11728.htm CIMSZO: Gettó SZOCIKK: Gettó, helyesebben Ghetto, a zsidók kényszertartózkodási helye a városokban a közép- és újkor idején, felszabadulásukig, ill. állampolgári jogaik elnyerése koráig. A G. kifejezést, bár a zsidók lakta városrészekre máig is alkalmazzák, egyáltalán nem azonos ezekkel a zsidó városnegyedekkel, amelyek máig megvannak p. o. Pozsonyban, Lengyelországban, Amszterdamban, főleg Londonban és New-Yorkban s számos helyen, mert az eredeti G. fő ismertetőjele éppen a kényszerített és kizárólagos ottlakás s az azzal járó hatósági vagy állami intézkedés, amely szerint az illető város zsidói csupán és kizárólag ott lakhattak, onnan naplemente után a reggeli forgalom kezdetéig nem távozhattak. A G. kapuit a hatóság kívülről bezárta, annak kulcsait magánál tartotta s annak őrzésére és ellenőrzésére közeget rendelt. Ennélfogva a G.-t úgy kell tekinteni, mint nem csupán a zsidókat elkülönítő kényszer-letelepedési helyeket, hanem sok esetben, mint a zsidók által is kívánt és kért védelmi intézkedést, melynek megalázó és jogfosztó jellege mellett több előnye is volt. Mindezeket a G.-k vázlatos története igazolja. A G. elnevezés Olaszországból származik, de annak eredete máig sem állapítható meg teljes határozottsággal. Egyik vélemény szerint a latin Judaica, vagyis a zsidóktól lakott városrész régies olasz kiejtésének, a Giudecca-nak elferdítéséből, mások szerint a gettare vagy gietto szóból származik, de mindkettőnek súlyosan ellentmond az a tény, hogy éppen az olasz nyelv, amelyből a G. szó származik, kezdettől fogva máig, csökönyösen ga-val írja a G.-t. Van vélemény, amely szerint a héber «get» szót, amely elválasztást jelent, a zsidók maguktól kezdték használni, viszont valószínűtlenné teszi e feltevést az a körülmény, hogy egy elenyésző minoritás sohasem tudta volna azt általánosan elterjedté tenni. Mégis e feltevés sem állhat a többi mögött. A G. kifejezés használata oklevelekben először 1090. merül fel és pedig Velencében és a dél-olaszországi Salernóban, ahol volt intézményes G., viszont — ha más néven is - Prágában már a X. sz.-ban megvolt, pedig mindenütt, Német- és Magyarországon csakúgy, mint Itáliában, Lengyelországban, Francia- és Angolországban. Spanyol területen eredetileg egyáltalában nem volt G., csakúgy, mint Dél-Franciaországban sem, hanem zsidóklakta városnegyedek voltak, de nem kényszerlakással és kapuval. Csupán a XV. sz. elején lesz intézményes Castiliában a G. «Juderia» néven s ezek létesítése Paulus de Santa Maria burgosi püspök és castiliai kancellár (eredetileg Salomo ha-Lévi burgosi rabbi) intézkedésére jött létre Toledóban és más városokban. Ezek közül a toledói teljes egészében máig megvan, azonban a két nagy zsinagóga a város egészen más helyein van, mert korábban létesült. A tipikus G.-k jellemző tulajdonsága volt, hogy rendszerint a tenger vagy folyók kiöntése közelében, egészségtelen, mocsaras helyen épültek (p. o. Velence, Nápoly, Salerno, Róma, Prága), gyakran közvetlenül a székesegyház körüli mellékutcákban, mely utóbbira számos olasz- és németországi G. és későbbi «zsidó-utca» nyújt bizonyítékot. Magyarországon is Pozsony, Esztergom, Székesfehérvár eredeti zsidó-utcái a székesegyház közelében voltak. Ez utóbbinak oka a zsidók védelme a püspökök részéről, melynek sok esetben hasznát vették, másrészt viszont a G. lakói adóval tartoztak a védelemért. Nagyhírű volt Magyarországon a budai zsidó-utca (l. o.) már a XV. sz.