11135.htm CIMSZO: Egészségügyi törvények SZOCIKK: "Egészségügyi törvények. A testi
épség, az egészség és élet megőrzése a judaizmus felfogása szerint vallási
parancsolat. A bibliai törvények egészségügyi részét a legújabb korig nem
tudták megközelíteni törvényhozás útján a modern államok. A Biblia
törvényhozását szem előtt tartva mondja a Talmud: «Élj általuk, de ne halj meg
általuk» (Jóma 85b, a Levit 18. 5 alapján). Ezt az alapelvet tartatták szem
előtt a talmudszerző rabbik és a későbbi törvénymagyarázók, amikor
kijelentették, hogy életveszedelem esetében minden törvény ideiglenesen
felfüggeszthető, kivévén az idolatriára, fajtalanságra és gyilkosságra
vonatkozó törvényeket, amelyeket akkor sem szabad megszegni, ha életveszély
fenyeget (Peszáchim 25a, Maimonides Jad Hachazaka: Jeszóde ha-Tóra 5. 7). Az
egészség elhanyagolását a zsidó fölfogás mindenkor bűnnek tekintette, így a
nazirokat, akik minden testiségtől tartózkodtak s ok nélküli böjtökkel
sanyargatták magukat, bűnözőknek tekintették. A tisztaság, amely a bibliai R.
célja, nem csupán a testi, hanem az erkölcsi és vallásos tisztaságot is
felöleli. A régi zsidó államban nem volt külön közigazgatási szerv a
közegészségügyre vonatkozóan, ámbár a levitákból álló rendészet ennek
ellenőrzésére számos esetben fel volt jogosítva. A ragályos betegeket, mint a
leprásokat, bujakórosokat, a papokhoz utalták, ámbár a régi zsidóknál nem a
papok voltak kizárólag az orvosok, hanem hivatásos orvosaik is voltak (l.
Orvostudomány címszót). A Talmud említi, hogy a jeruzsálemi Nagy Templomban
alkalmazva volt egy hivatásos orvos, aki a papság egészségét rendszeres
felügyelet alatt tartotta (Sekálim 5. 12). A talmudi korszakban minden
helyiségnek megvolt az orvosa, aki felügyelni tartozott a circumcisióra, de
egyszersmind a közegészségügyre is. A tudósoknak meg volt tiltva, hogy olyan
községen éljenek, ahol nem volt orvos (Szanhedrin 17b; Majmuni I. H. Déót 4.
23). A rabbiknak különböző intézkedéseik voltak a napi étrendre vonatkozólag,
egyszersmind pedig különböző rendszabályokkal gondoskodtak a község
egészségügyéről. Különös nyomatékkal előírták a kora reggeli étkezést a ezt R.
Akiba testamentumában fiainak is utasításul adja (Peszáchim 112a, Bábá Mecia
107b). Hasonló intézkedések voltak még a következők: Senkit sem szabad
kényszeríteni az evésre; meg kell várni, amíg valaki megéhezik (Beráchót 62b);
nem szabad mohón enni (u. o. 54a), sem evés közben beszélni (Taánit 5b). A
rabbik még külön részletesen előírták az ételeket is, amelyeket szabad volt
fogyasztani a s azokat is, amelyek tiltva voltak, jóllehet a Biblia is
megnevezi a tiltott állatokat. Leginkább a búzakenyeret, a megengedett állatok
húsát és az óbort ajánlották (Peszáchim 42a), de a sót és a forró levest
mindenekelőtt főkövetelménynek tartották az ebédnél (Beráchót 44a); «minden hús
után sót, minden italra vizet», így szól az utasítás (u- o. 40a). Házi
tisztaságra különösen gondoltak. Elő volt írva az állatok véres részeinek
hamuval és az excrementumoknak földdel való befedése a főzőhelyiségen kívüli
udvarban (Levit. 17.13; Deuter. 18.12—15). Bőrcserző helyeket és temetőket csak
a város határán túl ötven ölnyire volt szabad felállítani s állati hullákat sem
volt szabad közelebb elföldelni; a cserzőket pedig ezen a határon belül is
csupán a helység keleti oldalán tűrték, hogy a nyugati szól a kellemetlen
illatot tovább vigye. A taposómalmokat szintén a község határától ötven ölre
volt szabad felállítani (Bába Bátra 24b, 25a; Zekénim 10. 2, 3; Chósen Mispot
155, 22-23). Kimchi Dávid középkori provencei exegeta egy helyből arra
következtet, hogy a Jeruzsálem falain kívül eső Hinnom-völgyében örök-tűz
égett, amely a város elhasznált szennyes feleslegeinek elégetésére szolgált. A
leprától való óvakodást teljesen kidolgozott izoláló rendszer segítette elő
