jogrendje (1903); Konfesszionális vizeken (1912); A Magyar Tudakozódó' Egylet jelentései (1922-26)."                                   Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 1902 .cimszó a lexikon 337 . oldalán van.