-ban, amikor a mai Zsigmond-utcát (Budától Óbudáig) nevezték így. Pozsonyban a dóm és a Várhegy közti utcákon terült el a G., mely a legújabb időkig megmaradt. Egyik legjelentékenyebb G. volt Magyarországon évszázadokon át a máig épségben meglevő kismartoni, amely jólétről is tanúskodik, de Nagymartomnak, Nyitrának és Nagyszombatnak is megvoltak a maguk G.-i. A pozsonyi G. fekvése, kiterjedése és építészeti jellegzetessége miatt még ma is érdekes látványosság, noha már nagy részét elpusztította az emlékezetes tűzvész. A budai G.-nak ma már csak az emlékezete áll fenn, jóllehet a XV. sz. végén négyszer vagy hatszor annyi zsidó élt Budán, mint Pozsonyban, vagy akár Székesfehérváron, vagy Sopronban, ahol a XV. sz. közepéig tekintélyesebb és valószínűleg nagyobb zsidó községek voltak. A budai G.-ról nevezetes egy német röpiratban foglalt adat, amely közvetlenül a mohácsi vész után jelent meg. A névtelen szerző elbeszéli, hogy a törökök, mikor a védtelen fővárost elfoglalták, erős ellenállásra találtak a zsidó-utcánál, amely külön falakkal és erődítésekkel volt ellátva. Szulejmán sokáig ostromoltatta ezt az erődöt, miközben harmadfélezer embert veszített. Végre aztán ágyúkkal szétlövette az erődítéseket és az utcában minden élőt felkoncoltatott. Ez a hír kétségtelenül hamis, noha még két helyen találkozni vele, egy későbbi német krónikásnál és I. Ferdinánd Budán megfordult követének, Spieszhammer (Cuspinianus) János Bécsben tartott nyilvános beszédében. A tények gyanánt mindenesetre csak a budai zsidó-utcának, a G.-nak megerősített falairól szóló híreket lehet elfogadni és ami ezen kívül is köztudomású, hogy a zsidók akkoriban zsoldos katonaságot tartottak. A zsidóknak a törökökkel vívott harca és a zsidók felkoncolása nem felel meg a történelmi igazságnak. Bécsben, ahol az egész középkoron át laktak zsidók, csupán 1570. létesült a G. s bár a zsidók azt a város területén kívül akarták felépíteni, a hatóság a dóm és a Duna közti részen telepítette le őket, azzal a rendkívül jellemző megokolással, mely a G. s általában az európai zsidóság történetének megértésénél igen fontos, «hogy meg ne szökjenek». Ez azt jelenti, hogy a városoknak a kereskedelem és bizonyos iparágak miatt is (p. o. aranyművesség) kimondottan szükségük volt a zsidókra, de városi polgári jogot mégis vonakodtak nekik megadni. Sok helyen a G.-t könyörtelenül építették fel s ebben is különbözik az a zsidóktól lakott városnegyedektől, amelyek nem voltak G.-ok. Sok helyen előírták, hogy az ablakoknak nem szabad az utcára nézni, vagy pedig a lehetőség szerint korlátozták az utcára tekintő ablakok számát. Általában óriási háztömbök voltak, amelyeknél emeletet emeletre hordtak irgalmatlanul, amit azt a lakosság növekedés kívánta. Ez utóbbira példa a pozsonyi G. is, mely leégése előtt világosan mutatta ezt a régebben alkalmazott építési kényszert. A leghíresebb és legszomorúbb azonban éppen a gazdagsága miatt különösen tekintélyes római G. volt. Ezt a XVI. sz.-ban építtette a zsidók iránt állandóan kegyetlen IV. Pál (Caraffa) pápa, aki mint az Egyházállam szuvrénje éppen az általa szigorított spanyolországi inkvizíció Rómába menekült áldozatait volt kénytelen kereskedelempolitikai okból befogadni. Ezek és az 1500 éve óta ott élő olasz zsidók lakták azt a legjellegzetesebb G.