11301.htm       CIMSZO:        Esztergom                               SZOCIKK:     Van könyvtára és kézirat-gyűjteménye, amely sok régi okiratot és százéves jegyzőkönyveket őriz. Múltjára vonatkozó egyéb történeti dokumentumok az E.-i prímási és káptalani levéltárakban találhatók. Az anyakönyvvezetést a XIX. sz. elején rendszeresítette. Az első anyakönyvi bejegyzés 1822-ből való és Ung községre vonatkozik. Az első E.-i bejegyzés 1828-ból származik. Régi templomának helyén 1858. új templomot építtetett, de három évtized múlva már ez is szűknek bizonyult, úgy hogy 1888. ezt is lebontatta és az így felszabadult telken, a két régi zsinagóga helyén felépítette még ma is fennálló templomát, tiszta mór stílusban Baumhorn Lipót (l. o.) budapesti műépítész tervezése szerint. Az építkezést a hitközség tagjainak áldozatkészsége, az általuk felajánlott kamatmentes kölcsön és a törlesztést biztosító önmegadóztatás tette lehetővé. Az építést Stern Márk elnök, Fried Arnold építési bizottsági elnök és Vajda Gyula mérnök vezetése alatt az építési bizottság hajtotta végre. Az egészséges zsidóéletnek ezt a szép monumentumát dr. Weisz Ignác E.-i és dr. Lőw Immánuel szegedi főrabbik avatták fel a hatóság és sok hitközség küldöttségének jelenlétében. Egy évezredes múlt erős fundamentumán épült fel ez a templom, vallásos s hazafias szelleme pedig, melyet kitűnő papok hirdettek, évezredes tradíciókban gyökerezett. Kultúrtörekvése, amely jellemzi, ezekből a nemes hagyományokból bontakozott ki és abból a megnyugtató tudatból, hogy nagy főpapok vigyáznak itt igazi keresztény türelemmel a békére. Mozgató erővé izmosodott a prímási szék iránt való hódolata, amelyről történelmének sok lapja tanúskodik. Minden új prímást szeretettel és bizalommal fogadott és installációját a maga ünnepévé is avatta. Ódákkal, szónoklatokkal és költői lendületű feliratokkal ünnepelték a bevonuló főpapokat. 1808-ban Leipniker kiujjongja magából a zsidóöröm érzéseit: «Freudengefühle der Graner Judenschaft bey der feyerlichen Installation Sr. königl. Hoheit des Fürstprimas Carolus Ambrosius». Ódát, beszédet szentelnek 1820. Bosznitz és Löffler «für hochfeierlicher Ankunft des Herrn Fürsten Alexander von Rudna» és hasonló lelkesedés szólal meg 1839. Rothenberg Efraim «Herzenserguss an Sr. Hochfürstlichen Gnaden Joseph Kopácsy Graner Erzbischof am Tagw des feuerlichen Einzuges» c. iratában is. A hálának e költői eláradásai mindenesetre nyugalmas közszellemről tanúskodnak, amely buzgó és bölcs vezetőknek lehetővé tette acéltudatos munkálkodást. Az alkotásban és dologtevésben sokan tűntek ki. A XIX. sz. első évtizedétől 1871-ig Löffler Mózes és Rothenberg Efraim, majd két évig dr. Lichtenstein Lajos, 1876—1910-ig pedig dr. Weisz Ignác álltak a rabbinátus élén. Kitartóan dolgoztak a hitközség fellendülése érdekében sok nemzedéken keresztül a laikus vezetők is, akik főleg az Áldori- (Kohn), Blau-, Breuer-, Bruckner-, Donat-, Eckstein-, Eisler-, Felsenburg-, Fränkl-. Frisch-. Gaas-, Groszmann-, Grünwald-, Haber-, Hirschhorn-, Horn-, Jaulus-, Kirz-, Lőwy-, Mellinger-(Mérei), Mieselbach-, Milch-, Oblatt-, Paul-, Popper-, Putz-, Regensburg-, Tauber-, Tiefenthal-, Wallfisch-, Weisz- és