11311.htm       CIMSZO:        Exilarcha                                 SZOCIKK:     "Exilarcha (aram. Rés Goluta, héb. Ros Gólusz a. m. a száműzetés feje), cím, melye Babyloniában (majd később Egyptomban is) adtak a perzsa uralom alatt ottmaradt zsidóság fejedelmi rangú vezetőjének, akit fejedelmi méltóságában az állam is elismert. Az E. tehát megvolt már attól kezdve, amikor a zsidóság egy része a babyloni fogságból visszatért, míg a másik rész Babyloniában maradt igen nagy számban. Nagyobb jelentőségre azonban az 15. éppen a Zsidó Állam végleges bukása után emelkedett s megvolt a méltóság egészen a XI. századig, majd Egyptomban még a XII. században is. Az első E.-nak a Dávid törzséből való Jehojachin királyt tekintették s ettől, mint Dávid utolsó királyi sarjától származtatták magukat az E.-k. A Széder Ólam Zuta a teljes jegyzékét is adja a régi E.-nak, de ez csupán a genealógia kedvéért sorolja fel a neveket, amelyek korántsem hitelesek. Kétségtelen, hogy a Hadrián császár utáni időkben érezték az E. szükségét a zsidók az egész Keleten s jelentőségük attól kezdve növekszik, jóllehet a jeruzsálemi, majd tiberiászi patriarcháknak Hillel leszármazottjainak «nászi», azaz fejedelmi rangját és tekintélyét Palesztina, Szíria és KisÁzsia területén nem csorbította. Így az I. századtól kezdve egészen a XI. századig, amíg meg nem szűnt az exilarchatus, tudjuk a legtöbb E. nevét és sorrendjét. Az arab hódítás idején, 642. Bostanai. volt az E. s az ő sírboltját még Tudelai Benjámin látta a XII. században. Leszármazottjainak egyike volt Anan, aki magát anti-E.-nak tekintette s alapította a karaiták szektáját. Az utóbbiak Anan utódait ismerték el a maguk E.-juknak. Az utolsó babyloniai E. Chizkija volt, aki a gáóni méltóságot is betöltötte, de 1040. mindkét méltóság a török invázió következtében megszűnt s az utolsó E. fiai Andalúziába vándoroltak ki. Az E. címet a következő századokban újból használták Bagdadban legalább is Tudelai Benjámin és Regensburgi Petachja, a XI.—XII. századok híres utazói említést tesznek erről. Az E. méltóságot a Babyloniában tömegesen élő zsidóság organizációja hozta létre. Megismerésükre a főforrás maga a Talmud, mely a régi E.-król sokat jegyzett fel. Ez a régebbi perzsa korszak, míg a VII. századtól kezdve az arab korszak E. -iról beszélünk. A Talmudba tartozó Széder Ólam Zuta részletesen szól az E.-ról. Két jogtudós (rabbi) volt titkárul mellé beosztva. Háztartása fejedelmi volt, de a vallás követelményeinek szigorú megőrzése mellett. Maga az E. mindig jeles törvénytudó (később) talmudtudós is volt. Időnként reprezentációs lakomákat adott. Az E. gondoskodott a zsidók állami adójának beszedéséről; ő nevezte ki a bírákat s bűnügyi esetekben legfelsőbb fórum volt. Bizonyos esetekben az E. perzsa törvények szerint ítélt. A zsinagógában a Tóra-tekercset trónusához vitték, míg mindenki más személyesen járult a Tóra elé. Ő nevezte ki a két akadémiának, a szurainak és pumbaditainak a gáónjait (l. Gáóni-korszak). A X. századbeli Natan ha-Bábli krónikás leírja az E. installálását, mely óriási pompával történt s amelynek a zsinagóga volt a középpontja, ahol az E. baldachin alatt, trónon ült. Palotájából az E. ritkán mozdult ki s csupán állami fogaton, ilyenkor a nép közé aranyat szórt keleti szokás szerint. A liturgia is megőrizte anachronisztikusan az E. emlékét. A szombatonként elmondott «Jekum purkon» kezdetű, arameus nyelvű s a gáóni-korszakból származó ima áldást kér a «Rés Golutá»-ra. A szefárd rítus ezt rég elhagyta, de az askenáz imakönyvek még mindig tartalmazzák. V. ö. Bacher V., a Jew. Encyclop.-ban. L. Gáóni-korszak.  "                                  Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 1311 .cimszó a lexikon 250 . oldalán van.