-ját a világnak, amelynek nyomai máig megvannak s amely a Tiberio kiöntési helyén, Róma legegészségtelenebb részén terült el. Itt 6—7 emeletet hordtak egymásra s egészen 1850-ig az ottlakást évről-évre nagy megalázkodással kellett kérelmezniük. A forradalmi mozgalmak előszeleinek jelentkezésekor, 1847. ugyan IX. Pius lebontatta a G. híres falait, de az 1848. reakció után visszaállíttatta a kapukat s az évente fizetendő zsidó-adókat, melyeknek eltörlését utoljára 1870. kérelmezték tőle a zsidók, de eredménytelenül. Amint azonban egy év múlva a független olasz királyság megalakult, mindenütt elpusztították a G. középkori zsarnokságát jelképező falait és kapuit. Úgy a római, mint a nem kevésbé híres velencei G.-k nevezetesek voltak számos, különböző rítusú templomaikról s azok mesés gazdagságú felszereléseikről. Különösen a szefardok templomai bővelkedtek hatalmas értékű arany- és ezüst kegyszerekkel és műtárgyakkal s rendkívül értékes pergamen kéziratokkal, tóratekercsekkel, hagadákkal és megillákkal. Ugyanez áll a többi, sőt az egészen kis olasz városok G.-ira is. Így nevezetesek voltak Bologna, Mantova, Ferrara, Padova, Cremona és Trieszt G.-i. Ellenben nem minősíthetők semmiképp sem G.-knak azon zsidónegyedek, melyek szabad letelepedési helyek voltak s amelyek közül legnevezetesebb Livorno és Amszterdam zsidónegyedei voltak, vagy amilyen a XVIII. sz.-tól kezdve máig az óriási méretű, de csaknem teljesen zsidóktól lakott londoni Whitechapel. A G.-k története több jelentékeny tüzet jegyzett fel, így a frankfurti G. leégését 1711. s a nikolsburgiét 1709. Mindkettő teljesen leégett, de mindkettő újra felépült császári rendeletre s éppen később vált a zsidóságra nézve jelentőssé. A frankfurti G.-ban a XVII. sz.-ban színház is volt, melyet keresztények is látogattak. Az előadott színdarab címe József eladásának komédiája volt, s tárgyánál fogva a feljegyzések szerint példátlan népszerűségnek örvendett. Askenáz (németnyelvű) területen kétségtelenül a leghíresebb volt a zsidóság történetében és kultúrájában oly nagy szerepet betöltő prágai G.T mely bár rendkívül nagy területen épült, mégsem volt elég nagy a forgalom lebonyolítására, úgy, hogy a hatóság a G.-n kívül fekvő «Tändelmarkt»-ot is a zsidó kereskedők rendelkezésére bocsátotta. A prágai G.-t hivatalos iratokban «a város ötödik kerületének» nevezték. A prágai G., melyet Magyarország legtöbb zsidó tudósa évszázadokon át látogatott, rabbijai, tudósai, nagyszerű intézményei, társadalmi élete, népessége és nagysága miatt látványosság volt zsidók és keresztények számára egyaránt. Ez a G. túlnőtt minden más G. keretein és valódi «status in statu» volt, külön városházával (mely máig megvan s mint hitközségi székház szerepel), amelynek tornya és órája volt, az utóbbi héber számokkal balról-jobbra irányítva. A G.-nak négy hatóságilag elismert gildéje (céh) volt, u. m. a cipész, szabó, ékszerész és hentes-gildék. Ezek közül az utóbbinak a másik négy kerület hasonló gildéje feletti elsőségét ünnepélyes alkalmakkor hatóságilag ismerték el, miután a zsidó mészárosok az 1848-i svéd megszállás alatt kiváló hősiességükkel tűntek ki. A prágai G. Béth-Dinje az állam által elismert és respektált igazságszolgáltató fórum volt, még pedig felsőbb és alsóbb törvényszék jellegével felruházva. Az állami leiratok, mint a «felsőbb bíróság»-ról emlékeznek meg a Bész-din magasabb fokozatáról. Büntetés esetén az általuk elítéltet a városi fogházőr vette át. A legrespektáltabb volt a főrabbi, aki egyszersmind a nagy teológiai iskola vezetője és a Bész-Din elnöke volt, továbbá az elöljárók (parnassim), a kórház és az iskolák vezetői s a működő rabbik voltak. Híres volt a prágai G. a«Schulklopfer»-ről és a «Stadtsamesz»-ról is. Ezek kötelessége volt reggel és este a templomba menetekre figyelmeztetni a lakosságot, reggel felköltéssel, este pedig német és cseh nyelven. (A templom bahívásnak ez a módja a legújabb időkig sok magyar zsidó hitközségben is dívott). A G.