11189.htm CIMSZO: Emancipáció SZOCIKK: Emancipáció, a magyar zsidók polgári egyenjogúsítása, A XVIII. sz. végén Európa szerte megindult az emancipációs mozgalom, melynek célja volt, hogy a jogfosztott zsidók részére kivívja a polgári egyenjogúságot. Magyarországon az 1790. évi országgyűlés óta a zsidók újabb meg újabb petíciókban kérelmezték az országgyűlésnél egyenjogúsíttatásuk törvénybe iktatását. Az 1839—40. évi diétán Vas vm. követe, majd az 1840 márc. 4-én tartott ülésen Pest vm. követe, Dubraviczky Simon követelte a megyéjétől nyert utasítás értelmében a zsidók egyenjogúsítását. A javaslatot, melyet Deák Ferenc is pártolt, a rendek nagy többsége elfogadta, a főrendek azonban Barkóczy székesfehérvári püspök és báró Eötvös Ignác tárnokmester pártolása ellenére elvetették. Helyette olyan törvény készült (1840: XXIX. t. c.), mely kimondja ugyan a zsidók szabad letelepülési jogát a városokba, biztosítja részükre a szabad kereskedelmet és ipart, de korántsem adja meg nekik a polgári egyenjogúságot (l. Jogkiterjesztés). Az emancipáció kérdését ekkor a sajtó tartotta napirenden. Kossuth Lajos Pesti Hírlapja és a Jelenkor nyitotta meg hasábjait a kérdés tárgyalására, míg a Budapesti Szemlében br. Eötvös József írt feltűnést keltő tanulmányt «A zsidók emancipációja» címen. Török Pál pesti református, Székács József pesti evang. lelkész és Albach pozsonyi ferencrendi hitszónok a zsidók egyenjogúsításának szükségességéről prédikálnak. Az 1843—47. évi két utolsó rendi diéta, úgyszintén az 1848. évi első népképviseleti országgyűlés még Beöthy Ödön, Klauzál Gábor, Kállay Ödön felszólalása ellenére sem tartotta időszerűnek az emancipáció törvénybe iktatását. A szegedi nemzetgyűlés 1849 júl. 29-iki utolsó ülésén kimondja ugyan egyhangúlag a zsidók emancipációját a szabadságharcban tanúsított honszeretetük elismeréséül, a törvény azonban a szabadságharc leveretése folytán nem lépett életbe. Az abszolutizmus első évtizede már csirájában fojtott el minden jogkiterjesztésre irányuló törekvést. Csak a politikai helyzetnek 1860-iki enyhülése hozott újabb reményt a zsidóknak is. Az 1861-iki országgyűlésen, melyet az uralkodó csakhamar feloszlatott, valamint a Deák-féle húsvéti cikk nyomán 1865. egybehívott országgyűlésen minden párthoz tartozó tekintélyes képviselők követelték a zsidók egyenjogúsítását, így többek között Deák Ferenc, báró Eötvös József, Tisza Kálmán, Jókai Mór, Szász Károly, gr. Széchenyi Béla, Trefort Ágoston. A kérdés ez időben már annyira érett lett az élet számára, hogy annak megvalósítása tovább nem volt elodázható. Jött a kiegyezés, a koronázás és ez életbevágó eseményekkel összefüggő sürgős közjogi törvények megalkotása után gróf Andrássy Gyula miniszterelnök 1867 nov. 25. haladéktalanul beterjesztette az egyenjogúsító törvényjavaslatot, melyet a képviselőház minden vita nélkül, egyhangúlag, a főrendiház pedig 64 szavazattal 4 ellenében fogadott el. I. Ferenc József király szentesítő aláírásával lépett azután életbe az 1867: XVII. t.-c, melynek egyszerű, világos szavai így szólnak: «1. §. Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt Jogosítottaknak nyilváníttatnak. 2. §. Minden ezzel ellenkező törvény, szokás vagy rendelet ezennel megszüntettetik.» Ezzel megvalósult a hazai zsidóság régi jogos követelésének egyik része, amely később kiegészítést nyert a recepció (l. o.) törvénybe iktatásával.  Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 1189 .cimszó a lexikon 223 . oldalán van.