11856.htm       CIMSZO:        Gyermek                                 SZOCIKK:     "Gyermek. Az ókorban a Gy. a szülők tulajdona volt, úgy, hogy azok rendelkeztek ideje munkája, keresete sőt élete fölött, legalább is amennyiben feláldozhatták. A Gy.-áldozat megszüntetésére törekedett a Tóra azzal a törvénnyel, mely szerint az elsőszülötteket Istennek kell szentelni, illetve kiváltani (Móz. II. 22, 28 te 13, 13), a Moloch kultuszt pedig halálbüntetésül sújtja (u. o. III. 20, 1—5). A leánygyermeket atya pénzért eladhatta feleségnek, Szodomában a leány szűziességét is kiszolgáltatta az apa (Móz. I. 19, 8), amely szokás ellen irányul a törvénye (Móz. III. 19, 29): Ne becstelenítsd lányodat annak paráznaságra való áldozásával, nehogy paráznává legyen az ország és megteljék az ország fajtalansággal. A szülők ellen lázadó Gy.-et a Biblia szerint csak a törvényszék ítélhette halálra (Móz. V. 21, 18), ami az ókori törvényekhez képest a szülői jog korlátok közé szorítását mutatja. A Gy. jogai kitágításának egy nevezetes állomása az a tórái törvény is, mely szerint az apa nem részesítheti előnyben az örökség kiosztásánál a kedvelt feleség Gy.-it, a nem kedvelt Gy.-einek rovására (u. o. 21. 15-17). Hogy a szülő a Gy.-et Istennek szentelhette papnak adhatta (Sámuel, Sámson) már nem a Gy.-jog rovására ment, hanem annak érdekében való rendelkezés. A Gy.-eket zálogul is vették a szülőktől adósságuk fejében (Kir. II. 4,1). A Gy.-et a Biblia a szülők áldásának tekinti. Alig van áldás a Bibliában, melyben első helyen ne szerepelne a «méh gyümölcse» (Móz. V. 28, 4). elme Isten adománya a Gy.-ek, jutalom a méh gyümölcse; mint a nyilak az íjász kezében, olyanok az ifjú Gy.-ek, boldog az ember, ki tegzét megtöltheti velük ... »(Zsolt. 127, 3) « Feleséged mint a viruló szőlőtő házad sarkában, Gy.-eid mint az olajfaültetvények asztalod körül, ím ez a férfi áldása» (Zsolt. 128, 8). «Az öregek koronája az unokák» (Példab. 17,6). Dávid Isten büntetését látja abban, hogy a Batsebától született fia meghalt (11. Sám. 12, 14). A Gy.-telenség átok, mintha Isten zárná el az anyaméhet (Sám. I. 1), úgy, hogy ez ellenében a Gy.-telen Sára megengedi férjének, hogy a rabszolganő révén neveljen Gy.-et (Móz. 1.16). Rachel azt mondja férjének: Szerezz nekem Gy.-eket, mert ha nem, akkor meghalok (Móz. I. 30, 1.). Házassági tilalmak megszegésére a Tóra büntetésül szabja, hogy Gy.-telenek maradjanak a házasfelek (Móz. III. 20, 20). Hósea próféta az átok netovábbját mondja népére, mikor így fakad ki : a Adj nekik, Isten, amit csak adhatsz, adj nekik gyermekvesztő méhet és kiszáradt emlőket» (9, 14)."                                 Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 1856 .cimszó a lexikon 329 . oldalán van.