-nak saját rendészete volt s ezt az ú. n. «Stadt-sómrim» (városőrök) látták el, akiket a hatóság is elismert. Ugyancsak a legkifejlettebb s az összes G.-kra irányadók voltak Prágában a templomok, iskolák, jótékonyegyletek és a Chevra. A társadalmi élet igen fejlett volt és az ünnepségek és bankettek úgy ott, mint Nikolsburgban éppoly híresek voltak, mint a nők öltözködése ünnepnapokon. Ezeknek kinövései ellen p. o. Nikolsburgban a Bész-din teljes jogkörrel beavatkozott s a felesleges kérkedést eltiltotta, sőt az étekrendet is megállapította. A XVI. sz.-ban már a német krónikás «Rosengarten»-nek nevezi a prágai G.-t, amely a keresztényeknek is kedvelt szórakozó helye volt, amikor zsidó ünnepekkor ott megjelentek. Mégis a G.-k egész fennállása alatt nem fordult elő az erkölcsbe ütközésnek egyetlen, jelensége sem és sohasem fordult elő a XVI. sz. krónikása szerint, hogy egyetlen nő a G. kapuin kívül maradt volna s hogy egyetlen nőnek hírnevét gáncs érte volna. Intézményeinél és társadalmi életénél fogva a prágai és nikolsburgi G.-k voltak a magyarországiakra nézve is irányadók s kisebb-nagyobb mértékben ugyanazon életformák és szokások terjedtek el Óbuda, Kismarton és Pozsony G.-iban. A G. tehát sötét árnyoldalai mellett, mint amilyen a kényszerlakás, elzártság a külvilágtól, zsidó fejadó és a velük állandóan éreztetett intolerancia mellett (p. o. kereszény ünnepnapon nem volt szabad a G.-t elhagyni), megvoltak a zsidóság későbbi fejlődésére az évezredes bensőséges élet folytán kimagaslóan jótékony hatásai. A G. egyszerű tömegházai valódi «Bész-Jiszróel», (Isráel házai) voltak, ahol mindenki családjának élt s egymást kölcsönösen istápolta s ahol mindenkinek főfoglalkozása a kenyérkereset után megmaradt időnek kihasználása volt a család körében eltöltött tanulás és a vallásos elmélyedés céljából. A G. majdnem minden lakója héberül is tudott s a zsidó tudományos iratokat tanulmányozta. Mindenkinek erényes, tiszta és vallásos életet kellett élnie, mert mindenkinek élete nyílt tükör volt s mindenkit szomszédja ellenőrzött születésétől halála órájáig. Ez a kölcsönös egymásrautaltság egy évezreden át s az azzal járó testvéries érzés a G. falainak lerombolása után is hívatott a zsidóságot összetartani a kinyilatkoztatás erkölcsi parancsainak szellemében. Irodalom. A zsidóság történetét városok szerint tárgyaló monographiák, melyek valamennyi jelentékenyebb hitközségről vannak, német, francia és angol nyelven (így főleg Wien, Prága, Mainz, Köln, Berlin, London, Paris, Flórenc, Róma stb. hitközségeiről) magyarul főképp Büchler Sándor: A zsidók tört. Pesten; Pollák M., A zsidók tört. Európában, továbbá Wolftól A kismartoni zsidók tört. stb. Fontosabbak ezeknél is a G.-k s az egész zsidóság belső életét tárgyaló köv. jelentékeny munkák: A. Berliner, Aus dem Leben der deutschen Juden im Mittelalter (1900); Abrahams, Jewish Life in the Middle Ages (1902) és David Philipson, European Jewrics (1894), valamint Güdemann, Geschichte des Erziehungswesen der Juden in Italien und Deutschland. Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 1728 .cimszó a lexikon 311 . s köv. oldalán.