11810.htm   CIMSZO:     Grósz SZEMELYNEV  Grósz Frigyes     SZOCIKK:    "3. G. Frigyes, az első magyar szemész és filantróp. szül. Nagyváradon 1798 nov. 16., megh. u. o. 1858 jan. 3. U. o. járt gimnáziumba, azután a pesti egyetemre ment, ahol 1816. bölcsészet- doktori oklevelet nyert, majd a bécsi egyetemen tanult, ahol 1825. orvosdoktorrá avatták. Azután Teltsch morva városban lett orvos és itt kórházat alapított. 1829-ben visszatért szülővárosába, ahol a zsidó-kórház vezetője lett. 1830-ban a szegény sorsú vakok részére ingyenes ambulatóriumot létesített s azt haláláig maga tartotta fenn. Évek folyamán több mint 40,000 szembeteget kezelt és 1500-szor hajtott végre szerencsésen szürkehályog-műtétet 1856-ban a király is meglátogatta intézetét és érdemrenddel tüntette ki. A nagyváradi hitközség márványtáblával örökítette meg emlékét az ottani zsidó kórházban, olajfestésű képe pedig a Nemzeti Múzeumban van. Tanulmányai megjelentek a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Munkálataiban. Önállóan a következők: Dissertatio inaug. chemico-pharmacologico-medica de chinina stb. (1826); Statisztikai adatok a Nagyváradon 1830 óta létező szegény vakok gyógyintézete működéséről s néhány szó ezen intézet jövendőjéről, földművelőink közt gyakran előforduló vakság enyhítésére Magyar- és Erdélyország több helyein felállítandó szegény vakok gyógyintézetei tekintetéből (1846); Die Augenkrankheiten d. grossen Ebenen Ungarns (1857). "                 Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 1810 .cimszó a lexikon 324 . oldalán van.