Zwillinger-családokból kerültek ki. Az egymásra ható erőknek ebből a koncertjéből nem szabad kifelejteni azokat sem akik máshonnan származtak oda és exponált társadalmi állásukban is összeforrtak a zsidó hitélettel. Kornhaber Lipót táborszernagy százados korában és lovag Schweitzer Ede altábornagy ezredes korában élt itt és élénken vett részt a hitközség hitéleti és kulturális akcióiban. A mély gyökereken táplálkozó kultúrszellem sokat köszönhet Wettendorfer Lajos őrnagynak is, továbbá dr. Frisch Árminnak, a török szultán későbbi háziorvosának, Vajda Géza műszaki tanácsosnak, Tiefenthal Gyula városi főmérnöknek, dr. Berényi Gyula járási és városi orvosnak, dr. Áldori Mór kir. tanácsos, városi tanács-orvosnak és még most is tevékenykedő dr. Zwillinger Ferenc tb. megyei főügyésznek, Kardos Jenő állampénztári főtanácsosnak, Büchler Mór máv. főmérnöknek, Kinsker Ármin állampénztári főtanácsosnak, dr. Tannert Jakab alezredes-orvosnak. Nagyobb méretű közgazdasági tevékenységet a hitközségnek több tagja fejtett ki, főleg bánrévi Fuchs Vilmos, aki kenyérmezei birtokán mintagazdaságot rendezett be, Schrank Béla és Ödön likőrgyárral, Eckstein Lajos likőrgyárral, Lenkei Emil kiviteli rt.-gal, Klein Sándor edénygyárral, Leimdörfer Nándor építési nagyvállalkozással, Horn Ede bőrgyárral. A hitközség fejlődése 1914 érte el tetőfokát, mikor lélekszáma már az 1000 fölé emelkedett. A világháború azonban, majd az a körülmény, hogy E. az új határok következtében határvárossá lett, megakasztotta a fellendülést, sőt visszafejlődést idézett elő. 95 tagja vett részt a világháborúban és 7 elesett. Állandóan segélyezte az E.-i fogolytáborban tartózkodó zsidó hadifoglyokat, akiknek száma sokszor az ezret is meghaladta. A segélyakciót dr. Spiegel Ármin főrabbi, a hadifogolytábor kinevezett tábori lelkésze vezette. A hanyatlás ekkor indult meg és még ma is tart. Ma már 180 családban csak 580 lelket számlál a hitközség 169 adófizetővel, a hozzátartozó községek adófizetőinek beszámításával. (Hozzátartoznak az esztergomi járás összes községei és Párkány is, amely most csehszlovák területen van.) Tagjai között van: 2 nagykereskedő, 76 kereskedő, 1 nagyiparos, 55 iparos, 1 gazdálkodó, 3 ügyvéd, 5 orvos, 2 mérnök, 13 szabadpályán, 11 köztisztviselő (7 nyugdíjas), 19 magántisztviselő, 2 tanító, 23 magánzó, 16 munkás, 12 egyéb. 8 munkanélküli. 1 közadakozásból él. Hitéleti, kulturális és szociális célokra évi 21.000 P.-t költ a hitközség, amely ma a következő vezetőség alatt áll: dr. Spiegel Ármin főrabbi, dr. Zwillinger Ferenc elnök, Eckstein Lajos, Balog László alelnökök, Schwarz Lajos pénztáros, Kardos Jenő ellenőr, Bauer Imre iskolaszéki elnök, Polakovszki Saul főkántor, Schönberger Samu titkár. A Chevra Kadisa élén áll: dr. Weisz Sándor és Löwy Lajos, a Nőegylet élén dr. Berényi Gyuláné, dr. Spiegel Árminné, Balog Lászlóné, a Betegsegélyző ügyeit vezeti Porgesz Béla, a Kultúregyletét Lenkei Emil és dr. Spiegel Ármin.                                 Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 1301 .cimszó a lexikon 244 . oldalán van.