(Levit-13. 1-30, 47—59; u. o. 14. 33-48; Szifra 60a; Negáim 3. 1, 2, 4, 11. 1,
8. 2, 4, Chullin 141a, 1, 7, 9; 6. 7, 8; 9. 2, 9b és köv.). Kitűnően ismerték
ezt a betegséget, amelyen azonban segíteni természetesen nem tudtak, jóllehet
gyógyítását megpróbálták; de óvórendszabályokat internálással annál nagyobb
mértékben alkalmaztak, hogy az infekciót elkerüljék. Néha azonban az eccemát is
leprának minősítették, mint némely leírásból következtetni lehet. A tisztaságra
vonatkozó bibliai törvényhozást a Talmud rabbijai oly részletesen
kiegészítették, hogy az a Misnának egy egész szakaszát teszi ki (Tehórót). Ezek
a törvények két részre oszlanak: olyanokra, amelyek a test tisztátalanságát
(ragályos betegségnél, menstruációnál, nemi betegségeknél stb.) megakadályozzák
és olyanokra, amelyek az érintkezést tisztátalan tárgyakkal vagy személyekkel,
vagy hullákkal szabályozzák. Ily esetben az izolálás módszerét alkalmazták,
továbbá a részletesen előírt fürdést és lemosási módszereket, miáltal
kétségtelenül elejét vették számos ragálynak, ami a Keleten állandóan
pusztított. A rabbik az E.-et sokkal rigorózusabban fogták fel és alkalmazták,
mint a tisztán rituális törvényeket: «Sokkal nagyobb gondot kell fordítani
azokra az esetekre, amelyek veszedelmet vonhatnak maguk után, mint azokra,
amelyek csupán rituális természetűek » (Chullin 10a). Tilos volt p.o. olyan
állat húsát megenni, amelyik mérget vett be, továbbá húst és halat együtt enni
vagy olyan vizet inni, amelyet éjjel fedetlenül hagytak. Veszedelmesnek
tartották a tekufó, az időszak beálltával esővíz ivását. Ragály esetén a rabbik
az otthoni tartózkodást és a társaság elkerülését ajánlották (Bába Káma 60b). A
kilehelés veszélyességet is ismerték, azt veszélyesnek tartották s eltiltották
étkezésnél a fedetlen testrészek érintését, a kenyérnek a hónalj alatti
vitelét, a pénz szájba vevését, a táplálékoknak ágy alá való helyezését (Jerus.
Terumót 8. 3; Jóre Deá 116. 4, 8). Tiltva volt tisztátalan edényekből enni vagy
olyan edényekből, amelyeknek nem volt meghatározott rendeltetésük, vagy
lemosatlan kézzel enni (l. Kézmosás). Úgy ezen, mint számos más hasonló E.-t a
rabbik ezzel a bibliai kitétellel okoltak: «Ti pedig ne tegyétek lelketeket
ocsmánnyá». (Levit. 20. 25). A kéz- és arcmosást reggel és este, a kézmosást
külön minden étkezés előtt és tisztálkodás után rendkívül szigorúan vették,
,úgy, hogy erre külön benedikciót írtak elő. (Órach Chájim 116: 4—7). Az
étkezés előtti kézmosás leöntéssel, azaz folyó vízzel, részletesen előírt
ceremónia volt, amely máig érintetlenül fennmaradt. A kézmosáshoz használt
edény térfogatát is meghatározták, úgyszintén a víz minőségét. Ezek a
tisztasági intézkedések és a részletesen előírt rituális fürdés, (l. Mikvó) nem
csekély okai voltak annak, hogy a zsidóság a későbbi korok borzalmait, a vaskos
középkori tudatlanság következtében mindenütt elterjedt járványokat túlélte, sőt
a kolera feltűnő módon megkímélte őket (l. Kút-mérgezés alatt is). A rabbik a
Talmudban az alvásról is intézkedtek. Eltiltották az étkezés utáni közvetlen
lefekvést s azt tanácsolták, hogy előbb a bal, később a jobb oldalon kell
feküdni. Maimonides, aki korának híres orvosa volt, a szexuális élettel is
kimerítően foglalkozik s előírja annak a test ép fenntartása és magas kor
elérése érdekében való gyakorlását, meghatározva annak idejét. A testi épség
biztosításáról a rendészeti törvények intézkednek. Aki magát önként veszélynek
tette ki, azt ütlegelésre ítélték, mert az életet nem az ember, hanem Isten
tulajdonának tekintette a zsidó erkölcsi felfogás (Chósen Mispot 427: 9 -10,
116 : 5). S. R. Irodalom. Saalschütz, Das mosaische Recht (Berlin 1853); Bloch Mózes,
Das Polizeirecht im Talmud (Budapest 1879; De Sola, Sanatory Institutions of
the Hebrews; Rabinovitz,