11053.htm       CIMSZO:        Déva                           SZOCIKK:     "Déva (Déva, R.;, rtv. Hunyad vm. 8664 lak. A zsidó hitközséget 1851. Hartstein Bernát, Roth Hennán, Werner Salamon, Preisich József, BüchIer Ábrahám, Breier Fülöp, Laufer Salamon alapították. Worner Salamon és Hirsch Adolf voltak az első elöljárók, az előbbi szervezte meg a rabbihivatalt. Első rabbijául dr. diósi Wesel Sámuelt választotta meg a hitközség, amely gyorsan fejlődött. Templomot már alapításának évében épített egy erre a célra átalakított lakóháztól. 1852-ben megalapította, a Chevra Kadisát, 1900. a Nőegyletet, 1920. az Árvagondozót. Egyéb intézményei közül felemlítendők a Talmud Tóra, amelyet 1925. Fischer Gyula főrabbi, Diamant Jakab, Riesel Ábrahám és Heller Mihály alapítottak, továbbá az Ifjúsági Kultúregylet, amely az ifjúság zsidószellemű nevelésével foglalkozik. 1921-ben imaházat építtetett, 1925. pedig átépíttette és megnagyobbította 1851. épült templomát Mahler Ignác műszaki főtanácsos tervei szerint. Az építési költségeket a hitközségi tagok önkéntes hozzájárulásaiból fedezték. A hitközség tagjainak nagy része kereskedő, többen nagyobb közgazdasági vállalkozással emelték a város jólétét. Hirsch Adolf a vármegye első könyvnyomdáját és az első megyei újságot alapította, Seiger Gottlieb húskiviteli vállalatot, amely 10 tisztviselőt és 52 munkást foglalkoztat, Gál Nándor a Dévai Takarékpénztári rt-ot, a dévai műmalmot, az Erdélyi egyesült kereskedelmi rt-ot és a Transylvaniai kőolajgyárat, Blum Zsigmond az Erdélyi Bútorgyár és az Agrária gyümölcs értékesítő rt-ot. A hitközség 212 családban 829 lelket számlál 204 adófizetővel. Ezek között 2 nagykereskedő, 96 kereskedő, 1 nagyiparos, 45 iparos, 3 gazdálkodó, 9 ügyvéd, 5 orvos, 2 mérnök, 16 köztisztviselő, 20 magántisztviselő, 1 vállalkozó, 1 magánzó, 9 egyéb, 6 munkanélküli és 4 közadakozásból él. Évi költségvetése 562.000 lei. Blum Zsigmond 1928. a legjobb zsidó tanulók megjutalmazására 6000 leies alapítványt létesített és annak kezelését a hitközségre bízta. A hitközség élén állanak: Fischer S. Gyula főrabbi, dr. Lőrincz Izsó elnök, Nussbaum Miklós alelnök, Grünwald Ferenc pénzügyi alelnök, dr. Ringwald Arthur ügyész, Grün Albert titkár, Heller Mihály ellenőr, Diamentstein Jakab templomgondnok, Rafael Izsák gondnok, Klein Ignác jegyző. A Chevra Kadisa elnöke Werner Rudolf, a Nőegyleté Erős Aladárné, az Árvagondozóé Blum Zsigmondné."                         Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 1053 .cimszó a lexikon 199 . oldalán van.